Németország: Magathot még nem kereste a szövetség

Vágólapra másolva!
2023.09.17. 16:44
null
Felix Magath (középen, napszemüvegben) legutóbb egy jótékonysági meccsen edzősködött (Fotó: Getty Images)
Sajtóhírek szerint ugyan több korábbi klasszis, mások mellett Dietmar Hamann és Stefan Effenberg is Felix Magathot javasolta a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, a legendás trénerrel még nem vették fel a kapcsolatot.

„A szövetség továbbra is keresi a megfelelő utódot, ugyanakkor velem egyelőre nem lépett kapcsolatba” – nyilatkozta a 70 éves szakember, aki korábban egy rádióműsorban már elmondta, képesnek érzi magát arra, hogy felrázza a német nemzeti csapatot.

Magath megjegyezte, az anyagiakban vélhetően gyorsan meg tudnának állapodni, ugyanis ő abban hisz, hogy teljesítményalapú fizetésre van szükség, de persze ő is szeretne sokat keresni.

A német válogatott éléről egy héttel ezelőtt menesztették Hansi Flicket, aki helyét egy meccsre, a világbajnoki döntős franciák ellen Rudi Völler csapatigazgató vette át, irányításával a gárda 2–1-re diadalmaskodott.

 

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az NL négyes döntőjének mérkőzéseire

Minden más foci
13 órája

1.66 millió szurkoló igényelt jegyet a Német Kupa májusi döntőjére

Német labdarúgás
2025.04.14. 16:43

Raspadori: Sokkal erősebb csapat vagyunk annál, mint amit most mutattunk

Minden más foci
2025.03.24. 09:48

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30

Futballgermanizmus – Deák Zsigmond jegyzete

Német labdarúgás
2025.03.07. 07:00

A Német Labdarúgó-szövetség 24 millió euróra perli volt elnökét

Német labdarúgás
2025.01.29. 13:41

Nagelsmann 2028-ig hosszabbított a német válogatottal – hivatalos

Német labdarúgás
2025.01.24. 10:56
Ezek is érdekelhetik