„Én itthon vagyok...” – Franz Beckenbauerre emlékezünk

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2024.01.08. 19:25
Franz Beckenbauer 1972-ben a Bayern München játékosaként (Fotó: Getty Images)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Franz Beckenbauer 1972-ben a Bayern München játékosaként (Fotó: Getty Images) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

A zseninek mindegy, mi a dolga. Ha nem széklábakat kell faragnia, mint Michelangelónak Az ember tragédiája falanszterében, hanem a saját világában alkothat, akkor mindenképpen.

Mint Franz Beckenbauer. Aki úgy volt klasszikus centerhalf, hogy nem csak az volt. Esze, lelke, centruma volt mindegyik csapatának, a pálya minden pontján önmaga. A zseni. A Császár.

Hiába láttam ki tudja, hány ezer meccset, nincs bátorságom ahhoz, hogy a játékát méltassam, többet tudott ő annál, hogy egy átlagos futballész egyáltalán megértse. Az ilyesmi nem diploma, licenc, nagy száj kérdése.

Megelőzte korát – ezt viszont bátran állítom. Még fogalmunk sem volt a marketing erejéről, amikor menedzsere, Robert Schwan tanácsára a New York-i Cosmoshoz szerződött. Nem akármikor, egy évvel az argentínai világbajnokság előtt, 1977-ben. Herr Schwan azzal győzte meg, hogy elmúlt harminc, lassan vége a pályafutásának. Óriási lesz a felzúdulás Németországban, de keres egy rakás pénzt, és két év múlva visszatér, hogy a hazájában vonuljon vissza.

Így történt. Utolsó németországi klubja a Hamburg volt, óriási tisztelet övezte, és a búcsúja 1982-ben – ki gondolt akkor már 1977-re? – népünnepély a javából. Hogy utána volt még egy búcsúidénye a Cosmosnál is, arra azt mondta, úgy illett.

Megadatott egy személyes emlék is. Valamikor a kilencvenes évek egy hazai Bayern-meccse után jó néhányan igyekeztünk az Olimpiai Stadion tanácstermébe sajtótájékoztatóra. Akadt némi torlódás a bejáratnál, lelassítottam, az ajtónál pedig egy mellettem topogó elegáns, teveszőrkabátos úr maga elé tolt, hogy menjek csak. Ránéztem, s elállt a lélegzetem: ő volt. Der Kaiser. Szabadkoztam, hogy menjen csak, dadogtam valamit a tiszteletről, mire megfogott, és betolt az ajtón. Mire megszólaltam volna, már mondta is széles mosollyal: Na, de uram, én itthon vagyok…

Erre nem lehetett udvarias fordulat, mert tényleg otthon volt.

Hogy a futballpályák környékén, az természetes, ám egyébként is. Az életében.

Mi több.

Ő volt a családfő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik