Kétgólos előnyt tékozolt el a Stuttgart, az Eintracht legyőzte a Hoffenheimet, ikszelt a BVB

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.08.31. 18:07
Hugo Ekitiké góllal és gólpasszal vette ki a részét a Hoffenheim legyőzéséből (Fotó: Getty Images)
A német első osztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 2. fordulójának szombat délutáni mérkőzésein az Eintracht Frankfurt, a Mönchengladbach és a Wolfsburg tudott nyerni, a Stuttgart kétgólos előnyről játszott döntetlent a Mainz ellen, míg a Dortmund emberhátrányban szerzett egy pontot a Werder Bremen vendégeként.

 

STUTTGART–MAINZ

Hamar, a 8. percben előnybe került a Stuttgart: Chris Führich lövését még védte Robin Zentner, de a kipattanót Enzo Millot az üres kapuba pofozta. Az első negyedóra végén pedig már kettővel mentek a hazaiak, Jamie Leweling ziccerben léphetett ki a labdával, és kíméletlenül a léc alá bombázott. A félidő végén összejött a szépítés a Mainznak, Nadiem Amiri tizenegyesből talált be, majd a 62. percben Jonathan Burkardt egy csukafejessel egyenlített.

A hazaiaknak így ismét a vezetésért kellett támadniuk, és a 88. percben Fabian Rieder szabadrúgásgóllal juttatta újra előnyhöz az övéit – némi szerencsével, ugyanis a labda kifelé pattant a kapufáról, majd befelé a vetődő Zentner hátáról. Erre azonban még volt válasza a vendégcsapatnak: alaposan eltolódott a hazai védelem, így Maxim Leitsch egy fejes góllal a 94. percben egyenlített, tehát csak egy pontot tudott otthon tartani a Stuttgart. 3–3

EINTRACHT FRANKFURT–HOFFENHEIM

A vendégek borzasztó védelmi hibája után szerzett vezetést az Eintracht a 24. percben, a hazai szempontból bal oldali támadás végén Hugo Ekitiké került középen ziccerbe, és Oliver Baumannt kicselezve lőtt az üres kapuba. Kilenc perccel később a Hoffenheim védelme középen volt szellős, és Ekitiké kiugratása után ezúttal Hugo Larsson lőtt nagy helyzetben a kapu jobb oldalába. A vendégeknek két lövésük volt az első játékrészben, kaput eltaláló azonban egy sem, így elég rosszul állt a szénájuk.

A második félidő elején szépítettek a kék-fehérek, Adam Hlozek bepassza után Andrej Kramaric passzolt négy méterről a hálóba, így már a negyedik gólját szerezte az idényben. Nem sokáig tartott az öröm, két perccel később ugyanis kontrázhatott a frankfurti csapat, a Hoffenheim védelme pedig teljesen szétzilált volt, így Omar Marmus került a kapussal szembe, és nem is hibázta el a helyzetet. A maradék fél órában már jól tartotta előnyét a Frankfurt, amely így kétgólos győzelmet aratott. 3–1

Nem volt a meccskeretben a hazaiaknál Fenyő Noah és Lisztes Krisztián – utóbbi a negyedosztályú tartalékcsapatban kezdőként 63 percet játszott a Villingen elleni 2–0-s vereséggel zárult találkozón –, sem a vendégeknél Szalai Attila.

WERDER BREMEN–BORUSSIA DORTMUND

A Werder előtt adódott csak nagy helyzet az első félidőben, de a 11. percben Jens Stage ziccerben a bal kapufa mellé gurított. A Dortmund jóval többet birtokolta a labdát, kisebb lehetőségei is voltak, ám alapvetően meddő mezőnyfölényben futballoztak a vendégek. A szünet után hasonló volt a játék képe, azonban a feketék-sárgák már kevésbé tudták irányítani a mérkőzést, miközben a védelmük továbbra sem volt a legstabilabb. Helyzetek adódtak itt is, ott is, például Karim Adeyemi bombájánál kellett komoly védést bemutatnia Michael Zetterernek. Aztán nagy esélyt kaptak a brémaiak, mivel a 73. percben Nico Schlotterbeck ígéretes helyzetben szabálytalankodott, amiért megkapta a második sárga lapját. Nem tudott élni az eséllyel a Werder, a BVB pedig már örült az egy pontnak is – gól nélkül ért véget a mérkőzés. 0–0

BOCHUM–MÖNCHENGLADBACH

Mindkét csapatnak akadtak helyzetei az első félidőben, a gólhoz pedig inkább a Bochum állt közelebb, de végül egyik fél sem tudott betalálni. A második félidő már másképp alakult, mert ugyan a hazaiak kihagyták a helyzeteiket – Aliou Baldénak két sansza is volt gólt szerezni –, a vendégek nem. Előbb egy kapufánál még megúszta a Bochum, ám a 66. perc végén már hátrányba került: Franck Honorat löbbölte át a labdát a védők feje felett, Tim Kleindienstnek pedig a kapu torkából csak be kellett bólintania a labdát. Majd 12 perccel később Honorat visszakapta a gólpasszt Kleindiensttől, a francia jobbszélsőnek nem volt más feladata, mint az üres kapuba lőni a labdát. A hajrában mentek előre a hazaiak, de a vereséget nem tudták elkerülni. 0–2

HOLSTEIN KIEL–WOLFSBURG

A meccs elején egy-egy helyzet adódott mindkét együttes előtt, majd az első fél óra végén a Wolfsburg gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát. A 27. percben Maximilian Arnold szabadrúgása megpattant, így a labda védhetetlenül vágódott a kapuba, három perc múlva pedig Sebastiaan Bornauw fejjel talált be. Sokat tett az újonc a szépítésért, de nem járt sikerrel, miközben ráadásul kinyílt, így újabb gólokat kaphatott volna, amit viszont megúszott. Dárdai Bence debütált a német élvonalban, a 80. percben lépett pályára, így végül vele együtt győzte le a Wolfsburg a Holstein Kielt. 0–2

NÉMET BUNDESLIGA
2. FORDULÓ
VfB Stuttgart–Mainz 3–3 (Millot 8., Leweling 15., Rieder 88., ill. Amiri 43. – 11-esből, Burkardt 62., Leitsch 90+4.)
Eintracht Frankfurt–Hoffenheim 3–1 (Ekitiké 24., H. Larsson 33., Marmus 56., ill. Kramaric 54.)
Werder Bremen–Borussia Dortmund 0–0
Kiállítva: N. Schlotterbeck (73., Dortmund)
Bochum–Mönchengladbach 0–2 (Kleindienst 66., Honorat 78.)
Holstein Kiel–Wolfsburg 0–2 (Arnold 27., Bornauw 30.)
Később
Bayer Leverkusen–RB Leipzig 2–3 (Frimpong 38., Grimaldo 45., ill. Kampl 45+7., Openda 57., 80.)

VASÁRNAP
15.30: Heidenheim–Augsburg (Tv: Arena4)
17.30: Bayern München–Freiburg (Tv: Arena4)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Union Berlin–St. Pauli 1–0 (Hollerbach 34.)

AZ ÁLLÁS       
1. RB Leipzig

2

2

4–2

+2 

2. Borussia Dortmund

2

1

1

2–0

+2 

3. Union Berlin

2

1

1

2–1

+1 

4. Freiburg

1

1

3–1

+2 

5. Heidenheim

1

1

2–0

+2 

6. Wolfsburg

2

1

1

4–3

+1 

6. Mönchengladbach

2

1

1

4–3

+1 

8. Bayern München

1

1

3–2

+1 

9. Bayer Leverkusen

2

1

1

5–5

10. Eintracht Frankfurt

2

1

1

3–3

11. Hoffenheim

2

1

1

4–5

–1 

12. Mainz

2

2

4–4

13. Werder Bremen

2

2

2–2

14. Augsburg

1

1

2–2

15. Stuttgart

2

1

1

4–6

–2 

16. Holstein Kiel

2

2

2–5

–3 

17. St. Pauli

2

2

0–3

–3 

17. Bochum

2

2

0–3

–3 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik