Németország: 70 évesen elhunyt Christoph Daum

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.08.25. 09:32
Christoph Daum (1953–2024)
Hosszan tartó súlyos betegség után, 70 éves korában, Kölnben meghalt a közismert német futballedző, Christoph Daum – erről a szakember családja tájékoztatta a német DPA hírügynökséget, illetve a hírt a Német Labdarúgóliga (DFL) is megerősítette.

 

Christoph Daumnál 2022 nyarán tüdőrákot diagnosztizáltak. Az edző szombaton, családja körében hunyt el Kölnben – adta hírül a család tájékoztatása alapján a német DPA hírügynökség.

A Zwickauban született Daum csak amatőr szinten futballozott, és már 33 évesen edző lett az 1. FC Kölnnél (melynek a második csapatában futballozott korábban). Németországban a legnagyobb edzői sikerét 1992-ben a VfB Stuttgarttal érte el, mellyel bajnok lett és Szuperkupát nyert, míg a Kölnnel kétszer (1989 és 1990), a Bayer Leverkusennel háromszor (1997, 1999, 2000) lett ezüstérmes a német élvonalban. Törökországban háromszor nyert bajnokságot (1995-ben a Besiktassal, 2004-ben és 2005-ben a Fenerrel) és egyszer kupát (1994, Besiktas). Volt osztrák bajnok az Austria Wiennel (2003) és belga ezüstérmes az FC Bruges-zsel (2012). Utolsó csapata a román válogatott volt, melyet 2016 júliusától 2017 szeptemberéig irányított.

A meglehetősen heves vérmérsékletű edzőnek a pályafutása során volt esélye arra is, hogy német szövetségi kapitány legyen, leginkább a 2000-es Európa-bajnokság után, de alkoholproblémái és drogbotránya miatt végül nem nevezték ki. Christoph Daum októberben lett volna 71 éves.

 

Legfrissebb hírek

A jövő csütörtökön temetik Budai Miklóst

Egyéb egyéni
2025.04.14. 20:39

Kreisz Emma első gondolata az volt a gólja után, hogy „végre!”

Jégkorong
2025.04.14. 17:21

A polgárháborúban vesztette életét a kétszeres világbajnok atléta

Atlétika
2025.04.14. 08:18

Gyász: elhunyt Soós István, a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 19:12

Tragédia és botrány Chilében, nem folytatják a Libertadores-kupa-mérkőzést

Minden más foci
2025.04.11. 10:07

Svéd győzelemmel kezdődött a női hoki-vb

Jégkorong
2025.04.09. 16:53

Mats Hummels az idény végén visszavonul – hivatalos

Német labdarúgás
2025.04.04. 18:15

Minden idők egyik legjobbja távozott el – Thury Gábor nekrológja Sterbinszky Amáliáról

Kézilabda
2025.04.03. 23:03
Ezek is érdekelhetik