A Real Madrid is kinézte magának Musialát, a Bayern azonban nem engedné – sajtóhír

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.12. 11:08
Musiala nemrég a magyar válogatott ellen is eredményes volt (Fotó: Getty Images)
A Bayern München támadója, Jamal Musiala a következő évek egyik meghatározó játékosa lehet a labdarúgás világában, nem meglepetés tehát, hogy számos kérője van. Mindeddig semmi különös, csakhogy a világ leghíresebb átigazolásokra szakosodott újságírója, Fabrizio Romano arról beszélt az internetes műsorában: a német válogatott klasszisát több klub, például a Real Madrid is kinézte magának.

Márpedig ha Romano megír vagy mond valamit, annak többnyire van alapja, ezért érdemes lesz figyelemmel követni, hogy mi lesz Musiala sorsa a közeljövőben. Ami tény: a játékos szerződése 2026-ban lejár Münchenben, és egyelőre csak annyi biztos, hogy klubja semmiképp sem szeretne megválni egyik – ha nem a legnagyobb – értékétől. Mindenesetre arról, hogy Musiala mennyire tehetséges labdarúgó, szeptember 7-én a magyar válogatott játékosai is meggyőződhettek a Nemzetek Ligájában, ahol Musiala megállíthatatlan volt és még gólt is szerzett az 5–0-s német sikerrel záródó találkozón.

Romano úgy tudja: a Bayern már felajánlott egy szerződéshosszabbítási ajánlatot a 21 éves támadónak, eddig azonban nem született megállapodás. A játékosügynök szerint a bajorok kétségbeesetten igyekeznek elkerülni azt a helyzetet, hogy a játékos ügye jövőre ilyenkor még mindig megoldatlan legyen, ellenkező esetben benne van a pakliban, hogy egy sztárklub áron alul viszi el a klasszis játékost.

Kérőkből pedig nincs hiány: a Manchester City érdeklődéséről már korábban is lehetett olvasni, de az AS csütörtökön arra hívta fel a figyelmet – amúgy kissé zavaros cikkében –, hogy a Real Madrid is kinézte magának Musialát. A madridiak hasonló taktikát alkalmaznának, mint korábban tették már többször is: legutóbb Kylian Mbappé, előtte pedig David Alaba esetében.

A legvalószínűbb forgatókönyv azonban az, hogy Musiala igent mond a Bayern ajánlatára, már csak azért is, mert a német klubnak kiemelt fontosságú lenne a játékos megtartása: „Még nem született döntés, zajlanak a tárgyalások. Egyelőre semmi sem változott. A Bayern persze magabiztos, azt akarja, hogy Musiala maradjon, és a megtartása túlságosan is fontos ügy a klub számára, ebben az esetben egyszerűen nem bukhat el. A tárgyalások folyamatban vannak, s egyelőre túl korai megmondani, hogyan fejeződnek be” – fogalmazott Romano a Daily Briefing című internetes műsorában.

 

 

Legfrissebb hírek

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
10 órája

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
22 órája

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43
Ezek is érdekelhetik