Kétgólos hátrányból fordított a Dortmund a kis Ruhr-vidéki rangadón

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.09.27. 22:23
Serhou Guirassy (9) két gólja is kellett a dortmundi fordításhoz (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 5. fordulójának péntek esti mérkőzésén a Borussia Dortmund kétgólos hátrányból fordítva 4–2-re legyőzte a Bochumot.

 

Dortmundi fölénnyel kezdődött a mérkőzés – Karim Adeyemi fejesénél nagyot is kellett védenie Patrick Drewesnek –, de aztán jött a hideg zuhany a hazaiak számára, ugyanis kétgólos hátrányba kerültek a 21. percre. Előbb Philipp Hofmann-nal játszott össze Matús Bero, és lőtt 15 méterről a rövidbe, majd Nico Schlotterbeck hozta nehéz helyzetbe hazaadásával Gregor Kobelt, akitől Myron Boadu (igencsak szabálytalan körülmények között) elvette a labdát, amely így Dani de Wit elé került, neki pedig csak az üres kapuba kellett passzolnia.

A BVB védelme ezt követően sem állt mindig a helyzet magaslatán, és a Bochum talán a meccset is eldönthette volna, ám Boadu százszázalékos helyzetben a jobb kapufa mellé gurított. Azért a vendégek védelme is átjáróház volt néha, és bár Julian Brandt – aki fölé lőtt – ziccerénél még megúszták a kapott gólt, Serhou Guirassy fejese után már megszületett a szépítő találat.

Agilisan jött ki a Borussia a szünet után, és a nyomás eredményeképp Guirassy tizenegyest harcolt ki, amit Emre Can bevágott a léc alá. Ezt követően majdnem visszavette a vezetést a vendégcsapat, ám Kobel lábbal védte Moritz Broschinski kapáslövését, és a folytatásban is bátran futballozott a Bochum, de hiába. A 75. percben ismét Guirassy villant, nagy helyzetben a kapus lábai között passzolt a hálóba, míg pár perccel később Felix Nmecha próbálkozott 18 méterről, Drewes pedig bevédte a lövést.

A Dortmund tehát javítani tudott a múlt heti, 5–1-es stuttgarti pofon után, miközben a Bochum továbbra is nyeretlen. 4–2

NÉMET BUNDESLIGA
5. FORDULÓ
Borussia Dortmund–VfL Bochum 4–2 (Guirassy 44., 75., Can 62. – 11-esből, F. Nmecha 81., ill. Bero 16., De Wit 21.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
15.30: RB Leipzig–Augsburg (Tv: Arena4)
15.30: Freiburg–St. Pauli
15.30: Wolfsburg–VfB Stuttgart
15.30: Mainz–Heidenheim
15.30: Mönchengladbach–Union Berlin
18.30: Bayern München–Bayer Leverkusen (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
Vasárnap
15.30: Holstein Kiel–Eintracht Frankfurt (Tv: Arena4)
17.30: Hoffenheim–Werder Bremen

   
Az állásMGyDVL–KGkP
1. Bayern München4416–3+1312
2. Borussia Dortmund531111–9+210
3. Bayer Leverkusen43113–9+49
4. Freiburg4318–4+49
5. Eintracht Frankfurt4317–4+39
6. RB Leipzig4224–2+28
7. Union Berlin4224–2+28
8. Stuttgart421112–8+47
9. Heidenheim4228–7+16
10. Mainz41218–805
11. Werder Bremen41214–8–45
12. Augsburg41127–10–34
13. Wolfsburg4138–9–13
14. Mönchengladbach4135–8–33
15. Hoffenheim4136–11–53
16. St. Pauli4131–6–51
17. Bochum5145–11–61
18. Holstein Kiel4135–13–81

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik