Két fejes döntött az Union javára; hatgólos meccsen nyert a Werder

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.10.20. 19:50
Bénes László gólpassza után Tom Rothe eldöntötte a mérkőzést, így két góllal nyert az Union (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 7. fordulójának vasárnapi játéknapján az Union Berlin 2–0-ra nyert az újonc Holstein Kiel vendégeként, a Wolfsburg pedig 4–2-re kikapott a Werder Brementől hazai pályán.

HOLSTEIN KIEL–UNION BERLIN

A vendégcsapat meccskeretéből kimaradt Schäfer András, a Sportal információi szerint belázasodott a magyar válogatott középpályás, ezért nem számíthatott rá Bo Svensson vezetőedző a vasárnapi találkozón. Bő negyedóra után így is megszerezte a vezetést az Union Berlin, Tom Rothe beadása után Aljoscha Kemlein csúsztatott a bal felsőbe, aki élete első Bundesliga-gólját szerezte. Armin Gigovic gyorsan egyenlíthetett volna, majd a vendégeknek is akadtak helyzeteik, de újabb gól nem esett az első játékrészben.

A második félidőre nagyon visszaálltak a fővárosiak, a Holstein Kiel pedig mindent megtett az egyenlítésért, Frederik Rönnow-nak két bravúrt is be kellett mutatnia. Aztán a vendégek a hajrában kihasználták, hogy ellenfelük kitámadott, és ugyan Danilho Doekhi fejesénél még a kapufa mentett, Rothe a felvidéki Bénes László szöglete után a kapuba bólintott. Ezzel eldőlt a meccs, a hazaiaknak pedig a szépítés sem jött össze a ráadás során, Steven Skrzybski fejesét kitolta a léc alól Rönnow.

Negyedik hazai mérkőzését is elveszítette az újonc, az Union viszont a sikerével pontszámban beérte a negyedik helyen álló, címvédő Bayer Leverkusent. 0–2

WOLFSBURG–WERDER BREMEN

A Wolfsburg szerzett vezetést, a 19. percben egy szöglet utáni, ide-oda pattogó labdát Tiago Tomás fél méterről juttatott a kapuba. Úgy tűnt, tovább növelheti előnyét a hazai csapat, ám kihagyta a helyzeteit – például Jakub Kaminski –, a szünet előtt pedig büntetett a brémai együttes: Marvin Ducksch kiváló beadására robbant be Mitchell Weiser, és négy méterről a kapuba lőtt.

A második félidő elején pedig átvette a vezetést a Werder Felix Agu némileg szerencsés góljával, majd Weiser adta vissza Duckschnak a gólpasszt, aki társa beadása után 11 méterről lőtt a jobb alsóba. Egy perccel később megpecsételődött az alsó-szászországiak sorsa, ugyanis Patrick Wimmer rácsúszott Marco Grüll lábára, amiért piros lapot kapott. A vendégek emberelőnyben Grüll megpattanó lövésével pedig háromgólosra növelték az előnyüket, végképp lezárva ezzel a mérkőzést.

Még Joakim Maehle 18 méterről a kapu bal oldalába lőtt, így szépített a Wolfsburg, de örülhetett, hogy a hajrában nem kapott újabb gólokat – Dárdai Bence a padról nézte végig a vereséget. A „farkasok” továbbra is nyeretlenek hazai pályán a bajnokságban, a Werder viszont veretlen maradt idegenben, sőt, sorozatban a harmadik meccsét nyerte meg vendégként. 2–4

NÉMET BUNDESLIGA
7. FORDULÓ
Holstein Kiel–Union Berlin 0–2 (Kemlein 18., Rothe 89.)
Wolfsburg–Werder Bremen 2–4 (T. Tomás 19., Maehle 79., ill. Weiser 45+5., Agu 51., Ducksch 67., Grüll 72.)
Kiállítva: Wimmer (68., Wolfsburg)
Szombaton játszották
Bayern München–VfB Stuttgart 4–0 (Kane 57., 60., 80., K. Coman 89.)
Bayer Leverkusen–Eintracht Frankfurt 2–1 (Andrich 25., Boniface 71., ill. Marmus 16. – 11-esből)
Hoffenheim–Bochum 3–1 (Kramaric 11., Bülter 64., Tabakovic 90+3., ill. Gamboa 76.)
Freiburg–Augsburg 3–1 (Grifo 34., Lienhart 37., Günter 45+1., ill. Tietz 65.)
Mainz–RB Leipzig 0–2 (Simons 20., Orbán 37.)
Mönchengladbach–Heidenheim 3–2 (Itakura 22., Kleindienst 62., 75. – a másodikat 11-esből, ill. Scienza 12., Pieringer 80. – 11-esből)
Pénteken játszották
Borussia Dortmund–St. Pauli 2–1 (Benszebaini 43., Guirassy 83., ill. E. Smith 78.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Bayern München75224–7+17 17 
2. RB Leipzig75211–2+9 17 
3. Freiburg75212–8+4 15 
4. Bayer Leverkusen742118–13+5 14 
5. Union Berlin74218–4+4 14 
6. Eintracht Frankfurt741215–11+4 13 
7. Borussia Dortmund741214–12+2 13 
8. Werder Bremen732212–14–2 11 
9. Heidenheim73412–11+1 
10. Stuttgart723215–15
11. Mönchengladbach73410–12–2 
12. Mainz722311–12–1 
13. Wolfsburg721415–16–1 
14. Hoffenheim721413–17–4 
15. Augsburg721410–18–8 
16. St. Pauli71155–11–6 
17. Holstein Kiel7259–21–12 
18. Bochum7167–17–10 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik