A német szövetség ismét hosszabbítana Nagelsmann-nal – sajtóhír

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.11.21. 10:22
Julian Nagelsmann újabb szerződésről tárgyal a szövetséggel (Fotó: Getty Images)
A Bild információi szerint a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) és Julian Nagelsmann hamarosan megegyezhet egy 2028-ig érvényes új szerződésről.

Julian Nagelsmann 2023 őszén vette át a német válogatottat, és a fiatal szakember szerződése első körben csak a 2024-es Európa-bajnokság végéig szólt. A nationalelf a negyeddöntőben Spanyolország ellen búcsúzott, Nagelsmann megbízatását azonban 2026 nyaráig meghosszabbították.

A Bild szerint ezt a szerződést újabb két évvel megtoldanák, és ez Nagelsmann-nak sincs ellenére, a felek már tárgyalnak a feltételekről. Az új megállapodás így a 2028-as Európa-bajnokság végéig szólna.

A német szövetség szándékairól már Rudi Völler is beszélt októberben, a DFB sportigazgatója úgy nyilatkozott, megpróbálják rábírni Nagelsmannt, hogy még néhány évig kapitány maradjon.

A válogatott megnyerte a Nemzetek Ligája-csoportját, a Bosznia elleni 7–0-s sikert a sajtó az utóbbi évek egyik legjobb teljesítményeként jellemezte. 

„Németország, Portugália és Spanyolország a három legjobb formában lévő csapat Európában, őket, valamint az argentinokat tartom a világbajnokság legnagyobb esélyesének. A német csapat játékát ismét nagyon jó nézni” – lelkendezett Lothar Matthäus, a német válogatottsági rekorder a bosnyákok legyőzése után.

 

Legfrissebb hírek

Nagelsmann 2028-ig hosszabbított a német válogatottal – hivatalos

Német labdarúgás
2025.01.24. 10:56

Búcsúzott a címvédő a tenisz United-kupán

Tenisz
2025.01.01. 16:36

A dánoknak még a harmadik soruk is vb-esélyes lenne

Kézilabda
2024.12.31. 09:19

Hollandia az első döntős a Davis-kupában

Tenisz
2024.11.22. 22:54

Davis-kupa: a németek is bejutottak a négy közé

Tenisz
2024.11.20. 18:19

Dibusz Dénes volt a mieink legjobbja a németek ellen az olvasók szerint

Magyar válogatott
2024.11.20. 17:34

Rosszulléte után ismét posztolt Szalai Ádám

Magyar válogatott
2024.11.20. 13:53

Nübel: Szoboszlai átvert!

Magyar válogatott
2024.11.20. 12:53
Ezek is érdekelhetik