Jól kezdte lipcsei vendégjátékát a címvédő, a 18. percben Wirtz csinált bolondot a hazai védelemből, lövése viszont a kapufát találta el – szerencsére a kipattanóra Patrick Schick érkezett, aki nem hibázott. A játékrész második felében is Wirtz volt a főszereplő, a fiatal karmester a hátul kockázatos passzokat bevállaló lipcsei védőktől lopta el a labdát, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Aleix Garcíát, aki értékesítette a helyzetet. A szünet előtt érkezett a lipcseiek válasza, David Raum szabadrúgása egy védőn gellert kapva vágódott a léc alá.
A fordulás után egyre nagyobb nyomást helyezett Hradecky kapujára az RB Leipzig, s ennek a 84. percben lett meg az eredménye: Simons szabadrúgásából Edmond Tapsoba fejelt a saját kapujába, ami pontot ért a hazai gárdának. 2–2
Mindkét félidőben gólt tudott szerezni Freiburgban a rekordbajnok, Harry Kane 12 méterről laposan, míg a szünet után Kim Min Dzse fejjel volt eredményes. A 67. percben szépítettek a hazaiak, egy sarokrúgás után Matthias Ginter csúsztatta a hálóba a labdát. A kapott gól reményt adott a Freiburgnak, de az eredmény már nem változott – mindhárom pontot zsebre vágták a bajorok. 1–2
Nico Schlotterbeck kiállítása miatt már a 21. percben megfogyatkozott a BVB, de ez nem akadályozta meg abban, hogy kétgólos előnyre tegyen szert: a 28. percben Serhou Guirassy fejelt közelről a kapuba, majd a szünet után a guineai csatár labdáját juttatta saját kapujába Marco Friedl. A második félidő második felét már a brémaiak uralták, s ez gólokban is megmutatkozott: a 64. percben Leonardo Bittencourt bombázott a jobb felsőbe, majd nyolc perccel később Stage adott remek labdát Marvin Dukschnak, aki a kapussal szemben volt eredményes. A folytatásban már a győzelemért mentek előre a zöld mezesek, hiába – a Werder továbbra is a Dortmund előtt áll a tabellán. 2–2
Christian Matsima az első félidő ráadásában szerzett vezetést az Augsburgnak, a vendégek a 76. percben Patrick Mainka révén egyenlítettek. Az utolsó szó ezzel együtt a hazaiaké volt, akik Keven Schlotterbeck fejesével otthon tartották a három pontot. 2–1
Az első félőben inkább a Stuttgarnak állt a zászló Mainzban, gólt ennek dacára a hazaiak szereztek Nelson Weiper révén. A fordulás után már a Mainz irányította a játékot, s a 86. percben Anthony Caci gólja bebiztosította a sikert Bo Henriksen legénységének. 2–0
Nem tudta megismételni a Leipzig ellen látottakat a Bochum a játéknap utolsó mérkőzésén. A Borussia Parkban játszott találkozó 34. percében Rocco Reitz tekert 15 méterről a kapu bal oldalába, majd a szünet után Robin Hack talált be egyéni alakítás végén. A meccs hajrájában tizenegyeshez jutottak a hazaiak, s noha Tim Kleindienst első próbálkozását még védte a kapus, a kipattanót már beverte a Gladbach centere, beállítva a végeredményt. 3–0
NÉMET BUNDESLIGA
19. FORDULÓ
Augsburg–Heidenheim 2–1 (Matsima 45+1., K. Schlotterbeck 90+2., ill. Mainka 76.)
Borussia Dortmund–Werder Bremen 2–2 (Guirassy 28., Friedl 51. – öngól., ill. Bittencourt 64., Ducksch 72.)
Kiállítva: N. Schlotterbeck (Dortmund, 21.)
Freiburg–Bayern München 1–2 (Ginter 67., ill. Kane 15., Kim Min Dzse 54.)
Mainz–VfB Stuttgart 2–0 (Weiper 29., Caci 86.)
RB Leipzig–Bayer Leverkusen 2–2 (Raum 41., Tapsoba 84. – öngól, ill. Schick 18., A. García 36.)
Mönchengladbach–Bochum 3–0 (Reitz 34., Hack 55., Kleindienst 86.)
Vasárnap játsszák
15.30: Hoffenheim–Eintracht Frankfurt (Tv: Arena4)
17.30: St. Pauli–Union Berlin (Tv: Arena4)
Pénteken játszották
Wolfsburg–Holstein Kiel 2–2 (Wimmer 50., Wind 53., ill. Zec 13., Skrzybski 80.)
A BUNDESLIGA ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Bayern München | 19 | 15 | 3 | 1 | 58–16 | +42 | 48 |
2. Bayer Leverkusen | 19 | 12 | 6 | 1 | 46–26 | +20 | 42 |
3. Eintracht Frankfurt | 18 | 11 | 3 | 4 | 42–24 | +18 | 36 |
4. Stuttgart | 19 | 9 | 5 | 5 | 36–28 | +8 | 32 |
5. RB Leipzig | 19 | 9 | 5 | 5 | 34–29 | +5 | 32 |
6. Mainz | 19 | 9 | 4 | 6 | 33–23 | +10 | 31 |
7. Wolfsburg | 19 | 8 | 4 | 7 | 42–34 | +8 | 28 |
8. Mönchengladbach | 19 | 8 | 3 | 8 | 30–29 | +1 | 27 |
9. Werder Bremen | 19 | 7 | 6 | 6 | 33–36 | –3 | 27 |
10. Freiburg | 19 | 8 | 3 | 8 | 26–36 | –10 | 27 |
11. Borussia Dortmund | 19 | 7 | 5 | 7 | 34–33 | +1 | 26 |
12. Augsburg | 19 | 7 | 4 | 8 | 23–34 | –11 | 25 |
13. Union Berlin | 18 | 5 | 5 | 8 | 16–24 | –8 | 20 |
14. St. Pauli | 18 | 5 | 2 | 11 | 14–21 | –7 | 17 |
15. Hoffenheim | 18 | 4 | 5 | 9 | 23–35 | –12 | 17 |
16. Heidenheim | 19 | 4 | 2 | 13 | 24–40 | –16 | 14 |
17. Holstein Kiel | 19 | 3 | 3 | 13 | 28–48 | –20 | 12 |
18. Bochum | 19 | 2 | 4 | 13 | 17–43 | –26 | 10 |