Játékvezetés: befejezi pályafutását a Bajnokok Ligája- és Bundesliga-rekorder

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.02.10. 07:09
Felix Brych nyáron befejezi pályafutását (Fotó: Getty Images)
Az idény végén visszavonul Felix Brych, a világ egyik legismertebb labdarúgó-játékvezetője.

Felix Brych 2025 nyarán befejezi játékvezetői pályafutását. A 49 éves müncheni bíró azzal indokolta a döntését, hogy fizikailag már egyre nehezebben bírja a kihívásokat.

Brych 2004 óta vezet a Bundesligában, 2007 és 2021 között FIFA-játékvezető is volt. Két világbajnokságon és két Európa-bajnokságon képviselte Németországot a játékvezetői karban.

Brych 2021 végén saját kérésére került ki a nemzetközi keretből, de a Bundesligában azóta is aktív. 2023. november 25-én az Eintracht Frankfurt–VfB Stuttgart bajnoki volt a 344. mérkőzése az első osztályban, amivel utolérte az örökranglistát vezető Wolfgang Starkot. Brych számára azonban balszerencsét hozott az a meccs, hiszen keresztszalag-szakadást szenvedett, tíz hónapot kénytelen volt kihagyni.

Ősszel visszatért a pályára, ám 2025 elején a Holstein Kiel–Hoffenheim mérkőzésen sérülés miatt a 70. percben át kellett adnia a helyét a negyedik játékvezetőnek.

Brychet kétszer is a világ legjobb bírójának választották (2017, 2021), míg Németországban 2013 és 2023 között hatszor lett az év legjobbja. Vezetett EL- (2014) és BL-döntőt (2017) is, a legrangosabb európai kupasorozatban 69 főtáblás meccsével rekorder, az őt követő Björn Kuipersnek 52 van. A még aktív FIFA-játékvezetők közül Szymon Marciniak, Clément Turpin és Danny Makkelie 52-nél jár.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik