Willi Orbánt is kritizálták a csapat gyenge formája miatt a Leipzig szurkolói

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.06. 16:15
Willi Orban (Fotó: Getty Images)
Nem a legszebb napjait éli a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) jelenleg 6. helyen álló RB Leipzig, amelynek szurkolói a csapat Mainz elleni 2–1-es hazai veresége után adtak hangot kritikájuknak.

A lipcseiek a várakozások alatt teljesítenek a Bundesligában, hiszen 10 fordulóval a bajnokság vége előtt a Konferencialigába jutást érő 6. helyen állnak, hátrányuk három pont a Bajnokok Ligája-induló Mainzhoz képest. A csapat ugyan ott van a Német Kupa elődöntőjében, ugyanakkor a BL-ben nem jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. Marco Rose csapata a bajnokságban sincs jó formában, ugyanis a decemberi, Bayern München elleni rangadó óta lejátszott tíz mérkőzésén mindössze 11 pontot szerzett a csapat.

Az RB Live szurkolói oldal most négy pontban szedte össze a csapat gyengélkedésének okait – szúrta ki a csakfoci.hu. Az rblive.de emlékeztetett, hogy Marco Rose vezetőedzőnek némi vigaszt nyújthat, hogy a 2017–2018-as kiírásban a Ralph Hasenhüttl vezette csapat szintén 38 ponttal állt a bajnokságban 24 forduló után, ugyanakkor – mint fogalmaznak – „jelenleg már semmi sem emlékeztet bennünket az elmúlt évek pezsgő RB-focijára”. Felidézték, hogy három elveszített meccs után 2021-ben Jesse Marschnak mennie kellett, míg „Rose stábja tömegesen hullajtja a pontokat, mégis minden marad a régiben”.

Hangsúlyozták, hogy a cselekvés helyett most inkább a tehetetlenség érződik a csapatnál, amely „elvesztette identitását”, ráadásul bár vannak tehetséges labdarúgói, összességében nem tehetséges az RB Leipzig keretének egésze.

„A teljesítményben, az érettségben és a személyiségben tapasztalható, néha kirívó különbségek túlságosan is nyilvánvalóak” – fogalmazott a szurkolói oldal, amely négy részre osztva elemezte a csapat formahanyatlását.

Az első pontban a csapat két magyarját is megemlítették.

„Willi Orbán a kapitány, aki igazi példakép az elhivatottság és a fejlődni akarás tekintetében. De a védelme vezére nem az, aki időnként leszidná a csapattársát meccs közben, vagy aki emlékezteti arra, hogy kilencven vagy száz százalék nem elég arra, hogy a csúcson versenyezzél. Willi Orbán a pályán nyújtott teljesítményével sugároz tekintélyt. Jól hangzik, de a csapatnak jelenleg nem erre van szüksége. Ez az egész csapatra vonatkozik, amely képtelen hétről hétre nagy célokért küzdeni. Julian Nagelsmann már bírálta stábja takarékosságát, ami viszont a klub alapvető problémájára utal” – fogalmazott a lap, amely ezután Gulácsi Pétert dicsérte.

„Az egyetlen következetes játékos ebben a keretben a kapus, Gulácsi Péter. Ugyanakkor Orbán és a szintén válogatott David Raum is a legtöbb meccsen visszafogott teljesítményt nyújtott. A többiek úgy tántorognak meccsről meccsre, mintha részegek lennének. Néha úgy csillognak, mint a közelmúltban Benjamin Sesko, akinek azonban vannak rosszabb időszakai is, ahogy jelenleg Lois Opendának is” – írja a lap, amely megjegyzi, hogy Xavi Simonsnak, Lutsharel Geertruidának, Amadou Haidarának, Christoph Baumgartnernek, Nicolas Seiwaldnak, Arthur Vermeerennek vagy éppen Castello Lukebának sem sikerült két kiemelkedő teljesítményt nyújtania hetek óta.

   
A BUNDESLIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Bayern München24194172–20+5261
  2. Bayer Leverkusen24158155–28+2753
  3. Eintracht Frankfurt24126650–37+1342
  4. Mainz24125739–25+1441
  5. Freiburg24124834–36–240
  6. RB Leipzig24108639–33+638
  7. Wolfsburg24107748–38+1037
  8. Mönchengladbach24114938–35+337
  9. Stuttgart24106842–37+536
10. Borussia Dortmund24105945–38+735
11. Augsburg2488827–35–832
12. Werder Bremen24861036–49–1330
13. Hoffenheim24671131–46–1525
14. Union Berlin24651320–37–1723
15. St. Pauli24631518–29–1121
16. Bochum24451523–47–2417
17. Holstein Kiel24441635–59–2416
18. Heidenheim24431727–50–2315

 

 

Legfrissebb hírek

Klubja tette közzé, Németh Andrást meghívta Marco Rossi a magyar válogatottba

Magyar válogatott
8 perce

Mourinho: Nem voltak okosak, akik megtámadtak, mert nem ismerték a múltam

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Valódi esélye van Liverpoolba vagy Madridba szerződnie Kerkeznek?

Légiósok
1 órája

Európában javíthat Bolla Bendegúz Rapid Wienje

Európa-konferencialiga
7 órája

Bundesliga: edzőtáborba utazott a Lipcse a Freiburg elleni bajnoki előtt

Német labdarúgás
9 órája

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:20

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.04. 09:30

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
2025.03.04. 06:58
Ezek is érdekelhetik