A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2026.05.17. 18:58
Bundesliga-csapat az Elversberg! (Fotó: Getty Images)
A Bundesliga szombati, záró fordulóját követően a 2. Bundesligában, vagyis a német másodosztályban is befejeződtek a küzdelmek vasárnap: a már bajnok Schalke nyert, az Elversberg feljutott, a Paderborn pedig készülhet a Wolfsburg elleni osztályozóra.

 

A Schalke már korábban bajnok lett, így egyenes ágon feljutott, de azért az utolsó fordulóban is nyert 1–0-ra a korábban Szabó Leventét foglalkoztató Braunschweig ellen. Az Elversberg 3–0-ra megverte az utolsó Münstert, így története során először ott lesz a Bundesligában – a csapat 2022 tavaszán még a negyedosztályban szerepelt, de öt idény alatt három osztályt ugrott feljebb, így nyártól az élvonalban szerepelhet. A klub a Saar-vidéken fekvő Spiesen-Elversbergben székel, egy 13 ezres városról beszélünk, melynek a stadionja tízezer férőhelyes (idén tizenötezresre tervezik bővíteni).

Szintén nyert (a Darmstadt ellen 2–0-ra), így a harmadik helyen zárt a Paderborn, amely a Wolfsburg ellen játszik osztályozót hamarosan – annyi biztos, hogy nem ő lesz az esélyes. Utóbbiról lemaradt a szebb napokat is megélt Hannover, amely őrült meccsen játszott 3–3-as döntetlent a Nürnberggel, és csak a negyedik helyen zárt.

A Hertha BSC az utolsó fordulóban kapott egy hatost (6–1) a Bielefeldtől, s hetedik lett, míg a Düsseldorf 3–0-ra kikapott idegenben egyik legnagyobb riválisától, a Fürthtől, és a 17. helyre visszacsúszva kiesett; legyőzője osztályozót játszhat a bennmaradásért.

NÉMET 2. BUNDESLIGA
34. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Bielefeld–Hertha BSC 6–1
Darmstadt–Paderborn 0–2
Dynamo Dresden–Holstein Kiel 2–1
Elversberg–Münster 3–0
Fürth–Düsseldorf 3–0
Hannover–Nürnberg 3–3
Karlsruhe–Bochum 1–2
Magdeburg–Kaiserslautern 0–1
Schalke–Braunschweig 1–0

A németeknél tehát a Schalke és az Elversberg feljutott, a Paderborn osztályozhat. Az olaszoknál (Serie A) a Venezia és a Frosinone feljutott a másodosztályból, a harmadik helyért pedig még a Monza, a Juve Stabia, a Palermo és a Catanzaro küzd egymással. Az angoloknál (Premier League) a Coventry és az Ipswich feljutott, a harmadik helyért a Hull City és a Southampton döntőzik egymással. A spanyoloknál (La Liga) a Racing Santander már felkerült, de közel jár ehhez a Deportivo La Coruna is, míg jelenleg, két körrel a vége előtt az Almería, a Málaga, a Las Palmas és a Castellón alkotja a rájátszók mezőnyét. A franciáknál (Ligue 1) a Troyes és a Le Mans jutott élvonalbeli tagsághoz, a St.-Étienne pedig osztályozót játszhat az első osztály 16. helyezettje ellen.
irány a topliga!

 

 

Legfrissebb hírek

Keresztes Krisztián bemutatkozott a 2. Bundesligában

Légiósok
2026.08.09. 16:03

Dárdai Mártonnal repülőrajttal kezdene Bochumban a Hertha

Német labdarúgás
2026.08.07. 11:38

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45