Bayern: Hoeness bojkottal fenyeget, ha le merik váltani Neuert

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2019.09.25. 12:41
null
Hoeness bojkottal fenyeget (Fotó: AFP)
Uli Hoeness, a Bayern München novemberben leköszönő elnöke bojkottal fenyeget, ha a német válogatottban nem Manuel Neuer, hanem Marc-André ter Stegen lesz az első számú kapus.

A Die Mannschaft kapusposztján történő váltást régóta pedzegetik: Marc-André ter Stegen kiváló formában véd évek óta, és Európa legjobb kapusai között rangsorolják, míg Manuel Neuer már nem képes azt a formát nyújtani, mint térdsérülése előtt. Joachim Löw egyelőre nem vált, ám a Barcelona kapusa korábbi nyilatkozatában kifejtette, szerinte nincs rendben, hogy a válogatottban nem kap lehetőséget, miközben klubcsapatánál topformában véd.

Uli Hoeness, a Bayern München novemberben leköszönő elnöke Ter Stegen nyilatkozatára a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulója után reagált.

„Furának tartom, hogy a sajtó mennyire felfújta az ügyet és Ter Stegen mellé állt. Mintha már legalább 17 világbajnokságot nyert volna. Nem érzem alaposnak azt az igényt, amelyet Marc-Andre megfogalmazott. Egy csapatban tisztázni kell a hierarchiát, és a nemzeti csapatnál ez teljesen egyértelmű: Manuel Neuer az első számú kapus. Éveken keresztül a világ legjobb kapusának bizonyult, és habár a sérülése kicsit visszavetette, képes a legmagasabb szinten teljesíteni.

A Sport Bild szerdai számában megjelentek szerint azonban Hoeness radikális változást tervez, ha Neuer valóban kegyvesztetté válna a nemzeti csapatban. A müncheni sportvezető bojkottot hirdetne, és nem engedné el a Bayern München egyetlen német játékosát sem a válogatottba.

Az már más kérdés, hogy valóban megtehetné-e ezt Hoeness. A FIFA szabályai ugyanis tisztán kimondják, a klubok kötelesek játékosaikat szabadon bocsátani a válogatottakba.

Hoeness novemberben búcsúzik az elnöki poszttól, mivel nem indul a következő választáson, de 2023-ig marad a klub felügyelőbizottságában, így továbbra is lesz szava a klub jövőjét illetően.

Legfrissebb hírek

Raspadori: Sokkal erősebb csapat vagyunk annál, mint amit most mutattunk

Minden más foci
Tegnap, 9:48

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30

Futballgermanizmus – Deák Zsigmond jegyzete

Német labdarúgás
2025.03.07. 07:00

Drága gólöröm: Manuel Neuer izomrostszakadást szenvedett

Bajnokok Ligája
2025.03.06. 13:01

Tizenötödik idényére is aláírt a Bayern München legendája

Német labdarúgás
2025.02.03. 17:56

Történelmi döntetlent játszott a City; Guardiola 942 meccs után először élt át ilyet – keddi BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2024.11.27. 10:47

A német szövetség ismét hosszabbítana Nagelsmann-nal – sajtóhír

Német labdarúgás
2024.11.21. 10:22
Ezek is érdekelhetik