Bundesliga: 21! De Bruyne megelőzte Ribéryt és Özilt is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.18. 16:38
null
Daniel Caligiuri illendően megköszönte a szombati gólpasszt (is) Kevin De Bruyne-nek (Fotó: AFP)
Egy perc sem telt el szombaton a Wolfsburg–Borussia Dortmund (2–1) német bajnokiból, és a hazai gárda Daniel Caligiuri révén megszerezte a vezetést. A gólpasszt kiosztó Kevin De Bruyne immár 21. alkalommal adott gólt eredményező asszisztot ebben a szezonban, ami új Bundesliga-rekord. A Kicker felkutatta a liga történetének legjobb gólpasszadóit – íme, a lista!

 

Kevin De Bruyne a szintén wolfsburgi Zvjezdan Misimovic 2008–2009-ben, a VfL eddigi egyetlen bajnoki címének évében felállított húszasszisztos rekordját (amelyet a müncheni Franck Ribéry 2011–2012-ben beállított) adta át a múltnak a hétvégén, de a csúcs még tovább dőlhet, tekintve, hogy egy forduló még hátravan a Bundesliga 2014–2015-ös idényéből.

Kevin De Bruyne (Fotó: AFP)
Kevin De Bruyne (Fotó: AFP)

A De Bruyne, Ribéry, Misimovic hármas után kivétel nélkül olyanok neve szerepel a lajstromon, akik tizenhétszer szolgálták ki társaikat az adott idényben.

Uwe Bein, a Frankfurt kitűnő, világbajnok irányítója ért el elsőként – 1992–1993-ban – 17 gólpasszt a német bajnokságban, mindössze 25 meccsre volt ehhez szüksége. Ugyancsak 25 bajnoki mérkőzés kellett Franck Ribéry számára a tizenhetes határ eléréséhez 2010–2011-ben – a francia az egyedüli, akinek a neve kétszer is szerepel az örökrangsor élcsoportjában!

Rajta, a bosnyák Misimovicon és a belga De Bruyne-ön kívül még egy külföldi van ott a legjobb gólpasszadók között: az osztrák Andreas Herzog.

Tudni kell, hogy a Bundesligában az 1988–1989-es évad óta tartják nyilván a gólpasszokat; ennek minősül a góllal végződő kiharcolt tizenegyes is!

A BUNDESLIGA-TÖRTÉNET LEGJOBB GÓLPASSZADÓI
Kevin De Bruyne (Wolfsburg) 2014–15 eddig 21 (32 meccsen)
Franck Ribéry (Bayern München) 2011–12 20 (32)
Zvjezdan Misimovic (Wolfsburg) 2008–09 20 (33)
Uwe Bein (Eintracht Frankfurt) 1992–93 17 (25)
Franck Ribéry (Bayern München) 2010–11 17 (25)
Andreas Herzog (Werder Bremen) 1994–95 17 (31)
Mesut Özil (Werder Bremen) 2009–10 17 (31)
Dariusz Wosz (Bochum) 1996–97 17 (32)
Christian Tiffert (Kaiserslautern) 2010–11 17 (33)

Legfrissebb hírek

Menesztették Gulácsi Péterék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
43 perce

Sané vezérletével nyert otthon a Bayern, két óriási gól is kellett a Werder kieli sikeréhez

Német labdarúgás
17 órája

Szabics Imre: Megígértem édesapámnak, hogy befejezem az iskolát

Német labdarúgás
Tegnap, 8:53

A Bochum legyőzésével három pontra csökkentette hátrányát a Leverkusen

Német labdarúgás
2025.03.28. 22:25

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.27. 12:28

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
2025.03.26. 10:31

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52
Ezek is érdekelhetik