Dortmund: visszavonul a 2013-ban BL-döntős csapat alapembere

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.05.13. 13:57
null
Philipp Lahm próbálja becsúszva szerelni Marcel Schmelzert a 2013-as BL-döntőben (Fotó: AFP)
Bejelentette a visszavonulását Marcel Schmelzer, a Borussia Dortmund német válogatott labdarúgója.

A 34 éves, 16-szoros német válogatott balhátvéd a hivatalos közösségi oldalaira feltöltött videóban ismertette döntését a követőivel.

Schmelzer felnőttszinten csak a Borussia Dortmundban játszott, 2008-as bemutatkozása óta összesen 367 tétmérkőzésen lépett pályára fekete-sárga színekben, hét gólt szerzett és 34 gólpasszt adott. Két bajnoki címet és három Német Kupát nyert a csapattal, alapembere volt a 2013-ban Bajnokok Ligája-döntős együttesnek (mind a tizenhárom BL-meccset végigjátszotta abban az idényben, így a Bayern München ellen 2–1-re elveszített finálét is).

Schmelzert az utóbbi két évben folyamatosan sérülések hátráltatták, utoljára 2020 júniusában szerepelt a BVB-ben hivatalos meccsen – tavaly tulajdonképpen már csak azért hosszabbított szerződést, hogy a klub még egy évig kezelje a sérült térdét.

„Szeretném megköszönni a Borussiának, hogy itt végezhettem a rehabilitációmat. Még nem tudom, mi vár rám, de várom a kihívásokat” – mondta Schmelzer.

A Dortmund közönsége szombaton, a Hertha BSC elleni hazai idényzárón búcsúztatja el Schmelzert.

Legfrissebb hírek

Bő egy éven belül másodszor hosszabbította meg sikeredzője szerződését a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.03.22. 13:27

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Az Eintracht Frankfurt játékosa megdöntötte a Bundesliga sebességi rekordját

Német labdarúgás
2025.03.17. 18:10

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12

Kétgólos hátrányból, a hajrában fordított Stuttgartban a Bayer Leverkusen

Német labdarúgás
2025.03.16. 21:34

A vendégszurkolók miatt csúszott a kezdés, az Eintrachtot ez nem zavarta meg, győzött Bochumban

Német labdarúgás
2025.03.16. 19:39

Gulácsi három és fél várható góltól mentette meg csapatát – topligában senki sem tett ilyet az elmúlt években

Német labdarúgás
2025.03.16. 11:59

Gulácsi bravúrt bravúrra halmozott, a Lipcse két góllal legyőzte a Dortmundot

Német labdarúgás
2025.03.15. 20:27
Ezek is érdekelhetik