Fodor Henrik európai léptékkel gondolkodott

Hetvenöt éve, 1949. október 5-én hunyt el Fodor Henrik, a huszadik század első felének nagy hatású sportvezetője, a Magyar Labdarúgó Szövetség és az MTK főtitkára, a magyar futball nemzetközi kapcsolatainak építője.

Beregszászon született 1886. szeptember 16-án Friedländer Henrik (héber változatban: Heimi) néven, a kárpátaljai városban letett érettségije után Budapesten járt egyetemre, irodalom szakon szerzett bölcsészdoktori címet. Dénes Tamás futballtörténész adatai szerint testvérei messze sodródtak egymástól, édesanyjuk 1934-ben bekövetkezett halála idején egyikük Rio de Janeiróban, másikuk Detroitban élt, a harmadik New Yorkban. Valószínűleg őket jelöli a Kozma utcai izraelita temetőben a családi sír szomorú felirata: „Mártírhalált halt gyermekei, Fodor Móric, Fodor Albert, Dr. Fodor Lajos emlékére – 1944”.

Hogy kinek, pontosabban kiknek a gyermekeiről van szó, arról a sírkő másik oldalának felirata szolgál fogódzóval, itt Friedländer Áron és Goldstein Sáli nevét látjuk, lekopott évszámmal – ők voltak a szülők, 1882-ben már biztosan házastársként éltek Beregszászon. Alattuk kisebb betűvel, utólag odavésve Dr. Fodor Henrik nevét látjuk; azt nem tudjuk pontosan, hogy a magyar futballintelligencia egyik vezéralakja hol bujkált a világháború alatt, miként úszta meg testvérei tragikus sorsát.

Az viszont köztudomású, hogy a századelőn, budapesti egyetemi hallgatóként a Magyar Testgyakorlók Köre vívójaként és tornászaként került közel a klubhoz, már huszonévesen vezetőségi tag volt, a klub első negyedszázados történetét alapos és kitűnő stílusú könyvben dolgozta fel 1913-ban. Áldozatos és tiszteletteljes kötődésének szép jele a kötet bevezetőjében megosztott kétkedés megbízatását illetően: „Az öröm és félelem érzésével fogadtam a bizalom e kitüntető megnyilvánulását. Az öröm érzésével, hogy én vagyok a kiválasztott, ki az annyira szeretett és minden idegszálammal hozzáforrott klubomnak múltját megörökíthetem, s a félelemével, vajon erőm elegendő lesz-e e nagyszerű feladat megoldására.”

Fodor Henrik világra nyitott szemlélete, a diplomáciai érintkezéseknél olyannyira fontos tájékozottsága, nemzetközi kapcsolati hálója szépen megmutatkozik a néhány oldalas tanulmányban, amelyet Magyar sportdiplomácia címmel tett közzé a Gallowich Tibor által szerkesztett, Az 50 éves magyar futball című 1947-es kiadványban. Érzékletesen mutatja be a bimbódzó magyar futballélet első barátkozását a sportág külföldi szereplőivel.

„Ma már nagyon kevesen élnek, akik emlékeznek a futballunk első nemzetközi kísérletezéseire. Osztrák, angol és cseh csapatok voltak azok, melyek az első nemzetközi színt hozták a magyar futball életébe, és az egyesületi vezetők voltak azok, akik ezeket a kapcsolatokat megteremtették. Színt és pompát jelentettek ezek a kapcsolatok. Cilinderben és redingotban vonultak ki a pályákra a vendégeket fogadni, és egy Oxfordnak, Southamptonnak, English Wanderersnek budapesti vendégszereplése olyan társadalmi esemény volt, mely az egész fővárost megmozgatta. A mérkőzéseket követő banketteken frakk volt kötelező, fényképeken ma is őrzöm egy-egy ilyen nagy eseménynek emlékét.”

Saját munkásságára és a sportdiplomácia korabeli eszközeire pontos példával szolgál az írás néhány részlete, a szemléltetés kedvéért itt az első világháború utáni évek tapasztalatáról szóló bekezdést idézzük.

„Néhai Oprée Rezső, az MLSZ akkori nemzetközi vezetője, összeköttetésbe hozott Professor Heffnerrel Offenburgban, aki a nemzetközi futball kimagasló alakja volt és ebből születtek első kapcsolataim a nemzetközi futballszövetséggel. Svájcban, egyik MTK mérkőzésen, összeakadtam Karl Linde-vel, a svéd Idrottsbladet kiváló göteborgi szerkesztőjével és ebből a véletlen találkozásból született meg Budapesten az első svéd–magyar találkozás, a Kamraterna Göteborg budapesti vendégszereplésével, majd ezt követőleg az MTK svéd túrája és az első svéd–magyar válogatott mérkőzés. Ugyancsak az MTK német túrájának volt közvetlen eredménye az első Délnémetország–Magyarország és ezt követőleg az első Németország–Magyarország válogatott mérkőzés.”

Az emberi kapcsolatok, spontán ismeretségek, külföldi barátságok építették ki a magyar labdarúgás Európában, sőt világszerte bővülő úthálózatát. Meghatározó volt e tekintetben, hogy az „útépítők” nem csupán a követ, a földet, az építőanyagot látták, de volt elképzelésük az út irányáról, céljáról is. A történelmi perspektívát feltételező, széles látókört biztosító szellem kiviláglik a hivatkozott Fodor-féle cikk bevezető gondolataiból.

„Századokon át el voltunk zárva a nyugati kultúrától. Míg nyugati szomszédaink műveltségben, gazdagságban, ipar és kereskedelemben folyton és fokozatosan fejlődtek, mi törökkel, tatárral, kurucz a labanczczal, egyik párt a másikkal, majd alkotmányunk ellenségeivel vívtunk nehéz csatákat. Érintkezni alig érintkeztünk idegen népekkel. A magyar nem utazott, nem kívánt idegen népeket, szokásokat és erkölcsöket megismerni, odakötötte a honszeretet ahhoz a röghöz, hol született, és ez az alapjában nemes, de végtelen konservatizmusában merőben káros érzelem és politika volt megölője igen sokáig minden fejlődésnek.”

Fodor Henrik meghatározó szerepet játszott az amatőr és a hivatásos futball 1926-os magyarországi szétválasztásában, a Professzionista Labdarúgók Alszövetségének főtitkáraként a „pénzes” változat működési kereteit, szabályait és kultúráját igyekezett felelős figyelemmel kialakítani, ápolni. Képes volt európai léptékekben gondolkodni, egyike volt a Közép-európai Kupa alapítóinak, Jó Araf The Forgotten Cup című könyvéből tudunk konkrét javaslatairól is. Az 1927. október 27-én, hosszas előkészítés és számos vita után útjára indított kupasorozatról, illetve annak futballdiplomáciai jelentőségéről ő maga az alábbi gondolatokat jegyezte fel.

„Időközben kialakult egy nemzetközi triász Középeurópában: Meisl Hugó, Ferdinand Scheinost és szerény személyemben. Mint szövetségi és részben egyesületi vezetők koalíciót alakítottunk Középeurópa futballsportjának érdekében. Hugó Meisl akkor a bécsi Amateure, a mai Austria, Ferdinand Scheinost a prágai Sparta vezetője volt, mindhárman külön a szövetségek nemzetközi bizottságaiban foglaltunk helyet és így adva volt minden lehetőségünk, hogy úgy a szövetségek, mint a prominens egyesületek érdekében felléphessünk. Megindult a roham a FIFA ósdi és konzervatív rendszere ellen.”

A politika viharaiból is ki tudott vergődni, 1945 tavaszán ismét ott volt a holokauszt traumája és az előző évek sorscsapásai után újjászerveződő MTK vezetői között, a külkapcsolatok építésében vállalt jelentős szerepet. A klub 1947-es palesztínai túrája idején azonban távollétében súlyos támadást indítottak ellene, alighanem összefüggésben a sajtó útján is kiadott útmutatással, amely szerint az MTK polgári elemeit fel kell számolni. Válaszát az anyagi visszaélést illető vádakra a Világosság napilap közölte: „Egy klub történetében egyszerűen példátlan az, ami az MTK-ban történt. Egyes klubtagok engem vádoló alaptalan feljelentésekkel árasztották el a hatóságokat. Megmérgezik a légkört és ilyen körülmények között semmi kedvem sincs ahhoz, hogy tovább dolgozzam az egyesületben. […] Távollétünket egyesek arra használták fel, hogy bennünket lehetetlenné tegyenek, ami végül odáig fejlődött, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be s a vezetőséget majdnem leszavazták. Ezek után ugye érthető, ha nincs kedvem tovább az MTK-ban dolgozni?!”

Lemondott minden MTK-ban viselt tisztségéről, visszavonult a futballéletben játszott aktív szerepétől, majd két évre rá – 63 évesen – elhunyt. Hogy a kettő között volt-e ok-okozati összefüggés, csak sejthetjük.