Medence és bowlingpálya a Fehér Házban

Donald Trump január 20-án teszi le a hivatali esküt, és lesz az Egyesült Államok 1776. július 4. óta íródó történetének 47. elnöke. A 2017 után másodszor is megválasztott Trump menő üzletemberként természetesen a golfnak hódolt, amikor pedig 2017-ben Colin Kaepernickék tüntetőleg letérdeltek az amerikai himnusz alatt, közölte, hogy soha többé nem néz amerikai futballt. LeBron Jamesről csak annyit tweetelt, hogy szerinte elég buta ember, és általában is meglehetősen gúnyosan nyilatkozik a sportolókról – akiknek jó része természetesen ódzkodott attól, hogy sok évtizedes szokás szerint a bajnoki győzelme után a Fehér Házban felkeresse őt. Sportként a 15-20 ezer ember előtt elmondott hosszú kampánybeszédeket szokta emlegetni, hiszen „ezeken a helyeken jellemzően nagy a forróság is, olyan, mint egy szauna, szóval ezt tekinthetjük a sportolás egyik formájának…” Elődje, Joe Biden (2021–2025) legalább fiatalon amerikai futballozott – az Archmere Academy nevű delaware-i katolikus magánközépiskola színeiben halfback volt.

Az elnöki intézményt elsőként betöltő George Washington (1789–1797) kora egyik legnagyszerűbb lovasának számított, és ha csak ideje engedte, már fel is nyergelt, hogy kedvenc időtöltésének hódolhasson. De csak amikor éppen nem birkózott, íjászkodott, úszott vagy biliárdozott, mert ezeket a sportágakat is kifejezetten magas szinten űzte. A legendás Abraham Lincoln (1861–1865) fiatalon a birkózásnak hódolt, állítólag csak egy vereséget szenvedett, így aztán 1992-ben a Nemzeti Birkózó Hírességek Csarnoka az „Outstanding American” (Kiemelkedő amerikai) címmel ruházta fel. Lincolnról azt is eljegyezték, hogy az 1830-as évek elején egy illinois-i kisvárosban fogadásból két vállra fektette a szomszédos városka legyőzhetetlennek hirdetett bajnokát, Jack Armstrongot.

A William McKinley 1901-es meggyilkolása után 43 évesen beiktatott republikánus Theodore Roosevelt (1901–1909) megszállott bokszrajongó volt, még elnökként is rendszeresen sparringolt beosztottjaival a Fehér Házban, sportolói karrierjének csak az vetett véget, hogy a hadsereg egy fiatal tüzértisztje súlyos szemsérülést okozott neki. Unokatestvére, az amerikai történelemben egyedüliként háromszor négy évre megválasztott, ám Teddel ellentétben demokrata Franklin Delano Roosevelt (1933–1945) gyermekbénulásából adódóan nem gondolhatott élsportra. Ugyanakkor úszni tudott, heti három kemény edzéssel elérte, hogy a karja és a felsőteste megfelelő képzést kapjon. Első megválasztása után a New York Daily News adománygyűjtésének eredményeképpen a Fehér Ház belsejében kiépítettek az elnöknek egy 50 láb hosszú kis medencét, hogy abban munka közben is karban tarthassa magát. 

Utódja, Harry Truman (1945–1953) telelpítette az első bowlingpályát a Fehér Házba, Dwight D. Eisenhower (1953–1961) pedig az Egyesült Államok West Point-i katonai akadémiájának amerikaifutball-csapatában játszott running backet (futót) és linebackert (fedezetet), 1912-ben a Carlisle elleni meccsen Jim Thorpe-pal, a tíz- és az ötpróba később stockholmi aranyaitól profi vád miatt megfosztott (és hetven évvel később rehabilitált) olimpiai bajnokával is szembe került a pályán – Eisenhower súlyos térdsérülése lett a párharc vége. (Ugyanakkor Eisenhower szíve a baseballért dobogott, nehezen heverte ki, hogy nem került be a West Point csapatába. „Talán ez életem legnagyobb csalódása…” – mondta nem sokkal halála előtt.) John Fitzgerald Kennedy (1961–1963) jóképű volt és megnyerő, különösebb sportkarriert mégsem tudott felmutatni, bár ő is úszott és amerikai futballozott a Harvardon, továbbá egészen ügyesen golfozott is. Ír felmenőire való tekintettel szurkolt a Boston Red Soxnak, és sűrűn fordult meg a Washington Senators baseballmeccsein, de a sportot nem testedzésre, inkább dekoratív hitvese, Jackie társaságában a meccsek VIP-páholyában önmaga népszerűsítésére használta.

Richard Nixon (1969–1974) volt az egyik legnagyobb sportforma, neki nemcsak a bowling volt a mindene, ami miatt 1973-ban automatizáltatta a Fehér Ház egysávos pályáját, de az amerikai futballban sem állta meg, hogy ne szóljon bele a dolgokba. Ezt annál is inkább könnyen megtehette, mert nagy barátja volt a Washington Redskins főedzője, George Allen, így aztán a nagyvárosi legenda szerint az 1971 karácsonyának másnapján játszott San Francisco 49ers elleni rájátszásmeccsen (ötven év után az elsőn, amit a Rézbőrűek vívtak) Allennek maga javasolta azt a hívást, amely után a 49ers fordított, és kiverte a rájátszásból a washingtoniakat. 

Ehhez képest a Watergate-ügy… Alelnöke, a kényszerűségből a helyébe lépő Gerald Ford (1974–1977) a pályán villogott amerikai futballban, de olyannyira, hogy egykori egyeteme, a University of Michigan 1994-ben vissza is vonultatta 48-as mezét. Az 1930-as években az iskolai csapat sztárja volt, centerként, linebackerként és nem ritkán long snapperként vezette 1932-ben és 1933-ban is országos bajnoki címig a veretlen Michigant. Ezután 1935-ben visszautasította az NFL-ből a Detroit Lions és a Green Bay Packers ajánlatát, majd elment jogot tanulni a Yale-re, ahol boksztréner és az egyetemi amerikaifutball-csapat segédedzője lett.

Ford demokrata utódja, a néhány hete elhunyt Jimmy Carter (1977–1981) a georgiai Plains High Schoolban kiválóan teniszezett és kosárlabdázott, Annapolisban pedig, ahol az Egyesült Államok híres tengerészeti akadémiájára járt, nemcsak tagja volt a veretlen mezeifutó-csapatnak, de az egészen rövid távokon, 100 és 150 yardon is a legjobbak közé tartozott. Carter idősebb korában már csak a kocogásban lelte örömét, akárcsak az idősebb George Bush (1989–1993), aki megválasztása után fél évvel járt a rendszerváltozás küszöbén álló Budapesten, július 12-én délután úgy döntött, a Vasas Pasaréti Sportcentrumában teniszezne egyet, de a nagykövetségről választott partnere végül nem jött el, így inkább kocogott tíz kört a meglepetésükben vele együtt futó testőrök és az ifjú Vasas-atléták között… Pályája hajnalán Bush komolyan baseballozott, a Yale-en első ütője volt az 1947-ben és 1948-ban is a College World Seriesbe bejutó egyetemi csapatnak. 

Bush elődje, Ronald Reagan (1981–1989) főiskolásként az illinois-i Eureka College-ban az amerikaifutball-csapat tagja és az úszók kapitánya volt, ám a filmvásznon is gyakran sportolt. A Notre Dame amerikaifutball-sztárját, George Gippet alakította a „Knute Rockne, All American” című 1940-es filmben, a baseballsztár Grover Cleveland Alexandert a „The Winning Team”-ben (1952), és számtalanszor alakított rádiós sportkommentátort is. Reagan 2004. június 5-i halálának másnapján kezdődött az NBA nagydöntője a Los Angeles Lakers és a Detroit Pistons között – a Staples Center 19 ezer nézője és a két csapat a mérkőzés előtt megrendülten búcsúzott el a korábbi elnöktől…

Az ifjabbik Bush, George W. (2001–2009) is a Yale-re járt, és 1989 és 1994 között kedvenc MLB-csapata, a Texas Rangers társtulajdonosa volt. Negyvenhat évesen még simán lefutotta a houstoni maratonit – méghozzá 3:44:52-es idővel. Barack Obama (2009–2017) Hawaiion nőtt fel, ahol még nem arról álmodozott, hogy egyszer az Egyesült Államok elnöke lesz, inkább kosárlabdasztárként képzelte el a jövőjét. Azt írta egyik osztálytársa emlékkönyvébe: „Remélem, téged azért felvesznek a jogra, és majd ha egyszer profi kosárlabdázó leszek, te fogsz engem egy zsíros szerződéshez segíteni…” Obama a Buffanblu együttesében 1979-ben megnyerte az állami bajnokságot, 23-asban játszott, mint évekkel később a nagy Michael Jordan, és a Moanalua elleni 60–28-as fináléban a kispadról beszállva két ponttal segítette csapatát.