Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Névjegy

PAOLO ROSSI Született: 1956. szeptember 23., Prato Elhunyt: 2020. december 9., Siena Nemzetisége: olasz Sportága: labdarúgás Posztja: csatár Válogatottság/gól: 48/20 (1977–1986, Olaszország) Klubjai: Juventus (1973–1976, 1981–1985), Como (1975–1976), Vicenza (1976–1980), Perugia (1979–1980), AC Milan (1985–1986), Hellas Verona (1986–1987) Eredményei: világbajnok (1982), vb-4. (1978); BEK-győztes (1985), BEK-döntős (1983); KEK-győztes (1984); európai Szuperkupa-győztes (1984); 2x olasz bajnok (1982, 1984); Olasz Kupa-győztes (1983); aranylabdás (1982)

Ahhoz képest, hogy a visszafogott olasz sajtó az 1982-es vb-n eleinte olyan szellemnek nevezte, aki csak céltalanul bolyong a pályán, a világbajnoki diadal után már tenyerén hordta a nemzet. Megmagyarázhatatlan pálfordulása 1938 után 44 évvel elhozta a harmadik világbajnoki címet Olaszországnak. A világ televízióit bejárták a zöld-fehér-piros zászlóval a kezükben sírva-nevetve robogózó, a Trevi-kútban fürdőző szurkolókról készült képek, a 85 éves államfő, Sandro Pertini az öklét rázva ünnepelt a Bernabéuban, örömmámorban úszott Itália.

Pedig nem sokon múlt, hogy Paolo Rossit a kispadon szenvtelen arccal pipázgató Enzo Bearzot szövetségi kapitány el se vigye magával Spanyolországba. A Perugiánál Rossi az 1979–1980-as Serie A-idényben a Perugia játékosa volt, szerzett 13 gólt, az UEFA-kupában nyolcaddöntőbe juttatta csapatát, de ennél is lényegesebb, hogy kapcsolatba hozták az 1980-as olasz fogadási és bundabotránnyal, a Totoneróval.

Emiatt eredetileg három évre eltiltották (ezért nem vehetett részt az 1980-as hazai rendezésű Eb-n), majd büntetését két évre csökkentettek, így elhárult az akadály az 1982-es világbajnoki részvétel elől. Bearzot a kóros játékhiány ellenére bízott benne, behívta a vb-keretbe, és hiába lógott ki lefelé az amúgy is gyengén teljesítő olasz válogatottból a csoportmérkőzéseken, megmaradt benne a bizalma. A többit történelem.

Paolo Rossi Toszkánában, Prato városában, annak is Santa Lucia nevű részén született. Már az 1972–1973-as szezonban, 16 évesen tagja volt a Juventus felnőtt keretének, profi szetződéssel 1973-ban mutatkozott be a nagyok között. Eleinte sokat szenvedett a sérülésektől, 1975 előtt mindössze három Olasz Kupa-mérkőzésen lépett pályára a Juventusban, gólt nem szerzett.

Három térdműtét után a Comóhoz került, hogy felépítse magát, itt a jobb szélen játszatták, a kapura alig volt veszélyes. Aztán kölcsönvette a Lanerossi Vicenza, és innentől kiderült felette az ég. Giovan Battista Fabbri vezetőedző isteni sugallatra a szélről a támadósor közepére helyezte, Rossi pedig remekül találta meg az üres területeket a tizenhatoson belül, és első vicenzai évében, 1976-ban 21 góllal a Serie B gólkirálya lett. Egy évvel később feljutáshoz segítette a Lanerossit a Serie A-ba, ahol elsőre 24 gólt vállalt, az 1977–78-as Serie A-idényben meglepetésre a második helyen végzett a Juventus mögött.

És Enzo Bearzot, beválogatta az 1978-as világbajnokság keretébe. (Rossi 1977. december 21-én, Belgium ellen mutatkozott be az olasz válogatottban, amely 1–0-ra megnyerte az idegenbeli barátságos mérkőzést.) Rossi az 1978-as vb-n vált nemzetközileg ismertté, három gólt és négy gólpasszt jegyzett, bekerült a torna álomcsapatába, és a világbajnokság második legjobb játékosaként megkapta az Ezüstlabdát. A csoportban ellenünk is játszott, első válogatott gólját a franciák ellen szerezte, majd rögtön utána ellenünk (1–3) is ő szerzett vezetést az olaszoknak.

Ekkor Rossi játékjoga megosztva a Lanerossihoz és a Juventushoz tartozott, és amikor a két klubnak rendezte a tulajdonjog kérdését, a vicenzaiak 2.612 milliárd lírás összeget ajánlott érte – amivel Rossi a világ legdrágább labdarúgója, mi több, Olaszország addigi legdrágább sportolója lett.

Csak 1981-ben igazolt a Juventushoz, és a fent már részletezett bundaügy lecsengését követően elutazott a válogatottal Spanyolországba. Paolo Rossi a squadra azzurra ötödik meccséig végigaludta a vb-t, ekkor azonban megérkezett a világbajnokságra. Minden idők egyik legjobb és leglátványosabban futballozó brazil válogatottjának (Zico, Falcao, Sócrates, Cerezo, Eder…) az iksz is elég lett volna az elődöntőbe jutásra, ám Rossi háromszor szerzett vezetést, és a harmadik gólra a toronymagas favorit braziloknak már nem volt válaszuk (3–2).

A meccs előtt Enzo Bearzot állítólag háromnegyed órán keresztül kubista és szürrealista festőkről társalgott vele, hogy megnyugtassa és oldja a feszültségét. Rossi szerint ez fontos beszélgetés volt, de nem részletezte, hogy a mestertől hallottakat miként sikerült a sevillai stadionban triplázásra váltania…

Az elődöntőben két pimasz góllal a lengyeleket is eltüntette az útból (2–0), a nyugatnémetek elleni fináléban pedig a második félidőben 0–0-nál, amikor védők és csatárok kibogozhatatlan tömege zuhant az ötösre jobbról érkező labdára, természetesen Rossi fejéről vágódott az Toni Schumacher kapujába. A 3–1-es diadal természetesen Dino Zoffé, a betonvédelemé, Marco Tardellié vagy Bruno Contié is volt, a nemzet Pablitójának ragyogása mindannyiukat elhomályosította.

Világbajnok lett, vb-gólkirály, a vb aranylabdása és aranycipőse, majd év végén a France Footballnál az „igazi” Aranylabda is az övé lett – Omar Sívori és Gianni Rivera után harmadik olaszként. Mindmáig ő az egyetlen játékos, aki egyetlen év alatt a fenti a négy díjat elnyerte.

„Egyrészt úgy éreztem, valami igazán gyönyörűt, rendkívülit vittem véghez. Megnyertem a világbajnokságot. Másrészt viszont szomorú voltam, hogy véget ért a világbajnokság, mert többé nem élhettem át azokat az érzéseket, azokat az érzelmeket” – nyilatkozta később az 1982-es csodáról.

Még csak 26 éves volt, de tulajdonképpen vissza is vonulhatott volna, ehhez képest a Juventusszal eljutott az 1983-as BEK-döntőbe is, ahol kikapott a Hamburgtól, és Rossi hat góllal a sorozat gólkirálya lett. Egy évvel később megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját, majd az UEFA Szuperkupát is, 1985-ben pedig a drámai Heysel-stadionbeli döntőben – utolsó torinói meccsén – megnyerte a BEK-et is.

Ezen a nyáron a Milanhoz igazolt, még bekerült az 1986-os mexikói vb-keretbe is, de sérülése miatt nem lépett pályára a tornán. Utolsó válogatott mérkőzését 1986. május 11-én játszotta Kína ellen Nápolyban.

Visszavonulása után szakértőként dolgozott a Sky, a Mediaset Premium és a Rai Sport műsoriban egészen 2020. december 9-én bekövetkezett haláláig, amelyet tüdőrák okozott.

Csak Argentínában

Paolo Rossi hosszú karrierje alatt mindössze egyszer lépett pályára magyar csapat ellen – az 1978-as világbajnokságon a második csoportmeccs 34. percében ő rúgta az első gólt a piros lap miatt eltiltott Nyilasit és Törőcsiket is nélkülöző Baróti-csapatnak. A Juventus 1973-ban a BEK negyeddöntőjében az Ú. Dózsa, 1979-ben a KEK-ben a Rába ETO ellen játszott, az újpestiek ellen már a bő keretben volt, de ifjoncként még nem játszott, a győriek elleni párharc idején pedig a Lanerossi labdarúgója volt. Amikor pedig 1977 augusztusában a Juventus nem hivatalos edzőmeccsen Torinóban fogadta a magyar válogatottat, Paolo Rossira még éppen nem számított Enzo Bearzot kapitány