Minden út Rómába vezet!

Három Inter Clubos harcos társammal / Ati, Gyuszi, Matyi / és Budapest legjobb kávéját főző olasz nerazzuróval / Mario / indultunk neki a csekély 1250 kilométernek, hogy láthassuk csapatunkat, ahogy begyűjti idei első trófeáját. Nem volt egy sétagalopp az út, de természetesen MEGÉRTE!

Szombat délután felvettük szépen a mikrobuszt. A cég öles betűkkel hirdette a weblapján, hogy minden járműje légkondicionálóval rendelkezik. Kivétel erősíti a szabályt alapon, nekünk odaadták azt az egyet, amiben nem volt. A paripa igazán „komoly” menetteljesítményekkel sem rendelkezett, hisz egy 2 literes 75 LE-s dízelmotor dübörgött benne. Legalább tudtuk, hogy gyorshajtásért nem kell majd büntetést fizetnünk. Hoztam a kedvenc cd-imet az útra, de azt meg nem tudtam beerőltetni a rádió-magnóba. Ezektől az apróságoktól, meg a fogyasztásától (11-12 litert beszippantotta) eltekintve, megszerettük a járgányt. Hűséges társunk volt a két nap során. Kényelmesen elfértünk benne, s a hátsó üléssoron még „klasszikus” pózban tudott is aludni egy ember. Az olasz vonalat erősítő Mario barátunkat azonnal meginvitáltuk az Inter Club Ungheria focicsapatába. ( Mario Balottelli nevet már Budaörsnél rá is ragasztottuk) „Lassan, de biztosan” alapon elzakatoltunk Mariborig, ahol találtunk egy jó kis meccsnézős presszót. Megállapítottuk, ha nincs a tavalyi Inter, akkor ez a Barcelona triplázott volna a BL-ben. Kassai jól vezette a meccset, a többiek még jobban besöröztek én meg még „hatalmas” lelkesedéssel ültem a volán mögé! Mariborból történő elindulásunkat követő 10 percen belül, barátaim ütemesen rákezdtek a „Benzinkút, Benzinkút, Benzinkút” című nótára. Kivételesen nem a gázolajunk volt fogytán, hanem a sörkészletünk. Elfelejtettük, hogy Szlovénia egy mintaállam, akikről mindenki csak dicsérően beszél, így ezt bizonyítandóan, náluk este nem lehet alkoholt vásárolni. „Mindegy majd veszünk az olaszoknál mondattal” le is zártuk a témát. Szlovéniában még tankoltunk egyet (ott a legolcsóbb az üzemanyag), majd Trieszt, Velence, Bologna, Firenze, Róma útvonalon reggel fél 10-re meg is érkeztünk az örök városba. Bolognában átadtam a kormánykereket Atinak, én meg hunytam egyet a hátsó üléssoron.

Colosseumnál tettük le a járgányt, majd egy „mini” városnézést terveztünk az esti meccs előtt. Feltűnt, hogy mennyi rózsaszín pólós emberke sétál már délelőtt minden irányban. Nem Barbie baba fesztivál volt, hanem a palermóiak átvették Róma fennhatóságát egy napra. 100 sétáló drukkerből, 95 palermói volt. A maradék ötöt mi képviseltük. Óriási dolog lehetett nekik, hogy döntőbe jutott a csapatuk. Normálisak voltak, az idősebbekkel Mario elbeszélgetett, elismerően bólogattak, hogy mi is milyen messziről jöttünk. Néhány közös képet is csináltunk velük. Az „interista pezzo di merda” rigmust is csak a 15/50 paraméterekkel rendelkező rosaneroktól hallhattuk. (15 éves, 50 kiló)

Megnéztük a „kötelező” látnivalókat. Vittorio Emanuelle emlékmű, Trevi kút, Pantheon, Szent Péter Bazilika, Angyalvár. Beiktattunk egy finom ebédet, melyet leöblítettünk egy üveg gyöngyöző szicíliai fehér borral. Ízlett. Az ebéd után, a városban szédelegve, belefutottunk egy szabadtéri csocsóasztalba. Ha már ott voltunk, akkor a világhírű Ati-Mario páros kiütött két palermóit 6-4 arányban. Ómennek jó volt.

Hosszas keresgélés (értsd másfél óra) után megtaláltuk az irodát, amit vasárnap lévén egy Lancia személygépkocsi testesített meg, ahol át tudtuk venni a jegyeket.(Pestről megrendeltük és ki is fizettük előre) Álltak az emberek az autó körül, a sofőr meg név szerint osztotta ki a tiketteket. Szerencsénk volt, nem kellett sokat várnunk, mert két perccel később már a kezünkben is volt a hőn áhított biléta. Megnyugodtunk.

Irány vissza a kedvenc kisbuszunkhoz, majd előre az Olimpicóba. Parkoltunk már egyszerűbben is, de végül is hosszas keresgélés után egész jó helyen sikerült letennie Gyuszinak a verdát. Tetszett a Stadion! Leginkább a mi Puskás stadionunkra emlékeztet, de érdekes módon az olaszok fel tudták újítani. Ott is van szoborkert a stadion mellet, meg látszik, hogy nem most építetették, de azért egy BL döntőt gond nélkül meg tudtak benne rendezni. Tavaly nekem volt „szerencsém”, a Magyarország-Németország barátságos meccs előtt, egy órát állni a beengedő kapunál. Itt 10 perc alatt simán bejutottunk.

Ez volt életem hatodik Inter meccse élőben, de most először sikerült a táborba (Curva Nord) helyet foglalnom.(pontosabban állnom) Az ovális alakú stadion egyik fele rózsaszínben, míg a másik oldal kék-feketében pompázott. Természetesen abszolút telt ház volt! Csak érdekességként, hogy hol tartunk mi, Magyarok.

2011 május 17-ike. Magyar Kupadöntő. (már ment a meccs)

2011 május 29-ike.Olasz Kupadöntő. (bemelegítés)

Mentek a rigmusok szépen sorban. Csak néhány: „Eto'o Eto'o Eto'o Eto'o Eto'o l'hanno visto con la champions mentre Ibra ancora no” Van egy másik verzió is, de az nem tűri a nyomdafestéket. (zingaro a vége). Un Capitano, c’e solo un Capitano. (Zanettinek címezve) Yuko Nagatomo ooooooo ( Vamos a la playa ritmusára). Köszöntve a laziósokat: e roma c’e solo la Lazio. Mátrixnak: Tuti pazzi per Materazzi! Milánó mi vagyunk: Milano siamo noi! És a klasszikus: CHI NON SALTA ROSSONERO HEY-HEY. (Ki nem ugrál...)Ha valamelyiket nem helyesen írtam, akkor elnézést kérek. Kb. ennyi az olasz nyelvtudásom. (Meg még azt tudom, hogy FORZA INTER!)

Kemény mag:

Rómában is élnek rendes emberek:

Egyenként bemutatták a játékosokat (mint a hazai meccseken). Természetesen a legnagyobb ovációt Javier Zanetti kapta, de csak hajszállal maradt le mögötte, a cserék közé nevezett, Diego Milito. A harmadik, de még dobogós helyen, Samuel Eto’o végzett. Döbbenetes, hogy mennyire szeretik a szurkolók El Principét. Megjelent a rézfúvós zenekar és eljátszotta az olasz himnuszt. (Valamikor réges-rég ez nálunk is volt. Bár akkor még lehet, hogy MNK döntőnek hívták)

Az egész stadion felállva énekelte. A palermói tábor előtt is meg kell emelnem az interes baseball sapkámat. Komolyan nyomták! Ahogy közeledett a kezdő sípszó, úgy lett egyre forróbb a hangulat. Gyönyörű koreográfiával készült a CURVA NORD. A székekre lerakott reklámszatyorra emlékeztető színes tárgyat a fejünk fölé emelve, egy hatalmas kígyó rajzolódott ki az egész északi kanyarban! Látszott a stadion kijelzőjén is! Félelmetes látvány lehetett a másik oldalról.

Elkezdődött a meccs és egy kicsit tartottam, hogy megint nem fogok szerencsét hozni a csapatnak. Eddig ötször láttam kedvenceimet élőben és ezeken az alábbiakat „produkáltam”: 1 győzelem, 2 x, 2 vereség. A 3-5-ös gólarányról már nem is akarok beszélni. Szerencsére 2011. május 29-ikén este javítottam a statisztikámon. Samuel Eto’o bebizonyította, hogy a világ egyik legjobb csatára. Sneijder egy klasszikus irányító, Julio CesarnévvelRómában tilos rosszul védeni, míg Militót nem véletlenül szereti a közönség.

Eto'o 2. gólja utáni örömünk:

A meccsről már írtak szerzőtársaim, így csak annyit tudok mondani, hogy tartottam a „zero titulitól”. Nem lett az! KUPAGYŐZELEM!Jöhetett a kupa átadási ceremónia. Megadta az Olasz Labdarugó Szövetség a módját! Hasonló emelvény, mint a BL döntőkön, konfetti zuhatag, majd az olasz trikolór színeiben pompázott a pódium. Természetes odajött a csapat megköszönni a szurkolást. Leonardo eléggé visszafogottnak tűnt, pedig ez volt az első (utolsó?) trófeája velünk. Az egész tábor ugrált a „chi non salta rossonero” rigmusára, míg Leo csak kiintegetett felénk. Ő nem ugrált, mellyel egyet kell értenem, hisz nem feledi honnan jött, hol dolgozott sokáig. Gattuso büszke lehet magára… Szép lassan elhagyták a palermói tifosik a stadiont, mi még ünnepeltünk a csapattal, majd búcsút intettünk az Olimpicónak.

Várt még ránk egy rövidke út visszafelé. A felváltva történő vezetés, a sok energiaital és kávé, valamint csapatunk KUPAGYŐZELME könnyítette az utazás fáradalmait. Balatonfenyvesen elfogyasztottuk Közép-Európa legfinomabb hekkjét, melyet egy (kettő) fenséges nagyfröccs követett. Budapestig néhány útitársam már a pekingi Inter-Milan szuperkupa döntő megtekintésén agyalt. Hétvégén veszek egy lottót.

Köszönöm, hogy elolvastátok!

FORZA INTER PER SEMPRE!