Torinói istenből milánói tucat

Olaszországba érkezésekor nem tekintették topjátékosnak, később mégis pusztító hatással volt a Serie A-ra. Paulo Sousa a Juventusban újraírta a labdaszerző középpályás fogalmát. Annyira imádták Torinóban, hogy egy időben az ő 6-os számú mezéből adtak el a legtöbbet. Két zebracsíkos év után Németországba igazolt és Bajnokok Ligáját nyert a Borussia Dortmunddal, ám visszavágyott Itáliába. Vissza is tért, de 1998 januárjának végén fekete-fehér helyett fekete-kékbe öltözött.Olaszországba érkezésekor nem tekintették topjátékosnak, később mégis pusztító hatással volt a Serie A-ra. Paulo Sousa a Juventusban újraírta a labdaszerző középpályás fogalmát. Annyira imádták Torinóban, hogy egy időben az ő 6-os számú mezéből adtak el a legtöbbet. Két zebracsíkos év után Németországba igazolt és Bajnokok Ligáját nyert a Borussia Dortmunddal, ám visszavágyott Itáliába. Vissza is tért, de 1998 januárjának végén fekete-fehér helyett fekete-kékbe öltözött.

Az Inter rettentet erős kerete a téli átigazolási időszak alatt még ütősebb lett: Moratti after X-mas ajándékként Milánóba hozta a balhátvéd Mauro Milanesét és a középső védő Francesco Colonnesét. Ám amíg a két taljánnak kiegészítő szerepet szántak, addig a mai árfolyamon 7 és fél millió euróért vásárolt portugál csillagot vezérnek szerződtették a középpályára: "Ő az a játékos, aki még hiányzik a csapatunkból a scudettóhoz" - ezt nem Gigi Simoni edző, hanem az öreg Massimo mondta.

A nagy reményekkel igazolt egykori Juve-kedvencnek megérkezése után külön oldalakat szentelt az Inter házi magazinja, a féltve őrzött - nem megsárgult! - papírlapokat előszedve következzék a cikk majdnem teljes egésze - magyarul.

Vissza akart térni Olaszországba, csak azt nem tudta, hová. És akkor jöttünk mi. A 27 éves portugál középpályás, Paulo Sousa január utolsó napjaiban igazolt az Interhez. A német bajnokságban, a BL-győztes Borussia Dortmundban rendszeresen játszott, így készen áll arra, hogy a téli pihenő után azonnal pályára lépjen. Azt lehetett tudni, hogy szeretne visszatérni és hogy az idény végén lejár a szerződése Németországban. Az Inter megvárta volna, de ő már korábban akart játszani. Sousa kívánsága meghallgatásra talált, mi pedig kaptunk egy újabb esélyt, hogy sikerre vigyük a csapatot.

Gyorsan mentek a tárgyalások: egy hét, max. tíz nap. "A Borussia, illetve az Inter is nagyon rendesen viselkedett velem" – nyilatkozta Sousa - "Én is lemondtam valamiről, a két klub pedig addig közelítette az álláspontját, míg azok nekem is megfelelő módon találkoztak." Bármennyire is profiként áll mindenhez Sousa, akadtak nehézségei Németországban, vagyis inkább a családjának, feleségének Christinának és a pici Mariának. Ők már megszokták Olaszországot, ami nem áll távol a portugálok gondolkodásától és életvitelétől (már amennyire a hideg Torinóról lehet így beszélni), idegennek érezték magukat a rideg német közegben. "Például – magyarázza Sousa – nyolc hónapba telt, míg találtunk egy házat. Az egyesület nem segített, ott nem így mennek a dolgok. Milánóban sokkal kevesebb idő alatt sikerült megfelelő lakást találni."

Sousa szívesen jött Milánóba, szeretne az emberek között élni, érezni a város lüktetését, a szurkolók szenvedélyét. Nem rémíti meg, hogy - akárcsak a Juventusnál - Milánóban is győzelmi kényszer uralkodik. "Soha nem lélegezhetsz fel. Ha csak döntetlent játszol, máris kifütyülnek és válságról beszélnek, egyszóval hatalmas nyomás nehezedik mindenkire. Engem nem zavar ez a nyomás. – folytatja Sousa – Ez ösztönöz arra, hogy mindig még jobban teljesítsek. A legrosszabb dolog, ami egy sportolóval történhet, ha elkényelmesedik. Azért jöttem ide, hogy hasznára legyek az Internek és magamnak. Én ilyen vagyok. Mindig a csapat – jelen esetben az Inter - érdekében próbálom alárendelni magam. És az Inter nagyra törő céljai egybeesnek az enyémekkel."

Tudja, mit csinál. Határozott, ugyanakkor óvatos, nem adja ki magát, tisztában van a betartandó szabályokkal. A bemutatkozó sajtótájékoztatón a következő kérdés is elhangzott: "Mit gondol, mennyire tud majd a csapat hasznára lenni?" Paulo készen állt a válasszal: "Mindent megteszek a csapatért, mindig is így dolgoztam." Alázattal végzi munkáját, ami nélkül nem lehet elérni semmit, és tiszteli a többieket, csapattársakat és ellenfeleket egyaránt.

"Jó volt arra gondolni, hogy Ronaldóval focizhatok, és most nagyon jó érzés, hogy az Interben játszhatok, mely sok bajnokot tudhat soraiban. A legfontosabb, hogy mindenkivel jól kijöjjek, hiszen erről szól egy csapat. Az olasz bajnokságban szerettem volna szerepelni, és az Interben. Már játszottam Portugáliában, Olaszországban és Németországban, és egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy ez a legjobb bajnokság. Nagy lelkesedéssel fogadtam el az Inter ajánlatát, hiszek ebben a csapatban, mert ez a csapat képes új korszakot nyitni, és én ott akarok lenni."

Debutto

Miután elhagyta a Juventust, megoperálták a térdét, négy hónapot ki kellett hagynia. Azóta már egy teljes szezont, illetve 16 meccset lejátszott Németországban. Győztes típus, nem kétséges. Nyert már nemzetközi és különböző portugál, német és olasz kupákat.

"Szeretném jelezni, hogy nem akarok revansot venni a Juvén, nem ezért jöttem vissza. Úgy gondolom, hogy győzelemre segíthetem az Intert a Juve vagy bárki más ellen. Nincs semmi bajom a Juventus szurkolóival, velem mindig rendesek voltak. Sokat köszönhetek a Juventusnak. De nem azért vagyunk itt, hogy a Juvéról beszéljünk, max. mint egy olyan ellenfélről, aki megérdemli, hogy tiszteljük, mert csak akkor tudjuk legyőzni."

Talán úgy érezte, a fekete-fehéreknél már nem tudja ugyanazt a teljesítmény nyújtani, amit kezdetben. Dortmundban ellenben fontos embernek számított (vagy ahogy ő fogalmaz: "egy kevésbé feltűnő játékos, aki a csapatért dolgozik", pontosan olyan, amire valószínűleg az Internek is szüksége van), elégtételt jelenthetett számára, hogy a Juventus után velük ismét megnyerte a Bajnokok Ligáját és a Világkupát is. Most négyéves szerződést írt alá az Interrel, megkapta a 40-es számú mezt és biztos benne, hogy győzni fog.

(A fordításért mille mille grazie per Sári!)

Nem csak együtt játszhatott Ronaldóval, hanem fojtogathatta is

Nagy remények, nagy szavak - nagy bukás. Röviden ennyivel lehetne jellemezni a Videoton egykori vezetőedzőjének kurtára sikeredett milánói karrierjét. Mivel a Dortmund színeiben pályára lépett a nemzetközi porondon, ezért Európa ledózerolásából kénytelen volt kimaradni, kizárólag a Campionatóban bújhatott bele a világ legszebb mezébe, mindösszesen 11 alkalommal. Teljesítménye viszont elmaradt a korábbi állomásain látottakhoz képest, nem tudta úgy összefogni a középpályát, mint a torinói évei alatt. Félreértés ne essék, nem mondhattuk rá, hogy besült, de azt a bizonyos pluszt, ami például a bajnoki címhez segítette volna a csapatot, nem tette hozzá.

A következő idényben Moratti ismét megrészegülten költekezett a piacon. A megasztár Roberto Baggio mellett begyűjtötte Európa legígéretesebb fiataljainak krémjét (Frey, Ventola, Simic, Silvestre, Dabo, Pirlo), akikkel kiegészülve Simoninak kötelező feladatként rótta ki a nemzeti színű pajzs elkobzását és akkor a BL-ről még nem is beszéltünk. A storia ismert: a küldetéssel együtt az őszhajú tréner is elbukott, az Inter a szezont a negyedik(!) edző irányításával a senki földjén fejezte be. Sousa? Mindössze tíz bajnokin kapott szerepet, mert forgóajtó-szerűen járt ki-be az orvosi szobába sérülései miatt.

Ventola és Pirlo között a mentor

Sebaj, majd nyáron! - gondolhatta a loboncos hajú portugál, hiszen Moratti korábbi mesterét, Marcello Lippit szerződtette kormányosnak. A futballpályák Columbója élőben játszhatott Championship Managert; akire ráklikkelt, azt megvette neki a presidente. Írásunk főszereplője kevésbé örült a megalomániának, posztjára előbb Luigi Di Biagio és Vladimir Jugovics, a téli mercato alatt Clarence Seedorf érkezett. Ennek ellenére ősszel stabil helye volt a csapatban. Lippi jól ismerte, tudta, hogy képes lesz újra felépíteni, ezért rá bízta a szervezési feladatokat. A Moriero, Zanetti, Di Biagio és Georgatosz alkotta fedezetsor vele kiegészülve kiválóan működött, rúgatták a gólokat a Baggio, Ronaldo, Zamorano, Vieri négyesből épp azzal a kettővel, akik egészségesek voltak. Az idilli képbe egy kisebb-nagyobb hullámvölgy rontott bele, aminek tetőzése egészen a kispadig sodorta Sousát. Egyik fő bűnbakként januárig ott is maradt.

Az átigazolási időszakban Lippi kitalálta, hogy szüksége van egy mindkét oldalon bevethető futógépre, mert a kopasz görögnek ilyen-olyan sérülései jöttek elő és meg hát miért ne. A kiszemelt a Parma Michele Serenája volt, akiért cserébe nem átallott egykori kedvenc nebulóját a sonkák városába száműzni. Így esett meg, hogy 2000. január 16-án, szinte napra pontosan 13 évvel ezelőtt a Cagliari Meazza-beli 2-1-es legyőzésekor utoljára futhatott ki a pályára kék-fekete szerelésben.

Ultima partita

Az élet nagy rendező, tartja a mondás. Ki nem találnánk, melyik együttes ellen mutatkozott be a Parma színeiben! Annyit segítek, hogy ennek a klubnak a legjobb magyarországi blogját olvassátok most. Érdekességképp idézzük fel a 2000. február 6-án 1-1-es döntetlenre végzett találkozó résztvevőit. Parma: Buffon - Sartor, Thuram, Lassissi - Fuser, Dabo, Paulo Sousa, D. Baggio, Benarrivo - Crespo, Stanic. Inter: Peruzzi - Panucci, Blanc, Simic, Cordoba - Moriero, Seedorf, Cauet, Zanetti - Vieri, Recoba. Crespo és Vieri volt a két gólszerző, Paulo Sousa szolid teljesítményt hozva 6-os osztályzatot kapott a Corriere della Serrától.

Összességében róla is elmondható, ami több, hasonlóan nagynevű klasszis sorstársáról: pályafutása csúcsához képest későn érkezett az Interbe és nem tudott megfelelni az elvárásoknak.

(A poszt eredetileg január 16-án, Sousa utolsó interes meccsének 13. évfordulóján jelent volna meg, de aztán leesett, hogy a Bologna elleni kupamérkőzés értékelése várható aznapra. Egyrészt ezért, másrészt a hirtelen jött aktualitása miatt került előbbre).