Fej vagy gyomor?

Egyik sem, ez kérem szépen egyenértékű egy tökön rúgással! Nehéz dolog értékelni a csapat szombati teljesítményét. Annyira embert próbáló feladat, mintha egész alakos képet szeretnénk rajzolni a láthatatlan emberről. Egyik sem, ez kérem szépen egyenértékű egy tökön rúgással! Nehéz dolog értékelni a csapat szombati teljesítményét. Annyira embert próbáló feladat, mintha egész alakos képet szeretnénk rajzolni a láthatatlan emberről.

Túlzás azt állítani, hogy nagy izgalommal vártam a szombati meccsünket. Ám mivel hosszú évekkel ezelőtt a kék-fekete színösszeállítás mellett tettem le a voksomat, így mi sem természetesebb, hogy amikor az óra elütötte a délután három órát, én már a televízió előtt ültem. A kezdő nem okozott komoly szívritmuszavart, volt már rosszabb is, de Felipe és Puscas nevének olvasásakor felvillant a kérdőjel. (Handanovic - Santon, Ranocchia, Felipe, Juan Jesus - Guarin, Medel,Brozovic – Shaqiri - Palacio, Puscas) A túloldalon néhány ismertebb név szerepelt csupán. Nocerino leküzdötte magát idáig, Belfodilt meg ismerjük, ennyit a vendégek kezdőjéről. (Mirante - Feddal, Costa, Mendes, Gobbi - Nocerino, Jorquera, Lila - J. Mauri, Varela - Belfodil)

Szó mi szó, nem számítottam nagy bajra. Kellett volna. Az egysíkú és ötlettelen jelzők nem fedik a valóságot. Mert ennél sokkal rosszabb volt amit láttunk. Merthogy nem láttunk semmit az Intertől. Komolyan mondom, hétről-hétre rosszabb a helyzet, és csak becsapjuk magunkat, amikor pozitívumokat keresünk a játékunkban. Mert nincsenek. Egy helyben toporgunk, és ha ez így megy tovább, száz százalékos lesz a teljesítményünk, mert saját magunkat verjük meg minden átkozott fordulóban. Egy görög tragédia az év vígjátéka ahhoz képest, amit kedvenceink a futball zöld színpadán produkálnak már hosszú hetek óta. Az a szerencsés gól amit összehoztunk? Még azt se merem leírni, hogy megérdemeltük. Guarin más megoldás nem lévén belerúgott a labdába, a futball isteneinek pedig van humorérzéke. Viszont igazságérzete is, így a Parma még a félidő végén egyenlített. Teszem hozzá, megérdemelten.

A második játékrész olyan volt mint egy… Kifogytam a negatív jelzőkből. Néha csak kerestük a labdát, mint húsvétkor a gyerekek a kertben az eldugott tojásokat, csak a hatásfokunk volt sokkal gyengébb. Belfodil egy alkalommal úgy megforgatta Ranocchiát, hogy talán még most is szédül. Ebben a mérkőzésben az is benne volt, hogy kikapunk. A Parmától. Az utolsó helyezettől. Akik még a kiesés elleni harchoz is kevesek! Ezek után újra felteszem a kérdést, amelyet Bruce Willis tett fel utolsó cserkészként. Fej vagy gyomor? A fejekben nincs rend, a gyomor meg görcsben, ahogy közeledik a következő forduló, és vele Lüke Tóni, aki ebben a fordulóban két gólt is rúgott.

Nem fogom egyenként értékelni a játékosainkat. Mindenki üljön le, elégtelen!