Európa Liga csoportkör 5. forduló: Skyfall? – Nem, de a hangulat tényleg elég borús

2476361 24763612476361 2476361
Vágólapra másolva!
2012.11.20. 20:11
Címkék
Csütörtök este az Európa Liga D csoportjában a kötelezőnél is kötelezőbb hazai győzelem terhe alatt fogadja a Newcastle United a Marítimo csapatát....

Csütörtök este az Európa Liga D csoportjában a kötelezőnél is kötelezőbb hazai győzelem terhe alatt fogadja a Newcastle United a Marítimo csapatát. A St. James’ Park-ban tartani a 3 pontot elvileg nem tűnik akkora feladatnak, mint James Bond parancsnok küldetései, de az elmúlt két hétvége után nem árt óvatosnak lenni. Előbb nagyot kaptunk a fejünkre „kalapáccsal”, majd a „hattyúk” is jól összecsipkedtek. Ráadásul mindez fent északon, a saját bástyáinkon belül történt olyan meccseken, ahol a papírforma szerint 6 pontot kellett volna gyűjteni.Marítimo csapatát. A St. James’ Park-ban tartani a 3 pontot elvileg nem tűnik akkora feladatnak, mint James Bond parancsnok küldetései, de az elmúlt két hétvége után nem árt óvatosnak lenni. Előbb nagyot kaptunk a fejünkre „kalapáccsal”, majd a „hattyúk” is jól összecsipkedtek. Ráadásul mindez fent északon, a saját bástyáinkon belül történt olyan meccseken, ahol a papírforma szerint 6 pontot kellett volna gyűjteni.

Az ég tehát még nem szakadt le, viszont Alan Pardew managernek össze kell rántania társaságot még mielőtt nagyobb lesz a baj. A héten valószínűleg komoly lelki tréningeken vettek részt a játékosok, hogy kiderüljön, mi hiányzik a játékból? Miért van az, hogy simán nyerhető meccseken nem sikerül úgy összpontosítani, mint az előző szezonban. Hogy mire jut a stáb, az hamarosan kiderül. Kezdésnek itt az Európa Liga, ahol be kell biztosítani a továbbjutást.

Nyilván a fejmosások után sem lesznek használhatóak Danny Simpson beadásai, és Mike Williamson sem lesz gyorsabb mint a Birodalmi Lépegetők, viszont az biztos, hogy a feszített tempójú decemberi meccs-sorozatnak nem lenne jó úgy nekivágni, hogy a hátralévő két bajnokin (Southampton, Stoke – mindkettő idegenben) ne szerezzen pontokat a csapat. Márpedig ha nem változik valami, akkor nem fognak.

Az én teóriám nem túl bonyolult, egyszerűen nincs sikerélménye a csapatnak. Az idei szezonban 19 tétmeccsből összesen egyszer sikerült három gólt lőni, és szintén egy mérkőzésen (ugyanazon, a Bordeaux elleni 3:0 alkalmával) tudott több mint egy góllal nyerni a csapat. Van emellé öt halvány győzelem (három PL, két EL), nyolc döntetlen (öt PL, három EL) és öt vereség (négy PL, egy Ligakupa).

A Marítimo elleni meccs elvileg alkalmas lehet a pozitív energiák begyűjtésére, éppen ezért tehát kiemelt fontosságú. Egyrészt azért kell simán győzni, hogy a játékosok újra átérezzék milyen is az, másrészt meg nem szabad, hogy tétje legyen az utolsó, Bordeaux elleni idegenbeli meccsnek.

A 0:0-át játszó csapat: Taylor, Elliott, Ameobi, Williamson, Obertan, Santon, Vuckic, Perch, Gosling, Amalfitano, Bigirimana


Fent a Madeira-n megrendezett, 0:0-ra végződő mérkőzés kezdő 11 játékosa, balra pedig az a felállás, ami szerintem csütörtök estére várható. Az akkori kezdőből jelenleg sérült Elliott, Vuckic, Perch és Gosling.

Rajtuk kívül biztosan nem lesz ott a két-két hónapra kidőlő Adam Campbell és Yohan Cabaye ­– utóbbi valószínűleg egyébként is pihent volna a bajnokira – és Jonas sem. Az argentin ugyan felépült a Benajoun-nal történt összecsapása során elszenvedett sérüléséből, de tekintve, hogy jelenleg szélsőkből áll a legjobban a keret, felesleges kockáztatni a játékát. Ba-t és Ben Arfa-t szerintem a padra sem ültetik oda, ahogy ezúttal a bajnoki eltiltását letöltő Tioté-t sem.

A kezdőben én azért is Krul-t favorizálom, mert már a Brugge ellen is ő védett, és a hétvégi első Swansea-gól előtti hibája után az ő egójára is ráférne egy makulátlan teljesítmény. A védelem két szélére két fiatal titánt raktam, középre pedig az egy bajnokiról még eltiltott Coloccini-t és azt a Williamson-t, aki az „örüljön ha játszhat” kategória, mert ha januárban érkezik középső védő, akkor szét fogja ülni a padot.

Középen a két alacsony, de agresszív szűrő, a széleken pedig a két francia, akik a mostani hullámvölgy alján igazán megmutathatják, hogy érdemes lenne a bajnokikon is számolni velük.

Elöl Shola Ameobi jó eséllyel kezd, viszont az öccsét, Sammy-t ezúttal a padra várom, hogy majd a második félidőben, a fáradt portugálok ellen lendítsen a támadásokon. Papiss Cissé-t (jobbra) a kezdőbe, mert neki meg kell adni a lehetőséget, hogy végre megtalálja a góllövő cipőjét, amivel visszatérne a tavalyi formája.

Az ellenfél eddig mindkét idegenbeli EL meccsét elbukta, tehát ideális lehet arra, hogy ismét kettőnél többet rúgva, és egynél többel nyerjen a csapat, de jósolgatni nem érdemes a Newcastle mostani meccseinek összképét látva.

A címben szereplő – az új film miatt most különösen divatos – James Bond-os hasonlat nem a véletlen szüleménye. Feltehetően csapatépítő jelleggel Alan Pardew és a játékosok is a moziban kapcsolódtak valamelyik fárasztó nap végén. Biztos jól szórakoztak az kém-filmen még akkor is ha a főszereplő, Daniel Craig köztudomásúan Liverpool drukker.

Íme pár kép a mozizásról:

Pardew megérkezik…


...majd dedikál.

Közös fotó Steven Taylor-ral.

Tim Krul dedikál.

Jonas, Ryan Taylor, Krul és Steven Taylor pózolnak a bejáratnál…

…majd az óriásplakát előtt.

Egy Bond-film tulajdonképpen hasznos lehet egy fontos meccs előtt. A 007-es mentalitását az egész csapat elsajátíthatja. Lehetetlen nem létezik, és mindig teljesíteni kell az aktuális küldetést. Jelenleg ez a Marítimo legyőzése.

Az akciót irányítja Pardew. Alan Pardew.

A mérkőzést - mondhatni, szokás szerint - nem közvetíti magyar tv, tehát marad az internet. Strem-ért - mondhatni, szokás szerint - érdeklődjetek a jobb oldali linktárból elérhető "Szarkafészek" oldalon a mérkőzés idején nyitva álló chat szobában.

Jó meccsnézést kívánok, én meg asszem most iszom egy..... vodka-martinit?

Francot, inkább egy sört. Nem felrázva és pláne nem keverve!

Hajrá Newcastle!

Mark29

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik