Ismét Hazafi lehet a 39. Super Bowl MVP-je

Vágólapra másolva!
2010.10.10. 13:45
null
Branch visszatérhet korábbi sikerei helyszínére (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
A tengerentúli amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New England Patriots a hírek szerint felvette a kapcsolatot a Seattle Seahawksszal Deion Branch esetleges átigazolása kapcsán. A magyar idő szerinti 19 órás forduló kezdete előtt böngésszék szubjektív erősorrendünket, illetve tekintsék meg a Fűzővel kifelé! mérkőzés beharangozóit!

A 31 éves szélső elkapó megszerzése azután vetődött fel Patriotsnál, hogy az együttes elcserélte elégedetlenkedő sztárelkapóját, Randy Mosst a Minnesota Vikingshez – a játékos mellett egy 2012-es hetedik körös draftjogot adott még a New England cserébe a Vikingek 2011-es harmadik körös választási lehetőségéért.

Branch számára nem lenne ismeretlen a bostoni közeg, hiszen a 2002-es játékosbörze 2. körében éppen a Patriots draftolta, és négy szezon alatt 2744 yardot és 12 touchdownt tett bele a közösbe alapszakasz-mérkőzésen.

Az elkapó két bajnoki címet nyert az együttessel, a Super Bowl XXXIX-en pedig a döntő legjobbjának járó MVP-trófeát is megkapta, mielőtt túlzott fizetési igényei miatt Seattle-be cserélték volna.

 POWER RANKING
Hetente jelentkező erősorren-dünkben a Big Ben visszatérésére váró Steelers továbbra is vezet. Tekintse meg a teljes listát!
Az 5. fordulóban ismét több nagyszerű játékos szolgálatáról lesz kénytelen lemondani kenyéradója, a jelenlegi szezont végre a vártaknak megfelelően (4 mérkőzés 392 futott és 162 elkapott yard) kezdő Oakland Raiders futó, Darren McFadden lábsérülése miatt nem léphet pályára a San Diego Chargers elleni csoportmérkőzésen, míg a Washington Redskins kiváló defensive tackle-je Albert Haynesworth féltestvére elhalálozása miatt marad valószínűleg távol a Green Bay Packers elleni összecsapásról – a csütörtöki motorbaleset után a következő napokat családjával tölti.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat marad legtovább nyeretlen az NFL 2010-es szezonjában?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!


NFL 2010, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ
2010.10.10 19:00 Houston Texans–New York Giants  
2010.10.10 19:00 Detroit Lions–St. Louis Rams  
2010.10.10 19:00 Washington Redskins–Green Bay Packers  
2010.10.10 19:00 Carolina Panthers–Chicago Bears  
2010.10.10 19:00 Cincinnati Bengals–Tampa Bay Buccaneers  
2010.10.10 19:00 Baltimore Ravens–Denver Broncos  
2010.10.10 19:00 Cleveland Browns–Atlanta Falcons  
2010.10.10 19:00 Indianapolis Colts–Kansas City Chiefs  
2010.10.10 19:00 Buffalo Bills–Jacksonville Jaguars  
2010.10.10 22:05 Arizona Cardinals–New Orleans Saints  
2010.10.10 22:15 Dallas Cowboys–Tennessee Titans  
2010.10.10 22:15 Oakland Raiders–San Diego Chargers  
2010.10.11 2:20 San Francisco 49ers–Philadelphia Eagles  
2010.10.12 2:30 New York Jets–Minnesota Vikings

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2010-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik