Gömbfoci vs. tojásfoci: a stratégia és a taktika szerepe

ELEMZÉS, ELEMZÉS, ELEMZÉS

Akik nem ismerik az amerikai focit, úgy gondolhatják, hogy egyszerű játék. A futó fut a labdával, vagy az irányító passzol az elkapóinak, a nagydarab emberek pedig birkóznak egymással. Sokórányi elemzés, tervezés és gyakorlás van azonban e játékok pontos végrehajtása mögött.

A szezonnak minden amerikaifutball-csapat több száz különböző játékot tartalmazó palettával (playbook) vág neki. Minden mérkőzésen más és más a taktika, amit az ellenfél erős és gyenge pontjai alapján határoznak meg. Ez utóbbiban még hasonlítana is az amerikai futball a labdarúgásra, de az európai fociban egy alaptaktikával akár egy egész szezont letudhat egy csapat. Gondoljunk csak bele! Sir Alex Ferguson nem valószínű, hogy a Wigan ellen alapvetően más stratégiával küldené pályára a Manchester Unitedet, mint a Swansea ellen. Az amerikai futballban két gyenge csapat között is óriási (taktikai) különbség van, ami jelentősen befolyásolja az ellenük előre kigondolt játékmenetet.

Míg az amerikai futballban „kismillió" taktikai variáció van, a labdarúgás ilyen szempontból letisztultabb, egyszerűbb. Előbbinél a sok játékmegszakítás, az 53 játékosból álló keret, a több szünet megkönnyíti a taktikai variációk váltogatását, újragondolását, míg utóbbi esetében a maximum három cserelehetőség és a folyamatos játék miatt jobban meg van kötve az edzők keze.

AZ EDZŐK KIEMELT SZEREPE – A JÁTÉKHÍVÁSOK

Az edzői stáb több szakemberből áll, a mérkőzések alatt pedig a trénerek szerepe nagyon fontos. Van olyan csapat, amelyben a főedző (head coach) megtartja magának a jogot a játékhívásokra (ez lehet támadó, illetve védekező, attól függően, milyen múlttal rendelkezik az adott főedző), a csapatok többségénél azonban külön támadó- és védekezőkoordinátor van. Ezen kívül minden csapategységnek van külön trénere, sőt valamelyiknek segédedzője is. Ők azok, akik az edzéseken és a mérkőzések alatt is foglalkoznak a játékosokkal.

Mindkét sportnál igaz azonban, hogy nagyjából hasonló emberi kvalitások szükségesek a sikerhez, emellett motivációs szempontból is jelentős szerep hárul a „főnökre".

MEGHATÁROZOTT SZEREP KONTRA IMPROVIZÁCIÓ

Szembeötlő, hogy az amerikai futballban a játékosok a posztok tekintetében jóval kötöttebbek, a játékosok nincsenek rákényszerülve az improvizációra. Persze kivételek vannak (az irányító néha menekül a védekező játékosok elől, az elkapók olykor szabadon dönthetnek, milyen útvonalat futnak a pályán), de ezekre nem lehet egy teljes mérkőzés taktikáját építeni.

A labdarúgásban jóval nagyobb szabadságot kapnak a játékosok. A kisebb posztbéli kötöttség miatt egy átlagos labdarúgónak sokoldalúbbnak kell lennie, jóval gyakrabban fordul meg „pozícióidegen" környezetben.

Azaz hiába gyakoroltat be egy jól működő taktikai felállást az európai futballban dolgozó tréner, a játék során rengeteg olyan szituáció adódik, amikor az ő szerepe marginális, hiszen a játékos ügyességén, rátermettségén múlik az eredményesség, azaz előtérbe kerül az improvizáció, amikor az ösztönök, az egyéni képességek számítanak. Egy-egy támadásnál a labdarúgónak nem csak az akció indulásakor, hanem szinte végig az akció során „trükköznie" kell a labdával.

Bár egy, az edző által megálmodott 4–3–3-as felállás működhet szinte magától is tökéletesen, ebben az esetben is hemzseg a labdarúgó-mérkőzés az olyan szituációktól, amikor az edzőnek gyakorlatilag semmi beleszólása sincs a játékos aktuális döntésébe.

És még valami. Felvetődhet, hogy melyik játék izgalmasabb? Nos, ezt mindenkinek a saját döntésére bízzuk, az viszont biztos, hogy az amerikai futballban – a játék jellegéből adódóan – több olyan helyzet van, amikor az izgalom csak néhány másodpercig tart (az irányító kinek passzol?, hogyan oldja meg a helyzetet?). A labdarúgásban általában több szereplőt érintve jut el a labda a kapuig, ami így jó esetben összetettebb, hosszabb akciókhoz is vezethet, és a felfokozottabb adrenalinemelkedés is tovább tart a drukkerekben.