NFL: a Denver sztárvédője fű és partidrog miatt bűnhődhet

BOWL.HU BOWL.HUBOWL.HU BOWL.HU
Vágólapra másolva!
2013.07.22. 22:14
null
Von Millernek négy mérkőzést kell kihagynia, ha nem tudja bizonyítani az igazát (Fotó: Action Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Denver Broncos háza táján továbbra sincs minden rendben, most éppen az együttes sztárvédőjét, Von Millert tiltotta el a liga négy mérkőzésre.

 

 

Az első két idényében 30 sacket bemutató 24 éves kiválóság szervezetében marihuána mellett a metamfetamin egyik formáját, az úgynevezett Mollyt mutatták ki a szervezetében. Von Miller fellebbezett a döntés ellen, de ha nem tudja bizonyítani az igazát, akkor a címvédő Baltimore Ravens, az egy szezonnal korábban Super Bowlt nyerő New York Giants, a csoportrivális Oakland Raiders, valamint a Philadelphia Eagles ellen sem léphet pályára.

A Denver ebben a holt szezonban már elvesztette Elvis Dumervilt az ismert faxprobléma miatt, az elmúlt hetekben két vezetőségi tagot is ittas vezetés okán kellett felfüggeszteni.

A különböző szerekkel való visszaélések között sokkal gyakoribb a liga teljesítményfokozókkal kapcsolatos politikájába ütköző termékek használata, emiatt pedig a New York Giants fiatal söprögetőjének, Will Hillnek is négy mérkőzést kell kihagynia – a teljes eltiltottlistát ide kattintva érheti el!

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

Ahogyan arról már beszámoltunk, a San Francisco 49ers egy 2014-es hátsókörös választási jogért cserébe megszerezte Eric Wrightot, a Tampa Bay Buccaneers cornerbackjét. Igen ám, de a védő nem ment át a fizikai felmérőn, így a tranzakció meghiúsult.

Elkezdődtek az edzőtáborok, és ilyenkor sajnos jönnek sorban a súlyos sérülések is, a Dallas Cowboys tavalyi 3. körös választott védője, Tyrone Crawford Achilles-ín-szakadást szenvedett.

A holt szezon történéseiről ide kattintva olvashat, s megtekintheti az edzőváltások és a fontosabb szabadügynökök listáját is.

Legfrissebb hírek

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

NFL-rájátszás: megmutatta a Bills, mire képes, rendkívüli játékkal jutott át a Broncoson

Amerikai sportok
2025.01.12. 22:01

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

NFL: főcsoportelső a Detroit Lions

Amerikai sportok
2025.01.06. 08:38

NFL: őrült izgalmak után, hosszabbításban győzött a Carolina az Arizona ellen

Amerikai sportok
2024.12.22. 22:55

NFL: fordulatos meccsen kapott ki a Broncos a Chargerstől

Amerikai sportok
2024.12.20. 07:58

NFL: tovább élnek a Denver reményei

Amerikai sportok
2024.12.03. 07:42

NFL: a Browns három futott TD-vel győzte le a Steelerst

Amerikai sportok
2024.11.22. 08:15
Ezek is érdekelhetik