NFL: jól hajrázott a Jaguars, a Tennessee 8. veresége

Vágólapra másolva!
2015.11.20. 07:37
null
Marcus Mariota (Tennessee Titans, jobbra) megállítására készül Aaron Colvin (Jacksonville Jaguars), a művelet sikerrel járt <br />(Fotó: Reuters)
A tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakaszának 11. fordulójában a Jacksonville Jaguars otthon nyert a Tennessee Titans ellen. A házigazdák ikszes kinézetű ütközetben négypontos hátrányból vágtak neki a negyedik negyednek, de a hajrában TD-vel fordítottak, majd egy mezőnygóllal állították be a végeredményt. A Jacksonville a negyedik győzelmét aratta, a Tennessee a nyolcadik vereségét szenvedte el.

 

 

Igazi védelmi csatát hozott az összecsapás, sem a tavalyi 1/3-as Blake Bortles (Jaguars), sem az idei 1/2-es Marcus Mariota nem tudta TD-ig vezetni övéit az első félidőben, a vendégek két távoli mezőnygóljára a hazaiak két közelebbivel feleltek (6–6).

A Jaguárok Jason Myers harmadik mezőnygóljával ugyan a meccs során először megszerezték a vezetést, de Mariota 23 yardos futásával fordított a Titans (9–13), sőt a negyedik negyedben az előny növeléséért támadhatott, de Succop 53 yardról már hibázott.

Ez pedig nem sokkal később megbosszulta magát, Rashad Greene 63 yardos punt utáni visszahordása után Bortles Julius Thomast találta meg ötyardos TD-passzal, majd Myers negyedszer is eredményes volt a hajrá nyitányán (19–13).

A Titansnek maradt még egy esélye a végén fordítani egy touchdownnal, de az ellenfél 23 yardosánál megrekedt a támadás. A Jacksonville két év után nyert meg ismét egymást követő két meccset, 4–6-os mérlegével pedig – bármilyen furcsán is hangzik, de – bejelentkezett a csoportelsőségért.

11. FORDULÓ
2015.11.20. 2.25 Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans 19–13
2015.11.22. 19.00 Detroit Lions–Oakland Raiders
2015.11.22. 19.00 Atlanta Falcons–Indianapolis Colts Tv: Sport 2
2015.11.22. 19.00 Houston Texans–New York Jets
2015.11.22. 19.00 Philadelphia Eagles–Tampa Bay Buccaneers
2015.11.22. 19.00 Chicago Bears–Denver Broncos
2015.11.22. 19.00 Carolina Panthers–Washington Redskins
2015.11.22. 19.00 Baltimore Ravens–St. Louis Rams
2015.11.22. 19.00 Miami Dolphins–Dallas Cowboys
2015.11.22. 22.05 San Diego Chargers–Kansas City Chiefs
2015.11.22. 22.25 Minnesota Vikings–Green Bay Packers Tv: Sport 2
2015.11.22. 22.25 Seattle Seahawks–San Francisco 49ers
2015.11.23. 2.30 Arizona Cardinals–Cincinnati Bengals
2015.11.24. 2.30 New England Patriots–Buffalo Bills Tv: Sport 2
Szabadnapos: Cleveland Browns, New Orleans Saints, New York Giants, Pittsburgh Steelers

 

Legfrissebb hírek

Amerikaifutball: a Super Bowl árnyékában a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.02.13. 18:12

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

NFL: a Patriots, a Jaguars és a Raiders vezetőedzőjét is kirúgták

Amerikai sportok
2025.01.07. 22:06

NFL: a Giants keresztülhúzta a Colts rájátszásról szőtt álmait, hatalmas pofont kapott a Cowboys és a Jets

Amerikai sportok
2024.12.29. 23:30

NFL: őrült izgalmak után, hosszabbításban győzött a Carolina az Arizona ellen

Amerikai sportok
2024.12.22. 22:55

NFL: Darnold parádézott, a Vikings az utolsó negyedben söpörte el a Falconst

Amerikai sportok
2024.12.08. 23:19

Saquon Barkleyt nem rémítette meg az ördög üzenete

Amerikai sportok
2024.11.26. 16:33
Ezek is érdekelhetik