NFL: megegyeztek, Jay Cutler lesz a Miami Dolphins irányítója!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.06. 20:05
null
Jay Cutler próbálhatja meg rájátszásba vezetni a Delfineket (Fotó: Daily Snark)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Miami Dolphins vezetőedzője, Adam Gase megerősítette, hogy Jay Cutler érdeklődik a csapat iránt, este pedig jött a hír: megegyezésre jutott a két fél!

 

Mint ismert, az együttes kezdő irányítója, Ryan Tannehill megsérült, és egyelőre nem tudni, hogy konzervatív kezelésen esik-e át és hat-nyolc hét múlva megpróbál-e visszatérni a pályára, vagy egy műtéttel végleg elszáll a reménye a 2017-es szereplésre.

A napokban felvetődött a hír, hogy Matt Moore helyett egy nagy nevű szabadügynök veheti át ez esetben a stafétát, és vasárnap este megszületett a megállapodás Jay Cutlerrel.

A korábbi denveri majd chicagói irányító egy évre írt alá, 10 millió dollárért – erre még jöhetnek a különböző teljesítménytől függő bónuszok is.

Linval Joseph meghosszabbította szerződését a Minnesotával, a Vikingek kiváló védőfalembere négy évre, 50 millió dollárért írt alá – ebből 31 millió a garantált tartalom.

A 2013-as szezon nagydöntőjében, a 2014 februári Super Bowlon a legértékesebb játékosnak megválasztott Malcolm Smith San Franciscó-i karrierje pocsékul indult, a korábbi Seahawks- és Raiders-linebacker márciusban írt alá öt évre 26.5 millió dollárért a 49ersnél, de mellizomszakadás miatt az egész idényre kidőlt.

Egy másik exoaklandi, Austin Howard új csapatot talált, ő a Baltimore Ravens támadófalába próbálhatja meg beverekedni magát innentől.

Holt szezon 2017: edzőváltások, átigazolások, hosszabbítások

NFL 2017, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2017. 9. 8., 2.30 New England Patriots–Kansas City Chiefs
2017. 9. 10., 19.00 Buffalo Bills–New York Jets
2017. 9. 10., 19.00 Chicago Bears–Atlanta Falcons
2017. 9. 10., 19.00 Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens
2017. 9. 10., 19.00 Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers
2017. 9. 10., 19.00 Detroit Lions–Arizona Cardinals
2017. 9. 10., 19.00 Houston Texans–Jacksonville Jaguars
2017. 9. 10., 19.00 Miami Dolphins–Tampa Bay Buccaneers
2017. 9. 10., 19.00 Tennessee Titans–Oakland Raiders
2017. 9. 10., 19.00 Washington Redskins–Philadelphia Eagles
2017. 9. 10., 22.05 Los Angeles Rams–Indianapolis Colts
2017. 9. 10., 22.25 Green Bay Packers–Seattle Seahawks
2017. 9. 10., 22.25 San Francisco 49ers–Carolina Panthers
2017. 9. 11., 2.30 Dallas Cowboys–New York Giants
2017. 9. 12., 1.11 Minnesota Vikings–New Orleans Saints
2017. 9. 12., 4.20 Denver Broncos–Los Angeles Chargers
A TELJES MENETREND ITT!

 

Legfrissebb hírek

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

NFL: őrült izgalmak után, hosszabbításban győzött a Carolina az Arizona ellen

Amerikai sportok
2024.12.22. 22:55

NFL: a Browns három futott TD-vel győzte le a Steelerst

Amerikai sportok
2024.11.22. 08:15

NFL: videójáték, képregény, favicc és Lewis Hamilton a csapatok bejelentésénél

Amerikai sportok
2024.05.16. 12:20

A Kansas City a Baltimore-t fogadja az NFL idénynyitóján

Amerikai sportok
2024.05.13. 14:23

Nyolc NFL-csapatnál is új éra kezdődhet 2024-ben

Amerikai sportok
2024.03.20. 10:22

Több néző is elveszítette az ujját a fagyos Kansas City–Miami NFL-meccs után

Amerikai sportok
2024.03.10. 12:41
Ezek is érdekelhetik