Amerikai futball: 4500 néző előtt mutatkozott be a válogatott

BORBÉLY LÁSZLÓBORBÉLY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2015.09.27. 18:25
null
Czirók Mártoné a történelmi TD (Fotó: Radó Norbert)
Lejátszotta története első mérkőzését a magyar amerikaifutball-válogatott, a mieink 26–7-re kikaptak Csehországtól.

Az esőzések miatt a BVSC pályája helyett az Építőkén került sor az összecsapásra, de a helyszínváltozás és a hűvös idő sem rettentette el a rendkívül lelkes szurkolókat, 4500-an látogattak ki a debütálásra.

A magyar együttesben elsőként Bencsics Márk irányított, a kivédekezett támadás után azonban nagyon rossz helyzetből, saját célterülete elől indulhatott az együttes, és egy sack miatt safety született (0–2)

Kezdetben talán kicsit lámpalázas volt az együttes, de ez a második támadástól kezdve elmúlt, igaz, pontokat az első félidőben így sem sikerült szerezni. Nem úgy a cseheknek, a kétpontos első negyed után egy 45 yardos mezőnygóllal növelték előnyüket, Jan Dundacek pedig előbb passzolt, majd futott is egy TD-t (0–19)

MEGILLETŐDÖTTEK VOLTUNK

„Megilletődöttek voltunk az elején, de nagyon sokat tanulhatunk abból, hogy ilyen erős ellenfél ellen játszottunk, és ez már a szerbek ellen is megmutatkozhat” – mondta Bencsics Márk.

A nagyszünet után főleg a cserék játszottak mindkét oldalon, a mieinknél is érkezett Czirók Márton a pályára, és az ő nevéhez fűződik a válogatott történetének első pontszerzése is, 8 yardról futott a célterületre (7–19)

Erre a vendégek szintén egy irányítófutással feleltek, a hajrában pedig azért szoríthattunk, hogy a védelem megállítsa célterülete előtt a támadókat – ez sikerült is, 4. kísérletre sem sikerült megtenni a szükséges egy yardot.

A fantasztikus szurkolótábor nagy örömére, gyakorlatilag győztesként ünnepelték az együttest még jóval a meccs után is, zúgott a „Ria, ria, Hungária!” – de még az egyik cseh játékostól is.

„A második félidei támadójáték pozitív volt, amin mindenképp kell javítanunk, az a futás elleni védelmünk, mert egy nagyon jól futó szerb csapattal játszunk két hét múlva B-csoportos Eb-selejtezőn” – mondta Lee Hlavka, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

AMERIKAI FUTBALL – FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Csehország 7–26
(0–2, 0–17, 7–7, 0–0)

Legfrissebb hírek

Chase rekordösszegért hosszabbított, Higgins is rengeteg pénzért marad a Bengalsnál

Amerikai sportok
2025.03.17. 19:17

Az NFL-t 2029-ig a Network4 adja, exkluzív közvetítéssel érkezik az 59. Super Bowl

Amerikai sportok
2025.02.04. 15:24

Amerikából jöttem: a védelem nyer Super Bowlt? Felvezető Kovács Sándor „Sankóval”

Amerikai sportok
2025.01.31. 16:18

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Új éra a Chicago Bearsnél: a csoportriválistól érkezik a támadóguru vezetőedzőnek

Amerikai sportok
2025.01.20. 23:25

Amerikából jöttem: „Mahomes elit, mehetünk tovább!” – NFL-irányítórangsor Bencsics Márkkal

Amerikai sportok
2025.01.10. 14:10

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33
Ezek is érdekelhetik