Népsport: Platthy József szőrén is megülte a lovat

A lovaglás az 1900-as játékokon Párizsban került a programba, ezt követően 1912-ben tért vissza. A magyar lovasok 1928-ban Amszterdamban mutatkoztak be. Platthy József 1936-ban Berlinben nem mindennapi bravúrral állhatott a dobogóra a díjugratás egyéni számában.

Az Olimpiai Stadionban augusztus 16-án rendezték a játékok befejező programjaként a díjugratóversenyt, 18 ország 54 lovasa indult. Az 1050 méter hosszú, 13 akadállyal (magasságuk 1.3 és 1.6 méter között váltakozott) nehezített pályán a versenyzőknek 5 méter széles vizesárkot is át kellett ugraniuk. A teljesítésre 160 másodpercet írtak elő. Platthy Sellő nevű lovával a hetedik akadálynál hibázott, továbbá a 13. akadálynál (vizesárok) érintette a korlátot. Teljesítményéből nyolc hibapontot vontak le, harmadik helyen állt. Az első és a harmadik helyért holtverseny alakult ki (ráadásul a bronzéremért hármas…), az első helyért egy német főhadnagy, Kurt Hesse és a hozzá hasonlóan ugyancsak főhadnagy, a román Henry Rang között. A „szétlovaglásban” a német bizonyult jobbnak. Szabó Gábor 2019-ben írt cikkéből kiderül, mindenki azt hitte, hogy ezzel befejeződött az olimpia, még a tüzérek is, akik ágyúzni kezdtek…

A záróünnepségre összesereglett százezer néző előtt szállt nyeregbe Platthy, hogy a belga százados, Georges Van Der Meersch és a híres West Point Akadémián végzett az amerikai Carl Raguse ellen a hatakadályos, az eredetihez képet rövidített pályán vadászugratásban felvegye versenyt. A magyar teljesítményét Gustav Rau így jellemezte: „A lovaglómester Platthy gumilabdává változtatta a lovat.” Egy másik vélemény szerint: „Egész Európában nincs még egy lovas, aki a gyors lovaglásokban úgy tudná uralni lovát, mint Platthy százados.” Egy másik vélemény szerint: „Egyike volt a nap legszebb lovaglásának. Tökéletes harmónia, alig észrevehető befolyás.” Egy svájci értékelés így vélte: „A bronzéremért folyó küzdelemben ez a kiváló lovas felülmúlta az arany- és az ezüstérem nyerteseit.”

Zsiga bácsi – lovaskörökben és a barátok csak így hívták – sportszerű gesztust tett: győzelme után táviratot küldött Sellő korábbi edzőjének, tiszttársának, dr. Reznek Jenőnek: „Nagyon köszönöm Neked mindazt a fáradtságos és vesződséges munkát, amelyet Sellőbe fektettél, melynek gyümölcsét – úgy hozta a sors – legnagyobbrészt én élvezhettem.” 

Ha nem is lovon született, családja (nagybirtokosok, tíz gyerekkel) vidéki hátterének köszönhetően már négy-öt éves korában felült a lóra, bár ekkor még főleg szőrén ülte meg. Az érettségit követően a Ludovika Akadémiát végezte el, 1922. augusztus 20-án avatták hadnaggyá. Ahogyan a Feledy Péternek 1985-ben adott interjúban (Életem kész regény) bájosan raccsolva elmondta, a Ludovikán lovagló tanára, Perczel Olivér „kitűnően idomított, puhán, elengedetten, rugalmasan mozgó lovait” lovagolta. Talán mondani sem kell, származása miatt az 1945 után regnáló rendszer nem ölelte a keblére, és ezt még tetézte, hogy az Orczy-kertben lévő tanintézményben végzett…

1923-ban vett részt először nyilvános díjugrató versenyen, rá egy évre első nemzetközi viadalán Luzernben még nem ért el eredményt. Gyors fejlődése láttán viszont felvetődött, hogy kiviszik az 1928-as olimpiára, de túl fiatalnak tartották. Egyik legjelentősebb nemzetközi sikerét 1934-ben érte el, amikor az Európában legrangosabbnak számító aacheni nemzetközi bajnokságon két első díjat nyert, és ő lett a legeredményesebb versenyző. Az olimpiára eredetileg Gergely vitéz nevű lovával készült, tartalék lova Gyergyó volt. Ám nem sokkal a játékok előtt Gergely vitéz kimúlt, ekkor került Sellő a képbe, amely Gömbös Gyula miniszterelnök tulajdonában állt. Utóbb Platthy így emlékezett: „Jó kondícióban kaptam meg, de alaptermészetében sokat nem változott. Lovaglás kezdetén a csizmám érintkezése idegesítette; úgy viselkedett, mintha vesebajos lenne, a későbbiekben azt megszokta – tűrte a csizmasegítségeket és arra reagált. Ezért, egymás kímélése végett, felülés előtt futószáron mindig lejárattam. Sarkantyúhasználatra gondolni sem lehetett.”

Miben rejlett Zsiga bácsi tudása? A wikipedián a róla szóló szócikkben tűpontos a meghatározás. „A lovakhoz kivételes érzékkel közeledett, ezért rendre a mások által kezelhetetlennek gondolt lovakat is meg tudta zabolázni. Páratlan tehetsége abban mutatkozott, hogy ezekkel a lovakkal olyan eredményeket ért el, melyek minden korábbi várakozást messze felülmúltak. (…) Versenylovaglásai közönségsikert arattak, hiszen a verseny legizgalmasabb perceit rendre ő biztosította. Az emberekhez azonban kevésbé értett, lovaglótanárként nem tudta átadni kivételes képességeit, és nem nevelt ki új, hozzá hasonló képességű lovasokat.” Platthy visszaemlékezéseiben elmondta, nem félt, és ez segítette őt a versenyeken is. Versenyzése során egyéni módon ülte meg lovait, a bal kengyelt egy lyukkal hosszabbra, a jobb szárat rövidebbre vette.

Az olimpia után Gömbös hálás volt az eredményért, felajánlotta a bronzérmesnek, hogy legyen a parancsőrtisztje, de ő ezt nem fogadta el – más kérdést, hogy Sellőt eladták, amit csak utólag közöltek lovasával. Nemcsak Gömböst kosarazta ki, hanem Szálasi Ferencet is. Pontosabban kétéves ukrán frontszolgálat után 1945-ben nem esküdött fel rá, később pedig amerikai fogságba esett. A háború után hiába igazolta a Honvédelmi Minisztérium, nem kerülhetett vezető állásba, 1950-től kétkezi munkás (lakatos, kertész, redőnyszerelő) volt, majd visszatért a lovakhoz, ahol oktatóként dolgozhatott a Nemzeti Lovardában, a Tattersallban, majd Alagon is. 1953-tól a Földművelésügyi Minisztérium kísérleti lótenyésztőtelepére került Bőszénfára, és 1957-től a Kisbéren lévő ménes belovaglóedzője lett. Munkáját nagy szakértelemmel végezte, a lovakhoz hihetetlenül türelmes volt. A legnehezebben kezelhetőkkel még szabadidejében is a lovardában maradt. Kedvence nem a Berlinben lovagolt pej, Sellő, hanem a galopp-pályán három év alatt 15 versenyt nyerő Talizmán volt.

Noha 1963-ban ténylegesen nyugdíjba ment, edzőként még sokáig segítette a magyar lovassportot. 1963-tól Budapesten élt, bár az 1970-es évek elején Németországban is edzősködött, de egy lábtörés miatt hazatért, felépülése után pedig szinte haláláig aktívan lovagolt, hiszen 85 évesen még kért (és kapott) magának versenyzői engedélyt. „Örömet szerez a lovaglás, nemcsak sportszempontból, hanem mert érzem, ha lassan is, de a kezeim alatt elég szépen fejlődnek a lovak.” A riporter feltette neki a kérdést: „Csinálna-e valamit másképp?” A válasz tanulságos: „A Hitler-háború sem nekem, sem pedig más józan embernek nem kellett. A békét és a szorgalmas munkát szeretem.”

Kilencvenéves korában, karácsony előtt hunyt el Budapesten, 1991. január 15-én a Kerepesi temetőben búcsúztatták el, hamvait a család Karancskesziben lévő sírboltjába helyezték el. A róla mintázott szobrot, ami Domonkos Béla szobrászművész alkotása, 1991. december 20-án avatták fel a Nemzeti Lovardában. Az avatóbeszédet nem más, mint Balczó András mondta. A díjugrató országos bajnoknak járó vándorserleget halála után Platthy József-vándorserlegnek nevezték el.

NÉVJEGY

PLATTHY JÓZSEF Született: 1900. december 17., Karancskeszi Elhunyt: 1990. december 22., Budapest Sportága: lovaglás Eredményei: olimpiai 3. (1936, díjugratás, egyéni), 8x magyar bajnok (1934, 1935, 1936, 1937, 1938, 1939, 1940, 1941, díjugratás, egyéni)