Népsport: amihez csak nyúlt, arannyá vált

Legszebb éveiben lényegesen nagyobb sztár volt nála Chris Evert (kettejük 80 egymás elleni meccséből kicsivel többet, 43-at nem ő nyert meg) – a modern közízlés mégis Martina Navratilovát tartotta meg a reflektorfényben, a szőke szépséget már-már elfeledve.
Na, nem mintha a Prágában Martina Subertová néven született későbbi klasszis ne lett volna kivételesen remek teniszező, életveszélyes volt a bal keze, csodás a fonákja és elsőrangú a röptéje. Hároméves korában szülei elváltak, sportos édesanyjával Revnicébe költözött, ahol a mama 1962-ben hozzáment Miroslav Navrátilhoz. Martina ekkor már teniszezett, a pótpapa, „Mirek” lett az első edzője, a kislány fel is vette vezetéknevét, és már 15 évesen győzött a csehszlovák felnőtt bajnokságon. (A vér nem vált vízzé, édesanyja is teniszezett, nagymamája, Agnes Semanská pedig a második világháború előtt az egyik legjobb csehszlovák női játékosnak számított.)
Amint hivatásos lett, 17 évesen Orlandóban megnyerte az első tornáját, és még annak az évnek a végén döntőzött az Australian Openen, majd júniusban a Roland Garroson is. Amikor pedig a US Openen elveszítette az Evert elleni elődöntőjét, fogta magát, New Yorkban besétált a Menekültügyi Hivatalba érdeklődni, és miután a Washington Post valahonnan kiszagolta az esetet, és másnapi számában meg is írta, a kommunista Csehszlovákiából érkező Martina ijedtében sajtótájékoztató keretében politikai menedékjogot kért. Egy hónap múlva megvolt a zöldkártyája, igaz, állampolgárságot csak hat évvel később kapott, amikor már tízszeres Grand Slam-győztesnek mondhatta magát. (Csehszlovák állampolgárságától természetesen megfosztották, végül 2008-ban sikerült elérnie, hogy akkor már a cseht visszakaphassa.)
Az igazi szárnyalás a nyolcvanas éveké, ekkor minden arannyá vált Navratilova keze alatt. Meg sem rezdült, amikor közeledett a harminc, jöhettek a feltörekvő fiatalok, visszaverte támadásaikat, miközben 1983-at felülmúlhatatlan 86–1-es rekorddal zárta, ami az 1969 óta íródó open era legjobb győzelmi mutatója. Egyedül a Roland Garros döntőjét veszítette el. Amúgy meg 1982 és 1984 között összesen hat egyes mérkőzést bukott el…
Aztán a nyolcvanas évek végén megkezdte uralkodását az ifjú Steffi Graf, ám a (nyugat)német lány 1990-ben váratlanul kikapott a Zina Garrison elleni wimbledoni elődöntőben, Navratilova pedig köszönte szépen, legyőzte honfitársnőjét, és 34. életévében megnyerte 18., utolsó egyéni Grand Slam-címét is.
Igazi győztes típus volt, amit az egyik remek bon mot-ja is alátámaszt: „Aki azt mondta, hogy nem az számít, nyersz-e vagy veszítesz, valószínűleg veszített…” Legtöbbet idézett mondása pedig tökéletes cáfolata a tévesen Coubertin bárónak tulajdonított híres mondásnak a győzelemről és a részvételről: „A különbség a részvétel és az elkötelezettség között olyan, mint a sonkás tojásnál: a tyúk csak beleadja a tojást, a disznó viszont az egész bőrét viszi a vásárra.”
Női párosban Pam Shriver oldalán írt történelmet azzal, hogy 109 mérkőzésből álló győzelmi sorozata közben 1984-ben a duó teljesítette a naptári Grand Slamet. Apropó, páros: bár az egyessel az 1990-es évek közepén lényegében felhagyott, párosban és vegyes párosban folytatta, sőt 2006-ban, kevéssel az ötvenedik születésnapja előtt Bob Bryannel a US Openen megnyerte a vegyes párost. Amivel, nem meglepő, a Grand Slam-tornák történetének legidősebb bajnoka.
| Félig magyar Roland Garros-siker |
Az 1986. júniusi Roland Garroson az állandó párospartner, Pam Shriver nem indult, így Martina Navratilova kénytelen volt új társ után nézni – a magyar tenisz nem kis szerencséjére az egyesben akkoriban stabil top 20-as, mindössze 20 éves Temesvári Andreára esett a választása, és a kettős meg sem állt a végső győzelemig. (A mindössze 45 perces döntőben a rendkívül tehetséges nyugatnémet-amerikai Steffi Graf, Gabriela Sabatini duót múlták felül 6:1, 6:2-re.). „Az első játékot elvesztettük, utána tízet nyertünk zsinórban úgy, hogy az én két szervagémemben egyetlen pont sem jutott Sabatiniéknek. Martina röptézett, ezért én igyekeztem minél keményebben visszaadni a labdát, hogy előkészítsek neki” – nyilatkozta a győzelem után Temesvári, aki megértő volt a Wimbledonban már ismét állandó párjával, Shriverrel induló Navratilovával. És még egy magyar vonatkozás: a korszak Eb-ezüst- és bronzérmes klasszisa, Szabó Éva 1976-ban az olaszországi Firenzében egy ízben legyőzte az akkor ranglista-10., már éppen „amerikai” Navratilovát. ![]() |
„Fizikailag még bírnám a játékot, de a szívem elfáradt, itt az ideje, hogy befejezzem az állandó versenyzést – mondta 1994-ben, amikor egyesben letette az ütőt. – Az elkövetkezendő néhány évet pihenéssel töltöm majd. Igyekszem bepótolni mindazt, ami eddig kimaradt az életemből. Kedvemre utazgatok, visszatérek versenyeim színhelyére, hogy alaposabban megismerkedjek a gyönyörű városokkal, nevezetességeikkel Azzal szeretnék foglalkozni, ami a legközelebb áll hozzám.” Vagyis a homoszexuálisok és a nők jogaiért való küzdelemmel, továbbá a környezetvédelemmel.
Egyéniben, párosban és vegyes párosban is megcsinálta a karrier Grand Slamet, ez rajta kívül csak két teniszezőnek, Margaret Courtnak és Doris Hartnak sikerült, de profiként egyedül Martinának. Tornagyőzelmeinek száma világcsúcs, a sorozatban megnyert meccsek száma is (74), a WTA-világranglistát 332 hétig (összesen majdnem hat és fél éven át) vezette, Wimbledonban 1982 és 1987 között hat éven át nem talált legyőzőre, és hasonló sorozatra az open erában sem a férfiak, sem a nők között nincs példa.
Navratilova 1981 nyarán a New York Daily Newsban beszélt először biszexualitásáról és Rita Mae Brown írónővel való kapcsolatáról. Később a világbajnok, olimpiai ezüstérmes kosaras, Nancy Lieberman volt az élettársa, akitől edzéselméleti és táplálkozási tanácsokat is kapott, majd 1984-től 1991-ig Judy Nelsonnal élt együtt. Ötévi kapcsolat után 2014-ben kérte meg aktuális barátnője, az 1990-es, azaz utolsó előtti Miss Szovjetunió, Julija Lemigova kezét, és a pár 2014. december 15-én New Yorkban összeházasodott.
Martina boldog, igaz, őt elnézve alighanem szinte mindig az volt.
| NÉVJEGY |
![]() MARTINA NAVRATILOVA |

Népsport: a nyolcezres csúcsok királya

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Népsport: Egy klasszissal jobbak voltunk

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

A szegény rokon bécsi diadala





