A televízió kérésére nem a harmadik helyért zajló csatával kezdték a programot a GF-világkupán vasárnap, hanem a döntővel, így először Norvégia és Románia lépett pályára az első helyért.
A csoportküzdelmet és elődöntőt mint akadályt simán átlépő együttesek közül meglepetésre nem az utóbbi világversenyeken szinte verhetetlen norvégok, hanem a románok kezdtek jobban. Cristina Neagu ellenállhatatlanul játszott, és fiatal átlövő vezetésével a románok szünetre tekintélyes, 19–13-as előnyre tettek szert.
Ahogy várni lehetett, a Marit Breivik helyét átvevő Thor Hergeirsson együttese felzárkózott, ám a szokásosnak megfelelően átlagon felüli dinamikával játszó norvég csapat játékába ezúttal feltűnően sok hiba csúszott.
Ionela Stanca góljával átlendült a holtponton a román csapat, azonban a hajrára így is több ereje maradt az ászok sokaságát (Katja Nyberg, Kristine Lunde, Gro Hammersen, Tonje Larsen – hogy csak a nagy neveket említsük…) nélkülöző norvégoknak. Az utolsó percben Linn-Kristin Riegelhuth akár egyenlíthetett is volna, ám a máskor hihetetlenül biztos kezű balkezes játékos ezúttal hibázott. Románia 28–27-re legyőzte Norvégiát, megnyerte a világkupát – és a világbajnokság nagy esélyesei közé lépett.

DÖNTŐ Románia–Norvégia 28–27 (19–13) |