Tervezhetők a mindennapok

– Ultibarnaság – húzza fel a hasán a pólót Kokó, és mutatja a két, a környezeténél fakóbb csíkot. – Amikor csak lehet, lenn ülünk a Velencei-tó partján a helyi cimboráimmal, a fogtechnikussal és a többiekkel, és verjük a blattot. Nagyon élvezem. – Ki nem hagyná az életéből a velencei nyarakat, ugye?
– Immár tíz éve járunk oda Krisztával, aztán a gyerekekkel, most cseréltem le a lakókocsinkat. Ott áll a kempingben, ez a világ legolcsóbb nyaralása, és ezt a legkomolyabban mondom. Mehetnék méregdrága szállodákba is, de ezt sokkal jobban élvezem.
– És a vébét? Nézi egyáltalán?
– Persze, de egyáltalán nem azzal a lelkesedéssel, mint korábban bármikor. Annyi volt a gusztustalan csalás, hogy az már az én gyomromat is megviselte. Eleve a portugáloknak szurkoltam, aztán kiestek, hát váltottam a spanyolokra. Azokat is kicsinálták, ráadásul, akárcsak az olaszokat, a világ szeme láttára, szemrebbenés nélkül, tudatosan. Elképesztő!
– A bokszból lehetnek emlékei, milyen is az, amikor egy bíró úgy istenigazából átveszi a főszerepet…
– Ilyen vérlázító ítéleteket ott is ritkán láttam. Sorsokról, a továbbjutásról, életről és halálról döntő meccsekre küldenek teljesen amatőr játékvezetőket, akiknek a tudása meg sem közelíti a pályán lévők többségét. A FIFA meg statisztál az egész cirkuszhoz. De még ettől is nézném a vébét, ha a meccsek időpontjai nem lennének ilyen lehetetlenek. Igaz, erről senki sem tehet, végül is Ázsiában rendezik.
– Nézze Kokónál! – ha nem reggel meg délben lennének a mérkőzések, talán hamarabb is nyit a Boxutca, és ez lehetne a szlogen, ezzel csalogathatná be az utca népét a most nyíló, Bajcsy-Zsilinszky úti éttermébe.
– De reggel és délben vannak… Ezen persze kár lenne siránkozni, főleg hogy két év tervezgetés után végre megszületett az a hely, amiről mindig is álmodoztam. Dámosy Zsolt barátommal, a volt menedzseremmel vágtunk bele, bérleményről van szó, amelyet igyekeztünk csodaszépen átalakítani. De hogy ennyire gyönyörű lesz, azt álmomban sem gondoltam volna.
– Tagadhatatlanul elegáns.
– De ez csak a külső, a földön járunk, nem akartuk elszabadítani az árakat. Az jutott az eszünkbe, hogy legyen egy pub-része, egy étterem és egy kis szivarkerengő is. Nem azért, mert a szivar a mániám, de az üzletemberek szépen letelepedhetnek, és exkluzív, ám mégis barátságos környezetben beszélgethetnek a világ dolgairól. Még internetcsatlakozást is építtettünk a falba, az asztalok mellé.
– Volt-e valamilyen minta, ami alapján elkészült a Boxutca?
– Hazai nem volt, talán az angol klubokra emlékeztet leginkább. Van benne dobogó, amolyan színpadszerű, azaz többfunkciós a hely, rendezvényeket is lehet tartani. A nagy kivetítőn a jelesebb sportesemények követhetők figyelemmel, a Formula–1-es futamok például…
– Ha már Boxutcának hívják.
– Igen, persze. De a világbajnoki döntő is, vagy nagyobb profibokszmeccsek. A sportvendéglátásban van még hely a budapesti piacon, igyekszünk oda betörni. Darnyi Puci mondta, aki a Champs Pubban érdekelt, hogy annyira különbözik a két hely, a jövőben is megférnek majd egymás mellett. A legszebb, hogy pár napja tart a próbaüzem, de van már olyan, korábban ismeretlen törzsvendégünk, aki beesett az utcáról, és azóta mindennap felkeres minket.
– Milyen főnök lesz? Állandóan jelenlévő, mindenbe beleszóló?
– Dehogy, arra időm sem lenne. Persze amikor csak tehetem, benézek, de nem bukkanok fel óráról órára.
– Beállt már az élete az új, a civil ritmusra?
– Még nem volt rá mód. Most fejeztem be a vizsgaidőszakot az International Business Schoolban, nyílik a Boxutca, és kezdek belerázódni az RTL Klub-os munkámba is. Azaz mostantól válnak úgy-ahogy tervezhetővé a mindennapjaim.
– Apropó, RTL Klub. Elégedett a műsorával? Ilyet szeretett volna?
– Nem saját műsorötletről van szó, ugye ez nyilvánvaló. Sőt, bizonyosan lehetett volna jobbat is csinálni, de kezdetnek mindenképpen jó. Tanulom, tanulgatom ezt a szakmát, és rengetegen segítenek ebben, a legtöbbet Vágó István, a műfaj hazai professzora. A délutáni időpont mindenesetre kellemes, ezzel sem robbantani, sem bukni nem lehet. Hosszú távon viszont amolyan ugródeszkának bizonyosan jó a Kell egy csapat!
– Van televíziós álma?
– Beszélgetős műsorokat, Vámos Miklós-, Kepes András-féle talkshow-kat szívesen csinálnék, ha ezzel nem tűnök túlságosan nagyképűnek, de ez alighanem még odébb van. A Generali Kokó-klubjában néhányszor már ebben is kipróbáltam magam, Vámos, Koltai Robi és Gálvölgyi volt a beszélgetőpartnerem, és nagyon élveztem. De a tévé egyrészt más, no meg türelmetlennek sem szabad lennem, idővel minden úgyis kialakul.
– A sporttól szépen eltávolodott, igaz?
– Olyannyira, hogy a Bokszvilágszervezetet, a WBO-t is megkértem, az őszig szüneteltesse a szupervizori megbízatásomat, mert egyszerűen nem fér bele az időmbe. Pedig már hívtak dolgozni Göteborgba, lett volna egy dániai gála is és a többi. De Erdei Madárral épp a minap beszéltem, nagyon szurkolok neki, hogy végre kitörhessen az átlagból, és legyen reális esélye a kiugró eredményre.
– Min múlik?
– Szerintem csakis az ő agilitásán. Mondtam neki, hogy legyen határozott, csapjon az asztalra, mert a németek maguktól nem biztos, hogy lépnek. Kicsit féltem Zsoltot, ellaposodhat a menedzselése, nem biztos, hogy az enyémhez hasonló mázlija lesz, hiszen én is csak azért tudtam kitörni, mert idehaza képes voltam megtölteni egy BS-t vagy egy Fradi-pályát. Az Universumot csak az üzlet érdekelte, azt pedig megkapta. Zsolt álljon a sarkára, és harcoljon magáért!
– Az a típus?
– Nem igazán, de lebegjen a szeme előtt Kótai Misi példája, aki eredendően nála gyengébb képességű öklöző, de a szívóssága, az akaratereje és, igen, a szerencséje révén mégis egészen jól áll a szénája. Ráadásul az sem mindegy, hogy mindketten mediatikus, szeretetre méltó, aranyos figurák, ilyen szemmel nézve Misi figurája talán még egy kicsit közelebb is áll az enyémhez.
– Ha egyelőre nincs is WBO, marad a szakkommentátorkodás az RTL-en.
– De csak a bokszban, mert más sportműsora amúgy sem nagyon van a csatornának.
– Leszámítva a Formula–1-es műsordömpinget.
– Ki van zárva, hogy én ott szerepet kapjak, mert olyan istállóért dobog a szívem, amelyik az adások főszponzora által is támogatottnak a riválisa. Ez persze vicc, hiszen hogyan is kerülnék én a technikai sportok közelébe…
– Ha már vetélkedőt vezethet…
– Jó, persze, de akkor sem.
– Ahogyan itt hallgatom, a család most sem látja sokkal többet, mint sportolóként.
– Sokkal többet tényleg nem, de legalább már felelős ígéretekkel tudok szolgálni, és az sem kevés. Most úgy néz ki, júliusban Olaszországba azért eljutunk, távolabbra is csak azért nem, mert a feleségem, Kriszta irtózik a repüléstől. Minden rendben egyébként, Bence fiam a napokban hozta haza a bizonyítványát, csak egy négyese van, a többi ötös. A négyes is magatartásból, az meg még külön jó is, ha kicsit vagány a gyerek.
– Sportolnak a srácok?
– Bence eleinte birkózott, aztán megcsapta a foci iránti szerelem. A Dudi-suliba is levittem, de más sportág egyszerűen nem érdekli. Csak a futball. Ereklyeként őrzi például Lisztes Krisztián ajándékát, a nyolcas számú Bréma-mezt, amit az öccsével együtt kapott karácsonyra. Bence 8 és Gergő 8, ez van a hátukra írva.
– És a boksz?
– Egyszer-kétszer bohóckodtak már az öccsével, de komolyabban nem vetődött fel. Persze ahhoz még kicsik is. Talán majd a bátyám fia, Kovács Dávid továbbviszi a családi bunyós hagyományokat, ő nagyon ügyesen mozog.
– A legkomolyabban mondom: jó Kovács Istvánra nézni. Manapság olyan kevés ember elégedett a sorsával.
– Keményen megdolgoztam azért, hogy idáig jutottam, ezt azért ne felejtsük el.
– És mi lesz öt év múlva? Tervez egyáltalán ennyire előre?
– Kezdjük azzal, hogy az iskolát addigra reményeim szerint befejezem. Hogy aztán konkrétan hasznosítom-e az ott tanultakat, nem tudom, de egyrészt nyilván sok mindent fel tudok majd használni az ismereteimből, másrészt nem kis kapcsolati tőkét is jelenthet. A médiában a létező legjobbat és legtöbbet akarom, majd meglátjuk, sikerül-e. Az éttermem pedig természetesen befut addigra, ez nem is lehet kérdéses. De ha ebből a háromból egy vagy kettő teljesül, már tökéletesen elégedett ember leszek.
– Az öregedés nem nagyon foglalkoztatja, igaz?
– Abszolút nem izgat, odébb van az még. Bár igaz, ami igaz, feszült, pörgős hónapok vannak mögöttem, kicsit már rám férne a lazítás.