Holyfield végső esetben még Tyson ellen is kiállna

Vágólapra másolva!
2002.07.18. 23:23
Címkék
ÖKÖLVÍVÁS. Evander Holyfield, a nehézsúly egykori koronázott királya úgy nyilatkozott, hogy bárki ellen hajlandó kiállni, csak azért, hogy utána világbajnoki címmérkőzést vívhasson. "A legfőbb célom, hogy újra egy övért bokszolhassak, remélem, novemberben újra a szorítóban állhatok” – mondta a 39 éves amerikai bokszoló. Holyfield elsősorban Lennox Lewist, az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) és a WBC (Bokszvilágtanács) brit urát szeretné kihívni.Annak érdekében, hogy vb-címmeccsen bunyózhasson, még arra is vállalkozna, hogy ismét összemérje az erejét honfitársával, Mike Tysonnal. Kettejük meccse azért is lenne érdekes, mert "Iron Mike” a legutóbbi találkozásuk alkalmával, 1997-ben kiharapott egy darabot ellenfele füléből. "Vitathatatlan nehézsúlyú bajnok akarok lenni. Ha ennek érdekében Tysonnal kell bokszolnom, akkor vele fogok” – nyilatkozta a veterán amerikai.Holyfield legutóbb júniusban lépett a kötelek közé, akkor egy sérülés miatt félbeszakított mérkőzésen megosztott pontozással bizonyult jobbnak a szintén exvilágbajnok, szintén amerikai Hasim Rahmannál.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik