Kótai ötödik a kontinensen

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.09.17. 21:43
Címkék
A közelmúltban lezajlott jelentős mérkőzések ellenére Kótai Mihály tartja a helyét a nagyváltósúlyú mezőnyben. A WBC (Bokszvilágtanács) nemzetközi bajnoka a szervezet legújabb világranglistáján újfent előrelépett, immár a 15., míg az EBU (Európai Bokszunió) az ötödik helyre rakta.– Nagyon örülök ezeknek a változásoknak, remélem, ezekkel is közelebb kerültem egy újabb világbajnoki címmérkőzéshez – nyilatkozta lapunknak Kótai Mihály. – Hogy erre mikor kerülhet sor? Egyelőre még csak sejtéseim vannak, de remélem, másfél éven belül már nem csak álmodoznom kell róla.– Korábban azt hangoztatta, jelentős szervezetnél szeretne vb-címmeccset vívni.– Ezt tartom most is, de tudni kell, hogy ezt nem én döntöm el, hanem a menedzsmentem. Az első címmecscsemnél is felsoroltunk vagy három szervezetet, amelynél bokszolhattam volna, végül én örültem a legjobban, hogy a legnagyobb, a WBC lett a befutó.– Ha most kellene világbajnoki övért bunyóznia a WBC-nél, akkor Oscar De La Hoya állna a másik sarokban…– Tény, nem én lennék a favorit, de én nem most, hanem mondjuk másfél év múlva szeretnék harcba indulni a címért. Másfél év alatt sok minden történhet, nagy gálákon bokszolhatok, most jön Anglia, utána, ha minden jól megy, akkor irány az Egyesült Államok. Úgy érzem, a lehetőségek adottak, csak rajtam múlik, miként élek velük. Szántó Öcsi bácsival jól dolgozunk együtt, sokat fejlődtem a segítségével, és bízom abban, hogy még nem ért véget a folyamat.– Az út következő állomása a szombati, angliai fellépés.– Eléggé zaklatott volt a felkészülésem, egy hetet dolgoztunk, utána azonban megbetegedtem. Kiesett hét nap, majd újra elkezdtem dolgozni, de túl korán. Nem hevertem ki a betegségemet, visszaestem, és még egy hetet kellett kihagynom. Így összesen három hetet tudtam normálisan edzeni erre a mérkőzésre, de aggodalomra nincs ok. Elvégeztek rajtam egy terheléses tesztet, az eredmények megnyugtatóak, az orvossal megbeszéltük: úgy megyek ki erre a meccsre, mintha felkészülésből csinálnám végig. Most is keményen tréningezünk, délelőtt és délután is volt foglalkozás, de ez így van rendjén.– Mit tud ellenfeléről, Thieléről?– Túl sokat nem, ha minden igaz, akkor egy súlycsoporttal feljebb ő a WBB bajnoka, és ha minden igaz, német bajnoki öve is van. Az viszont száz százalék, hogy 183 centi magas!– Tehát jöhet a szokásos koreográfia? A súlycsoportban nem túl magasnak számító Kótainak valahogyan közelebb kell férkőznie riválisához?– Még nem beszéltük meg a taktikát, de az bizonyosnak tűnik, hogy az elejét nagyon meghajtom. Hat menetről van szó, itt nem engedhetem meg magamnak az óvatoskodást!– Mi jöhet utána?– Ha nyerek is, amiben egészen biztos vagyok, akkor is megy minden a maga útján tovább. Hétfőn újra jelenésem lesz a Vasasban, folytatjuk az edzéseket. És abban is nagyon bízom, hogy a jövő héten megtudom, kivel és mikor kell legközelebb bokszolnom.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik