Döntők Izidor árnyékában

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2002.09.21. 22:18
Címkék
Izidor szele Santiagót is meglegyintette. Második napja ömlik az eső Kuba második legnagyobb városában, a 12. junior-világbajnokság színhelyén. Szállodánk, a Las Americas teljes második szintjét elöntötte a víz, versenyzőink pedig, akiket a szervezők a – finoman fogalmazva – szerény komfortfokozatú Motel Deportivóban, azaz a sportszállóban helyeztek el, szombat reggel patkányt fogtak az egyik szobában… Mindez az apróság persze nem zavarja a vb lebonyolítását, péntek este az elődöntők második adagját is lezavarták, összesen kilenc hazai bunyós került be a tegnap, lapzárta után, illetve ma lebonyolított döntőkbe.Ott már nincs magyar, egyetlen érmünket a könnyűsúlyú Dudás Tibor szerezte – bronzot –, s amikor pénteken délelőtt a fiúkkal az uszoda medencéjében lubickolva elemeztük a történéseket, kellemes meglepetésre mindannyian reálisan látták vereségük – merthogy előbb-utóbb valamennyien kikaptak – okait. A nehézsúlyú Székesvári Tamás a túlzott akarást, s a helyenkénti fejetlen támadást látta első fordulóbeli kudarca okaként, Szabó Ferenc (57 kg) elismerte, hogy a végére nagyon elfáradt – más kérdés, hogy így is győznie kellett volna, ha nem egy "analfabéta” ausztrál vezeti a meccset, olyasvalaki, aki egy évben jó, ha féltucat meccsen bíráskodik –, Dudás pedig, aki a legmesszebb jutott, a kubaiak zsenialitását emelte ki. "Nem tudom, hogyan csinálják, de valahogy hátrábbról indítjak ostorcsapásszerű egyeneseiket, s ennélfogva jóval nagyobb erőt, lendületet tudnak beleadni. Nem beszélve arról, hogy állandóan mozognak, nemcsak előre, hanem oldalirányban is, emiatt nem mutatnak stabil célpontot. Ezért voltam képtelen eltalálni az elődöntőben ellenfelem, Sarrias fejét” – panaszolta a KSI vb-bronzérmese. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke körülbelül az erőviszonyoknak megfelelő eredményként értékeli az egyetlen santiagói magyar érmet: "Nem rossz ez a szereplés, éremért jöttünk, s azt meg is szereztük – kezdte az EABA alelnöke, az AIBA technikai bizottságának tagja, akit a szállodai személyzet az első nap után már csak "Padrino” (Keresztapa) becenévvel illetett, nem is alaptalanul: a magyar prezident a teraszon egy hatalmas napernyő árnyékában, szája sarkából kilógó félméteres Cohiba szivart pöfékelve fogadta a színe elé folyamatosan járuló földi halandókat… – Szabótól és a kis Bedáktól megérdemelt győzelmet vettek el, s Pimpa bátyja, Zsolt is megnyerte a mérkőzését, más kérdés, hogy tudásához mérten gyengén bokszolt. Ráthnak elszaladt a súlya, 58 kilóról képtelenség 51-re lefogyasztani. Zsálek sokáig sérült volt, Fazekasnak és Kócziánnak beszaladt az elején egy nagy ütés, ezért kapituláltak. Székesvári folyton oroszt fog ki, s nem boldogul ellenük. Ha a kis Bedákot nem pontozzák le a kubai ellen, szerintem ő világbajnok lett volna. Feltétlenül együtt kell tartani ezt a sokra hivatott társaságot, még többet kell versenyeztetni a srácokat, eltanulva a külföldiektől azt, amit el lehet tanulni. Mert például a kubaiak higanymozgása, ritmusérzéke szerintem eltanulhatatlan. Ôk újból megmutatták a világnak, hogy legalább egy lépéssel előbbre járnak.” Tegyük hozzá gyorsan: immár három és fél évtizede.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik