Vége az ígérgetéseknek

Egészséges rajtláz, súlyhozás, a leendő riválisok méregetése, relaxáció, pihenés – ezek jellemzik Balzsayék mindennapjait, vasárnaptól aztán nincs mese, az ígérgetések és a józan reménykedés helyett már a ringben dőlnek el a lényeges kérdések.
Ahogyan az lenni szokott. Az olimpia előtt bő egy évvel különös jelentősége van a világbajnokságnak, egyrészt ilyenkor már csak a legelvetemültebbek váltanak súlycsoportot (eleve az első vébét rendezik a január 1. óta érvényes új tizenegy kategóriában, egyfajta főpróba zajlik tehát Bangkokban), másfelől mind az ellenfelek, mind a bírók (csak élet és halál urai, semmi több) szemében életbevágóan fontos, hogy jól mutasson, tekintélyt parancsoljon az öklöző.
Szombat este a Twin Towers Hotel tizenhetedik emeleti tetőteraszán edzett egy kiadósat a magyar válogatott, amelynek nyolc tagja már a reggeli mérlegelés előtti utolsó éjszakán súlyban volt, mindössze a két legkisebben, Bedák Pálon és Mucsi Ottón volt tíz-tíz deka plusz. Azaz nem volt miért aggódni.
Az amerikai, a brit és az izraeli csapatot eközben megérkezésük után azonnal elkülönítették a többitől, biztos, ami biztos alapon, nehogy baj legyen, buszszal egy titkos hotelba vitték őket, a világpolitika a sportra is rányomja a bélyegét – velük csak a csarnokban találkozunk majd. Az első, nem hivatalos hírek elképesztő mezőnyről, 370-nél is több öklözőről szólnak, ami valószínűsíti azt a teóriát, hogy a csütörtöki szünnapot törlik, mert különben a jövő hét végéig egyszerűen képtelenség lenne befejezni a világbajnokságot.
A viadal hivatalos szállodája előtt egy felállványozott épület oldalán hatalmas transzparens köszönti a résztvevőket, mindenekelőtt név szerint a maga köré nem is kis személyi kultuszt felépítő pakisztáni elnököt, prof. Anwar Chowdhryt. Rejtély egyébként, hogy az amatőrboksz hatalmasságai miért ruházzák fel magukat kényszeresen különböző tudományos titulusokkal; az első ránézésre nem feltétlenül diplomás európai elnök, a bolgár Emil Zsecsev például akadémikusnak hívatja magát.
A thai nép rendkívül barátságos, néha már-már fárasztóan az, ugyanakkor az este alig megvilágított nyüzsgő Bangkokban nem árt az elővigyázatosság. Jellemző módon Balzsay Károly, aki 75 kilós létére a mezőny egyik legnagyobb ütőerejét képes felmutatni, kizárólag sportcipőben megy az utcára, mondván, abban adott esetben könnyebb elszaladni. Csak a szorítóban ne kelljen.
Hiszen benne, a kis Bedákban és a szokás szerint édesapai jelenléttel is megtámogatott Hidvégiben (ő kis túlzással a Kokó Gymből indult el Thaiföldre, és MTK-sként szállt le Bangkokban, hiszen a vébérajtra klubot cserélt) van a legnagyobb reményünk, rajtuk kívül a nagyobbik Bedák, Káté, Balog és Szűcs is befuthat – aztán a sorsolás és a pillanatnyi forma következtében általában jó, ha az egyharmaduknak sikerül is.
Pontosan egy hetük van a bizonyításra.

A kapitányi hídról
Szántó Imre szövetségi kapitány néhány mondatban vállalkozott arra, hogy szót ejtsen a tíz magyar öklöző esélyeiről.
Bedák Pál (48 kg): "Gyorsaságánál és erejénél csak a céltudatossága nagyobb, és ez együtt nagyon sokat érhet.”
Mucsi Ottó (51 kg): "A nyugalom szobra, aki bízik az ütőerejében, és ha ez rendezett mozgással is párosul…”
Bedák Zsolt (54 kg): "A dicséret hangján mondom: egyre jobban hasonlít az öccsére.”
Kertész Henrik (57 kg): "Becsületes, tisztességes felkészülés van mögötte, igaz, ez önmagában ma már a minimum.”
Káté Gyula (60 kg): "A hatalmas bizonyítási vágyából fakadó feszültség remélhetőleg feloldódik a szorítóban.”
Pekanov Tamás (64 kg): "Rutintalansága ma még csökkentheti a keménysége hatásfokát.”
Balog Vilmos (69 kg): "Harapós kedvében van, így aztán sokadik világversenye előtt talán végre joggal bizakodunk.”
Balzsay Károly (75 kg): "Annyira komolyan és éretten készült, hogy rendkívüli módon megérdemelne egy kiugró, nagy eredményt.”
Szűcs István (81 kg): "A nagy versenyeken mindig összekapja magát, a tehetségében meg eddig sem kételkedtünk.”
Hidvégi György (91 kg): "Sokoldalúsága, könnyedsége és gyorsasága miatt akár a világbajnokság legvégéig is nyugodtak lehetünk.”