Menekülés a győzelembe

Sokáig emlékezetes meccsen védte meg negyedszer a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú interkontinentális bajnoki címét úgy, hogy a tizenkettedik menet végét jelző gongszóra jártányi ereje sem maradt. Mindent kiadott magából, talán még annál is többet.
Aki életében először járt bokszmeccsen (a magyarországi Universum-gálákon szép számmal vannak ilyenek, Kovács István, majd Erdei fellépései ugyanis társadalmi eseménnyé nőtték ki magukat), jó magyar szokás szerint először is gondosan kifütyülte Lamperth belügyminiszter asszonyt és Botka polgármestert, majd felhőtlenül szurkolni kezdett. Hiszen mi történhet, nyer a mi Madarunk, lesz nagy ünneplés a végén, nézd csak, milyen gyors, milyen szépen és milyen nagyokat üt ez a végtelenül szimpatikus fiú.
A bennfentesek úgy az ötödik menet táján már ingatták a fejüket. Látszott, hogy öngyilkos az iram, kétélű fegyver a taktika, amit választott, hiszen ha végigmegy az egyébként a közelmúlthoz képest láthatóan szálkásabb, feszesebb izomzatú Erdei pályafutásának első tizenkét menetes öszszecsapása, valószínűtlen, hogy marad muníció a végére is.
Nem is maradt. A tizedik felvonás táján, nagyjából annyi idő elteltével, mint ameddig Zsolt eddigi leghosszabb fellépése tartott, egyszer csak szétesett a magyar bunyós mozgása. Lelassult, leengedte a kezét, nem tudott úgy ellépni a kondicionálisan feltétlenül topon lévő, és addig amúgy is energiatakarékosabban öklöző spanyol Juan Nelongo Pérez kósza ütései elől – azaz lemerülőben volt az elem.
A záró kétszer három perc maga volt a tömény borzalom, ahogyan Bertók Róbert, a közelmúlt remek képességű szegedi pehely-, majd könnyűsúlyú öklözője, Zsolt barátja fogalmazott, félő volt, hogy Madár a legkisebb ütéstől is lemegy, és vége lesz.
Hogy nem így történt, azért egyfelől a határtalan odaadással buzdító szegedi közönségnek jár köszönet, amely az utolsó pillanatig tartotta a lelket kedvencében, másrészt Erdei évtizedes rutinja is segített, rendre a biztonságos fogást választotta, és szó szerint kiszenvedte a hátralévő perceket. No meg Pérez sem ficánkolt a tíznél is több menettel a lábaiban és a karjaiban.
Persze először is rögzítsük, csak mert károgók mindig vannak: Erdei Zsolt fölényesen megnyerte a szombaton kezdődő és vasárnap véget érő címmérkőzést, az első nyolc-kilenc menetben kétség sem férhetett ahhoz, hogy ő a jobb. Pontosan annak az elképesztően felpörgetett ritmusnak itta meg majdnem a levét a végén, amelynek révén jelentős pontelőnyt bokszolt össze a meccs első kétharmadában.
Ennyi leizzadt, gyűrött arcot ritkán lehet látni, mint a főmeccs végeztével. Maga Madár is csak nagy sokára került elő az öltözőjéből, ahol egy süvöltő diadalüvöltéssel nyugtázta, hogy minden jóra fordult a végén.
"Az edzőm, Fritz Sdunek kérdezte is, hogy mi volt ez, én meg nem tudtam neki pontosabban megfogalmazni, csak annyit mondtam: mint a kalapács- vagy a diszkoszvetők, amikor elhagyja a szer a kezüket, és a megkönnyebbüléstől ordítanak egyet, olyasvalamit éreztem én is. Ezzel vezettem le a maradék feszültséget. Sok erőm persze nem volt, az utolsó három menetben kissé elveszítettem a fonalat, alig emlékszem belőle valamire, feltétlenül ki kell majd elemeznünk videón” – magyarázta a boldog győztes.
Aki egyébként most már szinte bizonyosan nem lép ringbe az elvben utolsó előttinek tervezett Dariusz Michalczewski-gála programjában október 18-án. Peter Hanraths, az Universum jelenlévő menedzserigazgatója a tizedik menet táján szólt Dámosy Zsoltnak, Erdei menedzserének, hogy jó, akkor inkább pihenje ki rendesen ezt a meccset a magyar félnehézsúlyú, nem kell erőltetni az októberi fellépést.
"Rettenetesen elfáradtam, talán még soha enynyire életemben. Rossz felfogásban bokszoltam, túl nagy iramot diktáltam, volt is néhány olyan pillanat, amikor talán befejezhettem volna az összecsapást, de végül nem sikerült. Olyan amúgy sincs, hogy tessék, most kiütöm, ha türelmesen bokszol az ember, úgyis magától eljön az esély. Most nem jött el, de ígérem, tanulni fogok a szombati tizenkétszer három percből, lesz is mit” – fogalmazott dicséretes önkritikával Erdei, akinek az ábrázatán azért egy homlokrepedés és néhány korrekt véraláfutás formájában erősen otthagyta a nyomát a hét végi csata.
Debrecen után tehát Szegedet is meghódította az egykori amatőr világ- és Európa-bajnok. Hogy a profiknál mikor érhet hasonló magasságokba, arról Fritz Sdunek edző nagy józanul csak annyit mondott: Dariusz Michalczewski még kétszer bokszol, reményei szerint megdönti a Rocky Marciano-féle veretlenségi rekordot, majd visszavonul. Az Universum félnehézsúlyú öklözői közül ma Erdeit tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy a helyére lépjen, de nem zárja ki azt sem, hogy az ugyancsak a hamburgi istállóban készülő horvát Stipe Drewsszel, azaz egy klubtársával csapjon össze az Európa-bajnoki címért. Más kérdés, hogy erről nem ő dönt, hanem az Universum Box-Promotion vezetői.
És essék szó Nagy Jánosról is, hiszen a Felix-Promotion kiskönnyűsúlyú menője (nem mellesleg: ő is a WBO interkontinentális bajnoka, még ha a szombati nem is volt címmeccse) október 25-én szintén felfokozott hangulatú gálán húzhat kesztyűt. Szolnokon a két éve a Kisstadionban Kovács Istvánt detronizáló argentin Julio Pablo Chacónnal méri össze az erejét. Egyfelől Rácz Félix menedzser szívósságát és eltökéltségét dicséri, hogy tető alá hozta a mérkőzést, másrészt a hivatalból mint a WBO supervisora jelenlévő Kokónak sem lesz könnyű estéje, hiszen ha honfitársa győz, majd azt vágják a fejéhez, hogy tessék, ettől kaptál ki, ha meg Chacón, nyilván nem lesz boldog. Nagy mindenesetre erőtől duzzadó, látványos boksszal simán nyert a szlovákiai Fehér Péter ellen, akit egyébként így is illett megvernie, hiszen hét héttel Chacón előtt érthetően nem világverő bunyóst küldtek ellene a ringbe.
Jancsi jól mutatott a szorítóban, gyors volt és kemény, érezhetően élvezte a közeget, amelyben felléphetett. Reméljük, Szolnokon is élvezni fogja.
Akárcsak itt és most Erdei.
Neki nincs is más dolga, mint jó alaposan kipihenni magát. Aztán elő a videót, és kockáról kockára, aprólékosan analizálni a szombaton történteket, no meg a ragyogónak titulált felkészülést, ami mögötte volt. Egyszerűbben: tanulni, tanulni és tanulni.
Mert az idő fogy, Michalczewskinek már csak két meccse van hátra.