Még 13 napJanuár 17-én Erdei Zsolt olyan tettet hajthat végre, amire magyar profi bokszoló még sohasem volt képes: a hivatalban lévő bajnok ellen szerezheti meg a világelsőt megillető övet. Madár Karlsruhéban a WBO félnehézsúlyú ura, a mexikói Julio César González ellen lép ringbe, és ha nyer, Kovács István, valamint Kótai Mihály után hazánk harmadik profivilágbajnoka lesz. A gáláig hátralévő időszakban igyekszünk minél közelebb hozni olvasóinkhoz Erdeit, meccsei és edzői segítségével bemutatjuk karrierjét, megszólaltatjuk a pályafutása alakulásában döntő szerepet játszókat. Sorozatunk harmadik részében Erdei ugyancsak emlékezetes amatőridőszakának második feléről olvashatnak.
Erdei Zsolt amatôrként utoljára Sydneyben, a negyeddöntôben örülhetett gyôzelemnek (Fotó: Danis Barna)
Erdei Zsolt amatôrként utoljára Sydneyben, a negyeddöntôben örülhetett gyôzelemnek (Fotó: Danis Barna)
Erdei Zsolt 1997-ben világbajnok lett, és ebbéli minőségében toronymagas favoritként utazott el 1998 májusában a fehérorosz fővárosba, Minszkbe, hogy a világ után Európa trónjára is felüljön. Bár az év elejét egy krónikus kézfejsérülés miatt kihagyta, bedurrant a könyöke is, allergia is kínozta, és az elődöntőben a francia Mendy jóvoltából a szemöldöke is felrepedt, különösebben meg sem szorították – az ír Magee elleni döntő maga volt a jutalomjáték. Madár a kontinenst is maga mögé utasította. Az év végén 81 kilóban indult és nyert az országos bajnokságon, ami jelezte, hogy a súlyával már jelentős gondok vannak, rendkívüli nehézségek árán, csak nagy odafigyeléssel volt képes hozni a középsúly felső határát, a 75 kilót. Felvetődött az is, hogy kategóriát vált, ám a sydneyi olimpia előtt egy évvel nem merte ekkora fába vágni a fejszéjét. Az amatőr félnehézsúlyhoz (81 kg) már nem volt meg a magassága és alighanem az ütőereje sem, átlagon felüli gyorsasága és ragyogó kombinációs érzéke, a meglévő gazdag technikai repertoár pedig nem tûnt elégnek a diadalmenethez. Így aztán maradt a 75 kilósok között.
Tudta-e, hogy… Erdei Zsolt nem az egyetlen, aki sikeres amatôrkarrier után lépett a hivatásosok közé, és juthat el hasonló magasságokba, mint „elôzô” életében? Hogy mást ne mondjunk, az 1996-os, vejlei Európa-bajnokságon a fináléban ôt legyôzô német Sven Ottke immár több mint öt esztendeje ül stabilan az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) és immár a WBA (Bokszvilágszövetség) nagyközépsúlyú trónján. A Fightnews internetes bokszmagazin független ranglistáján Roy Jones Jr. (egy emlékezetesen mocskos csalás után Szöul 1988-as nagyváltósúlyú, 71 kilós ezüstérmese) mögött második amerikai Antonio Tarver (emlékezhetünk, a közelmúltban alig kapott ki jóval nevesebb honfitársától) a WBC-nemzetközi bajnok hamburgi klubtárs, Thomas Ulrich mellett állt Atlantában a 81 kilós dobogó harmadik fokán, Dariusz Michalczewski még 1991-ben volt 81 kilós Európa-bajnok, de a különbözô szervezeteknél fel-feltûnik a Madár által az 1998-as Eb-döntôben megvert ír Brian Magee és a nehézsúlyban (91 kilogramm!) 2000-ben Európa-elsô francia Jackson Chanet is. S mi lenne, ha a kubaiak, az oroszok és a törökök is kedvüket lelnék a hivatásos karrierben…?
Sydney előtt nem volt persze jó előjel, hogy az 1999 nyári, houstoni vb első fordulójában szárnyaszegett produkcióval kikapott egy se előtte, se utána semmit sem mutató kazahtól, Burbától, ám a 2000-es esztendőnek amolyan mindent vagy semmit hangulatban futott neki, és a tamperei Európa-bajnokság után ember nem volt, aki ne vette volna biztosra az olimpiai aranyérmét. Finnországban ugyanis nem csupán átgázolt a mezőnyön, és lett az egész kontinensviadal legjobb bokszolója (az újságírók és az európai szövetség szerint egyaránt), hanem a szerb Ribac elleni negyeddöntőben az amatőrboksz elmúlt évtizedének bizonyosan legragyogóbb alakításával örvendeztette meg a nagyérdemût. Még Szántó Imre kapitány is csak azért nem jelentette ezt ki ugyanilyen határozottan, mert neki korábban volt egy bizonyos Kovács István nevû tanítványa is… Igaz, a kvótája nehezen jött össze Sydneyre, de a négy kvalifikációs torna közül az első kettőben nem indult el egy sérülés miatt, a harmadikon pedig Athénban arcátlan módon lepontozták egy görög ellen. Aztán az utolsó, a liverpooli lehetőséget már nem szalasztotta el. Ausztráliában viszont dadogott a gépezet, Madár már menet közben kifogásokat keresett, nyoma sem volt előadásában a tamperei csodának, a négy közé ugyan eljutott, ám ott kikapott egy középszerû orosztól, Gajdarbekovtól, akit alighanem tízből tízszer vert volna, ha bármikor máskor találkoznak. (S aki azóta sem nyert semmit, csak azt az egy szem sydneyi ezüstöt.) Erdei Zsolt ekkor már tudta, hogy életében utoljára mért be 75 kilóval, hiszen aláírt szerződése volt a hamburgi Universumhoz, és a németek alkalmazásában 2000 végétől már félnehézsúlyban (79.379 kg) képzelte el és valósította is meg a jövőt. A jövőt, ami 2004. január 17-én az eddigi csúcspontjához érkezhet…