Január 17-én Erdei Zsolt olyan tettet hajthat végre, amilyenre magyar profi bokszoló még sohasem volt képes: a hivatalban lévő bajnok ellen szerezheti meg a világelsőt megillető övet. Madár Karlsruhéban a WBO félnehézsúlyú ura, a mexikói Julio César González ellen lép ringbe, és ha nyer, Kovács István, valamint Kótai Mihály után hazánk harmadik profivilágbajnoka lesz. A gáláig hátralévő időszakban igyekszünk minél közelebb hozni olvasóinkhoz Erdeit, meccsei és edzői segítségével bemutatjuk pályafutását, igyekszünk megszólaltatni a karrierje alakulásában döntő szerepet játszókat. Sorozatunk hatodik részében Erdei Zsolt nevelőedzője, Szakos József beszél a nem éppen egyszerű pályakezdésről.
Nevelôedzôje szerint az eleinte birkózással próbálkozó Erdei még a rabszolgamunkát is hajlandó volt elvégezni a siker érdekében
Nevelôedzôje szerint az eleinte birkózással próbálkozó Erdei még a rabszolgamunkát is hajlandó volt elvégezni a siker érdekében
Szakos József ma a Magyar Ökölvívó-szakszövetség főtitkára, öltöny, nyakkendő, villogó fogsor, ami kell, már-már korosodó menedzsernek nézné az ember – a csupa szív, a bokszért élő-haló úriember nevéhez nem kisebb tett fűződik, mint hogy egykor ő indította el a pályán Erdei Zsoltot. – Az édesanyja és a keresztapja hozta le bokszolni, előtte a birkózással próbálkozott, kövér kissrác volt, azt mondta, kipróbálná a bunyót – mondja kissé párás szemmel Szakos, aki akkor, a nyolcvanas évek közepén a KSI-ben edzősködött. – Ezek szerint túlzottan sok minden nem utalt arra, hogy Zsolt ilyen pályaívet fut majd be. – Semmi. Élénk arcú, érdeklődő gyerek volt, de ilyenből több is van, jó szériánk volt akkoriban. – Tudom, hogy a szíve csücske lett, azt viszont nem, hogy miért. – Mátraházán edzőtáboroztunk, amikor kissé elegem lett a nagy tüsténkedéséből, Madár állandóan ott sürgött-forgott körülöttem, gondoltam, lerázom, mondtam, térdeljen le, és a feltett tizenöt vagy húsz kilót nyomja ki ötszázszor. Legalább nyugtom lesz tőle. Fél óra múlva aztán jelentette, hogy kész, megcsinálta. Pedig egy kis ér el is pattant az alkarjában a nagy erőlködéstől. Akkor a meghatottságtól csak annyit tudtam kinyögni: fiam, bajnok leszel. – Az is lett, szerencsénkre. – Na, ettől kezdve mintha a gyermekem lett volna, annyira hozzám nőtt. Pedig a túlzottan nagy hév gyakran elkapta, hogy úgy mondjam, túlharcolta a meccseit, borzasztóan erős versengési lázban égett. – Ezt mintha teljesen a mai napig sem vetkőzte volna le. – Ó, hát hol van már a korábbitól! Életében először egy úttörő-olimpián kapott ki, de a vigaszágat ott is megnyerte, na, én akkor fedeztem fel benne, hogy képes ésszel is bokszolni, rendkívül fáradtan végigcsinált ugyanis egy olyan harmadik másfél percet, mert annyit bokszoltak akkor, hogy nem győztem csodálkozni. Beosztotta a kevés erejét, és engem meggyőzött arról, hogy van benne fantázia.
Tudta-e, hogy…
Erdei Zsolt lehet Fritz Sdunek tizedik világbajnoka a profik között? Kovács Istvánról ugyebár mindenki tudja, hogy Sduneknél pallérozódott, mellette azonban több híresség is dolgozott együtt a trénerrel. Az Universum-gálákon rendre a világ egyik legeredményesebb edzôjének titulált szakember keze alatt Dariusz Michalczewski volt a leghosszabb ideig a trónon, a lengyelként induló, majd német, végül ismét lengyel színekben öklözô Tigris 1994 és 2003 között volt a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú világbajnoka, emellett rövid ideig a WBO cirkálósúlyú, valamint az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) és a WBA (Bokszvilágszövetség) félnehézsúlyú koronáját is birtokolta. Nem szabad megfeledkeznünk Vitalij és Vladimir Klicskóról sem, mindketten a WBO nehézsúlyú vb-övét birtokolták, az idôsebb fivér, Vitalij 1999–2000-ben, testvére 2000 és 2003 között. Artur Grigorjan 1996-tól egészen 2004. január 3-ig vallhatta magát a WBO könnyűsúlyú világbajnokának. Ahmed Kotyijev és Michael Löwe a WBO váltósúlyú mezônyét tartotta rettegésben, az elôbbi 1998–2000 között, az utóbbi pedig 1997-ben. Szintén a WBO-vonalon nyomult Ralf Rocchigiani, aki 1995-tôl 1997-ig a cirkálósúly elsô számú alakja volt. És találunk a „koronás fôk” között egy olyat is, aki a WBC-nél (Bokszvilágtanács) ért fel a csúcsra, aki ráadásul Sdunek unokája édesapjának is vallhatja magát. A kubai Juan Carlos Gómezrôl van szó, aki 1998 és 2001 között uralta a cirkálósúlyt.
– Tényleg volt, hiszen juniorként már Európa-bajnok lett. – Mindig elvégezte a rabszolgamunkát az edzéseken, sosem kellett noszogatni, pedig csomó tehetséges kis bunyósom volt, mégis ő futott be közülük igazán nagy karriert. Holott a család odahaza éppen bomlott, és Madár nem éppen ideális környezetben sportolt. Edinburgh-ben, a kilencvenkettes junior Eb-n én is ott voltam, kezdésnek pont egy oroszt sorsoltak mellé, szinte látom magam előtt a szánakozó tekinteteket. Aztán nyert, megvert egy írt is, az elődöntőben nagy meccsen egy olaszt, és a döntőben a német Knabét is. Európa-bajnok lett, amit én már a sorsoláskor kissé bátran megjósoltam. – Innentől aztán elváltak az útjaik. – Már amennyire. Mert még tájfunos korában is eljárt néhány sráccal hozzám, az udvarba árnyékolni, mozogni, a szomszéd néni kérdezte is, hogy ugye, ezek a fiúk nem normálisak. Az életem gyönyörű része volt, amit edzőként mellette tölthettem, most is rettenetesen szorítok neki. – Mivel verheti meg Gonzálezt? – Egyértelműen a gyorsaságával, mert ebben a súlyban annak nincs párja. Taktikusnak kell lennie, oldalra elmozognia, és főképp előre bokszolnia, mert abban igazán jó. Komolyan mondom, annyira szurkolok érte, hogy meg is hívom magát egy sörre, ha nyer. Sőt, nem is egyre!