Nem mer tippelni

Szántó Imre vélhetően maga sem tudja, hány ízben ült Erdei Zsolt szorítósarkában, a számtalan közös meccs közül azonban nyilvánvalóan kiemelkedik az egy világbajnoki és három Európa-bajnoki finálé, az 1992-es junior Európa-bajnokság döntője, no meg az olimpiai elődöntő. A Gajdarbekov ellen sajnálatos módon elveszített sydneyi összecsapás volt az utolsó, amikor tanácsokat adhatott Madárnak.
Most a világért sem tenné, azt mondja, ez Fritz Sdunek asztala, legfeljebb nagy óvatosan néhány észrevétellel segítene eligazodni a Julio César González elleni vb-címmeccs esélylatolgatásainak dzsungelében.
– Tekintettel arra, hogy rendkívül nagy értékű cím forog kockán, ráadásul nem üres a trón, hanem az uralkodót kellene onnan letaszítani, óriási a tét – mondja az amatőrválogatottal éppen a tatai edzőtáborban készülő kapitány. – Konkrét szakmai tanácsokkal csak akkor mernék szolgálni, ha az edzői felelősség az enyém lenne, de pár apróságról azért szívesen beszélek.
– Például?
– Például arról, hogy González meccseit, különösen a legutóbbi, Michalczewski ellenit elnézegetve szembetűnőek a mély, hajlásos ütések, ezekre, továbbá a váratlan, villámgyors felütésekre feltétlenül figyelni kell, különben baj lesz. És nem szabad ész nélkül rámenni, ahogyan Tigris tette, inkább fordítva, csalogassa csak magára a mexikóit, és akkor van keresnivalója.
– Mennyi esélyt lát Erdei győzelmére?
– Nem jósolok, mert amúgy is lehetetlen. González remek, felkészült bunyós, ragyogó ütemben üt, ugyanakkor Zsolti mögött is ott van a megfelelő amatőr- és profitapasztalat, ezért aztán nem kell őt félteni. Rengeteg pontos egyenes ütésre lesz szüksége, azzal távolságot tarthat, és ha a balegyeneseit követő balhorgok is kísérik, akkor az elforgó mexikóinak kihúzhatja a méregfogát.
– Mennyit profitálhat az amatőrsikereiből?
– Nyilván sokat, hiszen közöttünk lett kész, érett bokszoló. Mert, ugye, nem volt mindig ilyen, még ha az alapadottságai meg is voltak a sikeres pályafutáshoz. De öklözni is meg kellett tanulnia, hiába volt szorgalmas, nagy munkabírású, maximalista, a kihívásokat bátran felvállaló sportoló, ez még önmagában nem elegendő a nagy eredményekhez.
– Zsoltnál vissza-visszatérő gond, hogy néha szétesik, elveszíti a fonalat, az egyes meccseken nyújtott produkciói között nagy a minőségi ingadozás. Ezt miképpen lehet kiküszöbölni?
– Olyan érzékenyek az idegpályái, hogy sokszor kiszámíthatatlan, éppen miként reagál a ringben, mondjuk egy bekapott ütésre. A hosszú évek alatt azonban ebben rengeteget fejlődött, a kilencvenhetes, budapesti világbajnokság környékén például pszichológushoz is járt, aki átlendítette a nehézségeken. Zsolt lehiggadt, és karrierje igazán kiemelkedő, sikeres időszaka már ezutánra esik.
– A hírek szerint egy velencei, amúgy győztes meccs után egyenesen abba akarta hagyatni vele a bokszot…
– Nem kell ezt ennyire dramatizálni, de tény, hogy akkoriban, mert ez még kilencvenötben volt, néha önveszélyes dolgokat csinált. Aztán ezekről jórészt leszokott. Sokat köszönhet egyébként Kovács Istvánnak is, aki Szűcs Laci és Mizsei visszavonulása után őt emelte maga mellé, és rendkívül jó hatással volt Zsolti életvitelére és felfogására. És amikor Pista elment profinak, Erdei gond nélkül átvette a válogatotton belül a vezér szerepét, általános volt az elfogadottsága. Vidám, társasági ember, könnyen megszerették a társai, és persze akkor már jelentős eredményei is voltak.
– A súlyával miért kellett annyit küzdenie?
– Mert fegyelmezetlen volt. Már a junior Európa-bajnoki arany után elmehetett Barcelonába valamilyen táborba egy hétre villogni, na, ott felugrott rá tíz kiló, rá is ment a junior-világbajnoki címe. De később is sokat szenvedett. Sydneyben viszont nem ezzel volt a gond, ott a sok külső körülmény együttes hatásával volt képtelen megbirkózni, ezért lett bronz- és nem aranyérmes. Ha úgy bokszolt volna, mint előtte négy hónappal a tamperei Európa-bajnokságon, senki sem állította volna meg. Úgyhogy maradjunk annyiban: remélhetőleg Karlsruhéban a tamperei Erdei lép majd szorítóba, és nem a sydneyi. Ha így lesz, az ő kezét emelik a magasba.

Tudta-e, hogy…
…az elmúlt évtized amatőrválogatottjai közül számos fiú futott, illetve fut be manapság is értékes profikarriert? Hiszen bármilyen furcsa, az olimpiai, kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok Kovács István mindmáig a földkerekség egyetlen öklözője, akinek amatőrként és profiként is minden létező címe megvan – Kokó a hivatásosok között 2001 januárjában lett a WBO (Bokszvilágszervezet) pehelysúlyú világelsője úgy, hogy előtte a WBC-nél (Bokszvilágtanács) volt interkontinentális bajnok, és megnyerte az Európa-bajnoki címet is. Aztán jött Julio Pablo Chacón…
Az 1998-ban Eb-bronzérmes Nagy János már Csonttörőként hordja a WBO kiskönnyűsúlyú interkontinentális bajnoki övét – legutóbbi emlékezetes, sokat vitatott címvédése éppen a Chacón elleni, szolnoki volt. A WBF-nél (Boksz-világalapítvány) nagyváltósúlyú világbajnok Kótai Mihály 2000-ben a tamperei Eb-n (ahol Madárt választották a viadal legjobbjának) lett harmadik.
Ugyanakkor az Eb-dobogón négy ízben is álló Lakatos Pál egy végzetes menedzserválasztás következtében negatív mérleggel szerénykedik az erre rendkívül kényes profivilágban, és vélhetően megközelítőleg sem lesz képes azt elérni, amit az amatőrök között. Ugyanez vonatkozott az olimpiai és kétszeres Eb-bronzérmes Mizsei Györgyre is, aki töltelékemberként, világraszóló tehetségét aprópénzért tékozolta el a hivatásosok között. Nekik nem volt szerencséjük.
Hogy Madárnak (aki persze már WBO-interkontinentális bajnok) és az athéni olimpia után az Universumhoz kerülő 2002-es Eb-második Balzsay Károlynak lesz-e, azt az idő dönti el. Erdeinek már csak egy hetet kell erre a döntésre várnia…