Már a nagyokról álmodozik

- Fogadott meg bármit is újévkor?
- Á, az nem az én szokásom.
- De azzal azért számolt 2004 elején, hogy valami nagyot dobhat ebben az esztendőben?
- Tudtam, és számítottam rá, hogy lesz valami ilyesmi, és hogy nagyot fog szólni, de a visszhangról fogalmam sem volt. Csak azt tudtam, hogy le akarom és le tudom győzni Gonzálezt, de arról fogalmam sem volt, utána hogyan tovább. Akkoriban csak azzal törődtem, hogyan oldom meg a feladatot, hogyan verem meg a mexikóit. Azt tudtam, hogy erre képes vagyok, de azzal nem foglalkoztam, nem foglalkozhattam, hogy utána még kétszer meg is védem az övemet.
- Ezek szerint mindig csak a következő lépés érdekli?
- Sohasem tervezek túlságosan előre. Viszonylag spontán dolgok is vannak az életemben, de előfordulnak olyanok is, amelyekhez rugalmasan alkalmazkodom. De ha valami hirtelen az eszembe jut, és azt gondolom róla, hogy jó, akkor megpróbálom azonnal megvalósítani.

Egy címegyesítő mérkőzés után akár abba is hagyná

- Gondolom, azért nem bánja, hogy így alakult az élete.
- Viccel?! Megnyertem a világbajnoki övet, két kemény legény ellen meg is védtem, úgyhogy elégedett vagyok. Habár ez túlzás. Ha jobban belegondolok, azt is észrevettem, hogy a González elleni mérkőzéstől eltekintve egyszer sem bokszoltam úgy, ahogyan én szeretnék és tudok. Úgyhogy van még hova fejlődnöm.
- Ahhoz képest, hogy az imént elégedettségről beszélt, most ostorozza magát.
- Akkor másképp fogalmazok, és azt mondom, boldog vagyok és realista. Kétszer már megvédtem az övemet, de tudom, hogy vannak még kemény bunyósok ebben a kategóriában. Hárommal már találkoztam, González és Garay abszolút ott van a legjobb tíz-tizenötben, Lakatus talán kicsit kilóg, de azért a húszba ő is beférhet. Ôket vertem meg. Ez nagy szó, de ők még nem az első ötből valók. Nekem az az álmom. Például Roy Jones Junior, Glencoffe Johnson vagy Antonio Tarver. Sőt, még Stipe Drewst sem írnám le. Szóval vannak, akikkel még meggyűlhet a bajom, de bárcsak már ott tartanánk, hogy ezen kellene gondolkoznom. Hogy összekerülhetnék valamelyikükkel, és megverhetném.
- Ha választani kellene, kivel bokszolna a legszívesebben?
- Nincs konkrét vágyam. Szeretnék még két, esetleg három címvédő meccset bokszolni, jó kemény ellenfelekkel, utána esetleg megpróbálkoznék egy címegyesítő mérkőzéssel, bármelyik szervezet világbajnoka ellen. De ha mindenképpen mondani kell valakit, akkor Tarver vagy Roy Jones lenne a csúcs.

- Velük is megméretné magát?
- Miért is ne?! Legyünk őszinték, itt már nem csupán a sportértékről szól egy-egy találkozó, hanem jelentős összegekről is, amelyekért már érdemes lenne mecscselni velük. Azért lássuk be, én is benne vagyok a korban, betöltöttem a harmincat, és már elgondolkoztam azon, hogy a közeljövőben abba kellene hagyni az ökölvívást. De előtte még mindenképpen szeretnék egy nagyot, egy nagyon nagyot dobni, és az egyesítés az lenne. Ha egyszer legalább két övért bokszolhatnék, utána azonnal abbahagynám, függetlenül attól, hogy nyerek-e vagy vesztek.
- Felemelnék a kezét, majd azt mondaná, it's time to say goodbye?
- Várjunk csak! Ha jobban belegondolok, most ezt így nem merném kijelenteni. Akkor a következő találkozómon még nagyobb kihívással szembesülnék, még több pénzért bokszolnék, ezt a kettőt pedig nem biztos, hogy visszautasítanám. Ha még érezném magamban azt az erőt, ami addig bennem volt, ami hajtott, és amit kihoztam magamból, akkor alighanem belevágnék. De ha megérzem, hogy romlok, és nem tudok megújulni, azonnal abbahagyom. Általában vesztes meccsek után szoktak ilyet mondani, de nekem teljesen mindegy, mikor jön el ez a pillanat. Ha nyerek, és akkor döbbenek rá erre, akkor azt mondom, c’est la vie, ilyen az élet, akár tetszik, akár nem, én megyek nyugdíjba. ---- - Most még nem tartunk itt, ugye?
- Szerencsére. Most még megy, és hitem szerint még láthatnak egy olyan Erdeit a ringben, akit eddig még nem. Vannak még komoly emberek, akik ellen fel tudnék készülni, akik nagy kihívást jelentenének számomra. Nekem a kihívások jelentenek erőt, extra motivációt. González nagy kihívás volt, tudtam, ha megverem, megváltozhat az életem. Akkor minden stimmelt, a hangulat, a forma, minden. Ha most elém hoznának egy nagy nevet, mondjuk Tarvert vagy Jonest, azonnal felszívnám magam, legalább úgy, mint González ellen. Ne értsen félre, eszembe sem jutott Garayt vagy Lakatust lebecsülni, ellenük is becsületesen küzdöttem, de valami többlet, valami inspiráció hiányzott. Az a plusz, ami az igazán nagy kihívásokkal jár együtt.
- Egyetért azzal, hogy csak annyit adott ki magából ellenük, amennyi a legyőzésükhöz kellett?
- Azt hiszem. Lakatus ellen a harmadik menetben talán befejezhettem volna a csatát, de miután nem sikerült, nem foglalkoztam vele, és elkezdtem játszani. Néha talán könnyelmű is voltam. De ez elsősorban a fáradtság miatt volt, és éreztem, hogy az ellenfélnek sem megy több, így belefért.


- Meg tudja fogalmazni pontosan, hogy Erdei Zsoltnak miért van szüksége a kihívásokra?
- Hogy még többet hozzak ki magamból. Ha van igazi kihívás, akkor a maximumnál is többet nyújtok. Nélküle a maximumot, de hiányzik az a plusz, amit akkor érzek, ha tudom, hogy Tarverrel vagy Jonesszal kell bokszolnom. Ha meghallanám valamelyik nevet, azonnal azt mondanám magamnak: "Hoppá, apukám! Itt aztán fel kell kötni a gatyádat!" És felkötném. Lehet, hogy ez az egész hülyén hangzik, és úgy tűnik, mintha lebecsülném a soros ellenfelemet, de erről szó sincs. Mindenkivel szemben hatalmas bizonyítási vágy dolgozik bennem, százszázalékosan odateszem magam, de Tarverék ellen százötven, esetleg kétszáz százalékon égnék. A semmiből rátennék még egy lapáttal. És tudom, hogy rá tudnék tenni.

Reméli, hogy idejében abba tudja hagyni

- Mások hova sorolják Erdei Zsoltot, illetve ön hova sorolja saját magát a félnehézsúlyú mezőnyben?
- Azzal nem foglalkozom, hogy mások hova sorolnak. Ebben a sportágban mindig benne van a meglepetés lehetősége, jöhet valaki a semmiből, és megverheti a legnagyobbakat. Én is kaptam már ki ilyentől, Houstonban például egy Burba nevű bokszolótól. Ki hallott róla előtte vagy utána? Azt elismerem, hogy az amatőrök között különösen tudott ingadozni a teljesítményem, a profik között szerencsére sokat változtam. Azt hiszem, most benne vagyok a legjobb tízben, a kősziklák között. Nem szerénység, hogy csak a legjobb tízet említem, szerintem ez sokkal inkább nagy hitet tükröz. Anélkül pedig nem lehet bokszolni.
- Minek köszönhető, hogy nincs ingadozás?
- A kevesebb mérkőzésnek, hogy jobban fel tudok pörögni, és hetekkel, sőt, most már hónapokkal előre tudok speciálisan készülni. Most már nincs az, mint például Houstonban volt, hogy a ringben látom először a riválisomat.
- Gondolom, számít, hogy a magánélete is sínen van.
- Sokat is, annak ellenére, hogy apró-cseprő gondok azért mindig akadnak. Hangulatember vagyok, akinek a családi háttér erősen befolyásolja a ténykedését, a munkáját. A kettőt nem tudom elkülöníteni. Arabella mellett most megkapom a szeretetet, a megbecsülést, akárcsak a családomtól, én is viszonozni tudok mindent, így megvan az a harmónia, ami elősegítheti a bokszkarrieremet.
- Meddig láthatjuk még a ringben?
- Két-három év a csúcs, legalábbis mai fejjel.
- Tehát nem addig bokszol, amíg mozog.
- Mindenesetre remélem, leszek annyira okos és intelligens, hogy idejében abba tudom hagyni. ---- ROY JONES JUNIOR (amerikai, az IBF, a WBA és a WBC volt világbajnoka)
"A világ legjobb bokszolója, gyors, precíz, akinek azonban szintén csak két keze és két lába van, így előfordul, hogy hibázik. Hála Istennek, ő is megverhető, amint azt már láthattuk. Annyi tartás és erő biztosan van bennem, hogy ha öszszekerülünk, és a legkisebb lehetőségem is lesz a győzelemre, ki fogom csikarni. Mindenki ellen győzni szeretnék."

ANTONIO TARVER (amerikai, a WBA és a WBC világbajnoka)
"Nem őt tartom a súlycsoport legjobbjának, függetlenül attól, hogy Jonest megverte. Szerintem magamat is beleértve több olyan bokszoló is van, aki odaférhet hozzá, és megverheti-megszoríthatja. Ellene is győzni akarok, de hát ez a lételemem. Ha nem is mindenáron, de mindenki ellen csak a győzelem az elfogadható."

GLENCOFFE JOHNSON (jamaicai, az IBF világbajnoka)
"Kicsit meglepett a Jones elleni győzelme. Egyszer láttam bokszolni, még Julio César González ellen. Mokány pali, aki irtózatos iramot diktál, megy előre, üt-vág, gyors, kemény, de verhető bokszoló. Kicsit hasonlít rám, több közös tulajdonságot is felfedezni véltem. Ô is képes alkalmazkodni a különböző stílusokhoz, többféle stílust is elő tud húzni egy-egy meccsen belül, ráadásul majdnem ugyanolyan magas, mint én."

ERDEI ZSOLT (magyar, a WBO világbajnoka)
"Beképzeltség nélkül mondhatom, hogy nagyon gyors, a súlycsoport egyik leggyorsabb embere, aki ráadásul viszonylag robbanékony is. A keménységét még lehetne fokozni, ehhez talán az kellene, hogy ütésnél ökölbe szorítsa a kezét, mert az nincs meg mindig. Ha beszorítja, elmerevedik, és nem jön ki a gyorsasága. Ha nem szorítja be, nem elég kemény. Valahogyan ezt kellene megtanulnia. Ô is, és az előbb említettek is gondolkodó bokszolók, akik felépítik a támadásaikat, és sakkjátékosokhoz hasonlóan mennek előre."