Szántó Imre: van élet a válogatott után is

Augusztusban még ő volt az olimpiai sportágak szövetségi kapitányai közül a legrégebben hivatalában lévő: az 1992-es barcelonai játékok után lépett a nyugdíjba vonuló legenda, Papp László örökébe úgy, hogy a szakmai munka dandárját az azt megelőző négy esztendőben is ő végezte. Aztán a balul sikerült athéni olimpia után átadta a helyét. No, nem mintha az éremnélküliség lett volna az ok, a távozása már hónapokkal korábban bizonyos volt. Mint ahogyan az is az, hogy nem lesz könnyű dolga annak, aki akár csak meg akarja közelíteni a szántói életművet. A teljesség igénye nélkül Kovács István atlantai aranyérme, a két világbajnoki címet hozó, feledhetetlen 1997-es budapesti vb, no meg egy szekérderéknyi egyéb érem fűződik a nevéhez.
Regnálása idején klasszisok, virtuózok és nehézfiúk, igazi sportemberek és pedagógust igénylő figurák sora fordult meg a válogatottban, a későbbi magyar profielit színe-java bokszolt a keze alatt - Kokótól Madárig, Csonttörőtől Tornádóig vagy éppen Lakatos Palikától Mizsein át Szűcs Laciig, mindenki.
Nehéz is nélküle elképzelni a közeljövő magyar ökölvívását, pedig igazán nem egyszerű eset, néha smirglis a véleménye, nála a szeretet és az utálat egyaránt magas hőfokot ér el, képtelenség szó nélkül elmenni az egyénisége mellett.
Szántó Imre, avagy Öcsi bácsi ma mintegy hatvan gyereket tanít a bunyó fortélyaira Pestszenterzsébeten.

- Most is bokszmeccsen kéne lennem, de megfáztam, sajnos - mondja amúgy nem feltűnően rekedt hangon Szántó.
- Milyen meccsen?
- A budapesti Bizalom-kupán.
- Nem világbajnokság.
- Nem, de nekem ugyanolyan fontos. Az erzsébeti srácokkal hetek óta erre készülünk, iskolázás közben ott ugrabugráltam a gyerekekkel, aztán kimehettem felelőtlenül a hidegbe… Mindegy, nézhetem helyette otthon a műkorcsolyát.
- Az sem rossz.
- De nem bunyó. Különben meg nem születtem én válogatott edzőnek, van élet a kapitányság után is, ezt kell tartalommal megtölteni.
- Ezek szerint sikerül.
- Úgy tűnik, igen. És hát a szövetségben maradtam szakmai igazgató, amit persze szintén illene okosan csinálnom, aktív maradok ezután is. Pedig sokan el sem hitték, hogy távozom a válogatott szorítósarkából, mintha odaragadtam volna.

Szakmailag gyűjtögető típus

- Mindenesetre jó másfél évtizedig nem volt unalmas az élete.
- Azt csinálhattam, amit szeretek, szívvel-lélekkel, ugyanakkor persze tudatosan is. Szakmailag mindig gyűjtögető típus voltam, ha már feltétlenül magamról kell beszélnem.
- Kiről másról?
- Rendben, de nem én voltam ott a főszereplő, hanem a bunyósaim.
- Az athéni olimpián sajnos nem.
- Kicsit meglepett az olimpia, főleg az ázsiaiak rendkívüli ringen kívüli diplomáciája.
- Túl sok átütőerő a mieinkben sem volt.
- Nézze, rendkívül kvalifikált mezőnyben kellett helytállnunk, és bár az ellenfelek stílusán lehet vitatkozni, tény, hogy megleptek minket. Szép lett volna egy érem, de a korábbiakkal ellentétben ezúttal csak bronzokról beszéltem én is. Igaz, amikor Kovács vagy Erdei esélyes volt az aranyra, előzetesen akkor is mindig csak dobogóról nyilatkoztam. Most Bedák Pimpában és Kátéban volt ott az érem lehetősége.
- Sajnos bennük is maradt.
- A kvalifikációs időszak és a tavasz feszített versenyritmusa miatt nem volt meg az ülepedési idő, ami a zavartalan athéni felkészüléshez kellett volna. A legfájóbb, hogy nekem már volt olimpiai bajnokom, elsősorban a srácok miatt lehet hiányérzetem. A kis Bedák például helyre tehette volna az életét, meg is tett érte mindent, kivételesen jó volt köztünk az együttműködés, mégsem sikerült neki Athén.
- Ô nagy kedvenc volt, ugye?
- Mindenki a kedvencem, szándékosan nem akarok különbségeket tenni. Sosem gondoltam arra, hogy a bokszolóim engem jelenítenek meg a szorítóban, mint esetleg mások. Mindig rettenetesen élveztem a felkészítésüket, de tényleg, Bedák Pimpában ott lett volna az esély, és olyan becsületes, tisztességes gyerek… ---- A ---- -