Ôrségváltás előtt állnak

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2005.06.26. 22:10
Címkék
Erdei Zsolt július 2-án Hamburgban negyedik címvédő mérkőzésén a harmadik kihívó ellen teszi kockára a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú világbajnoki övét. Ezúttal a francia Mehdi Sahnoune próbálkozik meg azzal, ami korábban Hugo Hernán Garaynak (kétszer) és Alejandro Lakatusnak sem jött össze: detronizálni az immár másfél éve a trónon ülő magyar ökölvívót. Ráadásul valószínűsíthető, hogy Madár számára a Sahnoune elleni meccs nem pusztán címvédő mérkőzés, hanem a kapu egy sokkal rangosabb összecsapás felé vezető úton. Amelynek végén például a francia Fabrice Tiozzo, a WBA (Bokszvilágszövetség) félnehézsúlyú világbajnoka várhat rá.
Erdei Zsolt, ha sikeresen túljut a Mehdi Sahnoune elleni összecsapáson, lassan a súlycsoport legnagyobb alakjaival – Glencoffe Johnson, Antonio Tarver, Fabrice Tiozzo – is megmérkôzhet (Fotó: Czagány Balázs)

A Michalczewski-verő Tiozzo elleni mérkőzés egyelőre még csak az álmok világában létezik (bár nem olyan nagy probléma, hogy Sahnoune-nak ugyanaz a promotere, mint a francia világbajnoknak), az viszont már ténykérdés, hogy Erdei Zsolt egyre közelebb kerül a súlycsoport szűk elitjéhez, amint azt a mellékelt rangsorok is mutatják. Ez pedig különösen azért lehet fontos, mert egyre inkább úgy tűnik, hamarosan őrségváltás következik be félnehézsúlyban, a jelenleg leginkább megbecsültnek tűnő bokszolók már 36 évesek, azaz ha nem vágynak Bernard Hopkinshoz hasonló karrierre, még egy-két mérkőzés, és élvezhetik a "nyugdíjukat".

Ha már Hopkinst említettük: a középsúly egyeduralkodója (a világon ő az egyetlen, aki valaha is birtokolta, illetve birtokolja a négy nagy szervezet, az IBF, a WBA, a WBC és a WBO koronáját) a maga negyven évével a boxrec.com portál ranglistavezetői közül a legöregebb, mögötte, a második helyen a félnehézsúly, illetve az első helyezettje, a 36 éves Antonio Tarver következik. Aki egyidős a több vélemény szerint a mellette/mögötte a legjobbnak számító Glencoffe Johnsonnal. De ugyanehhez a korosztályhoz tartozik a hajdan a súlycsoportoktól és szervezetektől függetlenül a legjobbnak tartott Roy Jones Junior, illetve a fentebb már említett Tiozzo is, azaz sokak szerint megérett az idő a generációváltásra.

Ennek egyik jeleként Jonest már nem biztos, hogy látjuk valaha is bokszolni, a másik három útjaik pedig finoman fogalmazva is kifürkészhetetlennek tűnik. Közülük Tarver tűnik a legkevésbé "elhasználtnak" a maga 26 meccsével, miközben Johnson 54, Tiozzo pedig 49 mérkőzést tudhat a háta mögött. Az amerikai és a jamaicai talán vállalja a harmadik közös ütközetet (eddig egyet-egyet nyertek meg pontozással), Tiozzo menedzsmentje hajlana egy címegyesítésre, azt viszont nem tudni, hogy a Michalczewski elleni sikere óta, mondjuk így, lazító bokszolónak milyen szándékai vannak.

Ugyanakkor azt is nehéz lenne elvitatni, hogy a széles körű (értsd: nem csupán európai, hanem amerikai is) elismertséghez vagy rajtuk keresztül vezet az út, vagy az ő színről való lelépésük után kell új királyt keresni. És ha hinni lehet a szakértők által felállított rangsoroknak, Erdei Zsoltnak nincsenek rossz esélyei. Minden rangsorban az élmezőnyben szerepel, a minden listát uraló Tarver kivételével a többieket bizonyos összeállításokban megelőzi, sőt, ha meggyőző teljesítménnyel, idő előtt nyer Sahnoune ellen, akkor a boxrec.com internetes portálnál két pontra (!) közelíti meg az amerikait. Az kétséges, hogy vele vagy Johnsonnal sikerül klubjának, az Universumnak meccset lekötnie (azért ez a sportág nem csupán a képességekről, hanem a pénzről is szól, márpedig Erdei tengerentúli eladhatósága, ismertsége egyelőre gyenge lábakon áll), de egy esetleges Tiozzo elleni sikerrel már közelebb lehet férkőzni hozzájuk.

Szintén Erdei malmára hajthatja a vizet, hogy jelenleg a félnehézsúlyban - legalábbis a világbajnoki övek tekintetében - Európa egyeduralkodó, hiszen a WBO és a WBA mellett az IBF-nek (a brit Clinton Woods) és a WBC-nek (a lengyel Tomasz Adamek) is az öreg kontinensről való bajnoka van, még ha a korábban a Madár ellenfeleként is szóba jövő lengyel a menedzsmentje miatt elsősorban az Egyesült Államokban bunyózik. Az Európa legnagyobb istállójának tartott Universumnak így azért sokkal könnyebb tárgyalnia, már ha akar.
És hogy a jövőben mellettük kik csatázhatnak még a félnehézsúly abszolút első helyéért? Talán a mexikói Julio César González, ha nem vált súlycsoportot, akkor az argentin Hugo Hernán Garay, valamint Madár klubtársa, Thomas Ulrich és az ausztrál Paul Briggs. Közülük a két latint már megverte Erdei, Ulrichnál jobb bokszoló, Briggs meg nem tett le annyit az asztalra, hogy remegni kellene tőle.

És ezzel alighanem el is fogytak a jelöltek. Sahnoune legyőzése vélhetően több kaput is megnyit, de legalábbis megnyithat Erdei Zsolt előtt.
Már csak be kell lépni azon az ajtón. ---- R ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik