Héroszok csatája a szentélyben: Joe Calzaghe vs. Roy Jones

Lehet, hogy a Jóisten akarja így? Roy Jones napra pontosan öt évvel ezelőtt Antonio Tarver legyőzésével lett újra a félnehézsúly világbajnoka, azóta ugyan letaszították a súlycsoport trónjáról, de 2008. november 8-án – magyar idő szerint 9-én hajnalban – visszakapaszkodhat a csúcsra – még ha világbajnoki övet nem is adnak érte. Nem lehetetlen, hogy az istenhívő hírében álló Jones akarta úgy, hogy aztán a mindenható döntse el, megérdemli-e a legjobb titulust vagy sem.

Egyszerűbben fogalmazva: a 36 éves walesi Joe Calzaghe (45–0–0, 32 K. O.–T. K. O.) és a 39 esztendős Roy Jones (52–4–0, 38) összecsapásán az amerikai kockáztat kevesebbet, az Amerikában csupán másodszor bokszoló Calzaghe-nak több a vesztenivalója. Nemcsak a veretlensége a tét, hanem az a köré felépített nimbusza is. Ahogyan Jones fogalmazott – egyben arra is válaszolva, hogy miért nem találkoztak már évekkel ezelőtt: „Ha néhány éve elmentem volna Walesbe, és egy szoros meccsen kikapok, azt mondták volna rólam, hogy ez hülye. És miért? Mert én voltam >A bajnok<. Most belementem a meccsbe, mert ő >A bajnok<. Látják, ez a különbség a hülye és az okos ember között.”
Majd meglátjuk. A tények azt mutatják, hogy Jones legutóbbi hat mérkőzésének mérlege 3 győzelem és 3 vereség. Igaz, éppen legutóbbi összecsapása alapján érezte úgy Calzaghe, hogy ki kell állnia ellene: „Nem tagadom, egyike voltam azoknak, akik leírták őt. De Felix Trinidad elleni győzelme nagy hatással volt rám. Nem is a sikere, hanem az, hogy még mindig harapott.”

„Isten segítségével bebizonyítom, hogy még nem lehet leírni” – reagált Jones a sajtótájékoztatón.

Az évekkel ezelőtt szervezetektől és súlycsoportoktól függetlenül a világ legjobbjának tartott Jones még Nagy-Britanniában, az összecsapást reklámozó promóciós turnén elmondta: „Nem kellettek mérkőzésszervezők. Joe és én leültünk, és percek alatt összehoztuk a gálát. Ha jó csatára van kilátás, nem is kellenek promóterek.” Mondta ezt az a bunyós, akit nem lehetett rávenni arra, hogy Európába jöjjön a Dariusz Michalczewski elleni mérkőzésre… Ám sok igazság van abban, amit mondott. De azt is megérhetjük, hogy Jones nemcsak a reklám miatt jön át Európába, hanem bokszolni is. Mondjuk Cardiffba. Erre egy esetben lenne esély, ha a New York-i meccset Jones nyerné. Calzaghe ragaszkodik hozzá, hogy ez lesz az utolsó mérkőzése, de Jones erre így reagált: „Nem hiszem, hogy ez lesz az utolsó csatája. Ha megverem őt – márpedig nyerek – biztos vissza akar vágni nekem. Persze erre majd csak a veretlensége elvesztése után döbben rá.”

A Boxingnews október 31-ei számában Calzaghe cáfol: „Sokszor írták, hogy azt mondtam, sohasem akarok Jonesszal csatázni. Csakhogy én ilyet ki sem ejtettem a számon. Azt viszont elismerem, hogy most bokszolok először egy vérbeli félnehézsúlyú ellen, ráadásul olyan ellenféllel, aki a súlycsoport vitathatatlan királya volt. De nagyon várom már a meccset. Sokkal jobban ki vagyok hegyezve, mint Hopkins ellen. Azért is ütött le az első menetben, mert valahogy szétszórt voltam, és belesétáltam egy pofonba. Biztos vagyok benne, hogy Jones lesz a leggyorsabb ellenfelem azok közül, akikkel valaha kiálltam.” Jones sem kevésbé dicsérte ellenfele képességeit: „A 45–0 fantasztikus rekord, és szerintem Calzaghe minden idők legjobb öt nagyközépsúlyú bokszolóinak egyike. De nyerni fogok, igaz, most még nem tudom, hogyan – nyilatkozta Roy Jones a brit szaklapnak, majd azért gyorsan hozzátette: – Bárkit képes vagyok legyőzni! Egyetlen olyan fickó él a Földön, aki közép-, nagyközép-, félnehéz- és nehézsúlyban is világbajnok volt, ez pedig én vagyok.” Arra a kérdésre, hogy mi a különbség a profi karrierjét kezdő s a valaha élt egyik legjobb klasszissá érő Roy Jones között, így válaszolt: „Nem gondolkodtam ezen. Bizonyára gyorsabb voltam, viszont mentálisan most erősebb vagyok. Az is tény, hogy az utóbbi néhány évben nem éreztem magamban késztetést, hogy szórakoztassam a nézőket.” Majd arra a felvetésre, hogy már nem lángol a boksz iránt szerelme, azt felelte: „Kiszerettem belőle, de azon vagyok, hogy újra belezúgjak.”

Ami azt a bizonyos „utolsó” jelzőt illeti, Calzaghe a fightnews.comnak már az nyilatkozta: „Ne foglalkozzunk most ezzel. Mindent elértem, amit el akartam érni. Ugyanolyan éhesnek érzem magam, mint korábban. Azt is mondhatnám, éppen annyira motivált vagyok, mint Chris Eubank ellen. Az pedig, hogy Hopkins legyőzte Pavlikot, megerősített: kellenek a nagy csaták, és nem biztos, hogy az öreg bokszoló vén bokszoló.”

A két géniusz nyilatkozataival nem is volt baj, egyedül Enzo Calzaghe rondított a levesbe. Amikor Joe édesapja, egyben edzője szót kapott a pódiumon, előjött belőle a „walesi bárdolatlan”: „Joe-nak küldetése van, azért jött, hogy seggbe rúgja Jonest!”

Tulajdonképpen akárhogy csűrjük-csavarjuk, tényleg ezért jött. Jones meg azért, hogy ezt megakadályozza.

Különleges csaták a két bokszoló életéből – a nagy áttörés

Joe Calzaghe

A walesi 1997. november 11-én lett a WBO nagyközépsúlyú bajnoka Chris Eubank legyőzésével, Joe 22–0-s mérleggel állt, és az olykor kakaduként viselkedő Eubank pályafutása vége felé is kiváló bunyós volt, mégis meglepetés volt, hogy az első mentben a kihívó kétszer is leütötte az ütéseket egyébként jól bíró címvédőt, és pontozással nyert.

Roy Jones

Manapság is összecsaphatnának, de eddigi egyetlen meccsük nem tegnap volt: 1993-ban Washingtonban a meccs előtt 21 győzelemmel álló Jones egyhangú pontozással győzött az IBF középsúlyú világbajnoki címéért. A tehetségesebb ökölvívó nyert, ez volt Jones első világbajnoki öve.

Különleges csaták a két bokszoló életéből – a legjobb döntés

Joe Calzaghe

A Bokszvilágszervezet nagyközépsúlyú bajnokaként 11 év alatt 21-szer védte meg világbajnoki címét, de nem váltott súlycsoportot. Áprilisban viszont már eggyel feljebb lépett, Bernard Hopkins ellen félnehézsúlyban bokszolt, s attól sem riadt vissza, hogy Amerikában. A váltás remek döntésnek bizonyult, a győzelem adott lehetőséget Roy Jones kihívására.

Roy Jones

Két bunyós, aki középsúlyban és nehézsúlyban is világbajnoki címet szerzett: ő és Bob Fitzsimmons. Roy a királykategóriában John Ruiz ellen lett világbajnok 2003-ban a középsúly (1993), a nagyközépsúly (1994) és félnehézsúly (1997) után. Ruiz és Jones között 15 kiló különbség volt, sőt több, mert Jones nem vetkőzött le a mérlegeléskor.

Különleges csaták a két bokszoló életéből – kimagasló teljesítmény

Joe Calzaghe

Mindenkit legyőzött, de 2006 márciusában jött az amerikai Jeff Lacy, aki az IBF világbajnoka volt. Noha Calzaghe már 9 éve ült a WBO trónján, Amerikában vonogatták a vállukat. Azt mondták, ha a szintén veretlen Lacyt elveri, akkor tényleg nagy bajnok. Lacy volt a fiatalabb, de Joe leiskolázta, a 12. menetben le is ütötte. Ekkor már a világ egyik legjobbja volt.

Roy Jones

Azért egy nehézsúlyút legyőzni a vb-címért még akkor is nagy teljesítmény, ha nem ő a legnehezebb. Jones 2003-ban Las Vegasban körbepattogta John Ruizt, s mire a címvédő feleszmélt, már beszedett egy jól irányzott egyenest. Ez meg is látszott Ruiz szétvert orrán, a pontozók fölényesen,118:110, 117:111, 116:112 arányban látták jobbnak Jonest.

Különleges csaták a két bokszoló életéből – a legrosszabb bunyó

Joe Calzaghe

Amikor 1999 júniusában a 23–2-es mérleggel álló ausztrál Rick Thornberry volt a kihívója, a szakemberek azt jósolták, Joe a mérkőzés első felében végez ellenfelével. Calzaghe az elején megszórta Thornberryt, a második menetben padlóztatta is, de nem sürgette a befejezést, önmagához képest csak sétálgatott a ringben.

Roy Jones

Amikor Jones veretlenül 1997-ben Montell Griffin ellen bokszolt, nyol menet után két pontozónál vezetett, egynél ellenfele állt jobban. Griffin a hetedikben padlón is volt, a kilencedikben is leütötték, fél térden volt, amikor Jones a fején tisztán megütötte, amiért diszkvalifikálták, s ezzel elvesztette veretlenségét. A visszavágón az első menetben nyert.

Különleges csaták a két bokszoló életéből – Fortuna segítségével

Joe Calzaghe

Két mérkőzéssel azután, hogy Robin Reid elvesztette nagyközépsúlyú vb-övét Sugarboy Malingával szemben, kézenfekvőnek tűnt, hogy a veretlen Calzaghe legyőzi honfitársát. Azonban 1999 februárjában Newcastle-ben konkrétan más volt a kézenfekvő… Reid rendre pontosan eltalálta Joe fejét, aki bajban volt, de azért túlélte a meccset, és 2:1-re győzött.

Roy Jones

Fortuna nem a szorítóban fogta a kezét, hanem a ringen kívül. Történt, hogy 2000-ben technikai K. O.-val legyőzte Richard Hallt, de mindkettőjüknél kimutatták, hogy anabolikával éltek, de nem büntették őket, így Jones megtarthatta a WBC, a WBA és az IBF öveit, s négy hónappal később újra meccsen bokszolt.

Fotó: Reuters