Ökölvívás: Erdei Zsolt beleegyezett az interim címbe

Vágólapra másolva!
2009.08.13. 21:49
Mindenki meglepődött, amikor bejelentették, hogy Jürgen Brähmer és Alekszij Kuziemszki a WBO ideiglenes, azaz interim félnehézsúlyú címéért száll majd szorítóba az augusztus 22-i budapesti gálán. Az okokat sokak találgatták, de most talán valamelyest tisztábban láthatjuk a dolgokat, hiszen a WBO közzétette a hivatalos világbajnok Erdei Zsolt július 30-án kelt levelét.

„Sajnálatos módon nem vagyok abban a pozícióban, hogy ezt a rangos címet meg tudjam védeni augusztus 22-én Budapesten, mivel a felkészülési idő túl rövid volt a számomra. Továbbra is türelmetlenül várok arra, hogy egy igazán nagy névvel bokszolhassak, de ez a lehetőség még nem jött el ezidáig. Éppen ezért beleegyezek, hogy az augusztus 22-i gálán a WBO ideiglenes félnehézsúlyú címéért szálljanak harcba, azzal a kikötéssel, hogy továbbra is én vagyok az igazi világbajnok, és ennek a mérkőzésnek a győztese kötelezve lesz arra, hogy az év vége előtt megküzdjön velem a világbajnoki címért. Most erre a meccsre készülök, és arra, hogy folytathassam sikeres együttműködésem a WBO-val. Üdvüzlettel, Erdei Zsolt" - írta a magyar ökölívó.

 

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Öreg bunyós nem vén bunyós – veterántalálkozó

Képes Sport
2025.01.28. 15:23

Erdei Zsolt: Szavakkal is lehet nagyot ütni

Utánpótlássport
2024.10.25. 16:43

Párizs 2024: Erdei Zsolt is megszólalt az Iman Helif-ügyben

Párizs 2024
2024.08.02. 14:33

Akire ötvenet számoltak – interjú az 50 esztendős Erdei Zsolttal

Képes Sport
2024.05.31. 08:06

Ökölvívás: Szerencsére kiegyenesedtek a kérdőjelek – Erdei Zsolt

Ökölvívás
2023.12.18. 09:29

Ajánló: a sport és az irodalom lesz a téma a Várkert Bazárban

Egyéb csapat
2023.11.06. 17:39

Horgászat: százötven kilogramm hal akadt horogra az idei Média Kupán

Egyéb egyéni
2023.08.27. 10:58

Csodás évek, csodálatos KSI – titkok és érdekességek a Központi Sportiskoláról

Egyéb egyéni
2022.08.21. 13:33
Ezek is érdekelhetik