Lucian Bute a brit oroszlán barlangjában

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2012.05.26. 11:15
null
Bute és Froch a mérlegelés után (Fotó: Reuters)
Címkék
Nagyközépsúlyban alighanem az egyik legizgalmasabb párosítás résztvevői lépnek ringbe szombat este Nottinghamben. A Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) világbajnoka a brit kihívó, Carl Froch otthonába látogat.

 

Parádés összecsapásra van kilátás, a Kanadában élő román világbajnok, Lucian Bute (30–0–0, 24 K. O.–T. K. O.) tizedik alkalommal védheti meg címét, de minden bizonnyal élete egyik legnehezebb – ha nem a legnehezebb – mérkőzése előtt áll. Ellenfele, a brit Carl Froch (28–2–0, 20) a Szuper hatok-sorozatban a döntőig menetelt, ott Andre Ward állította meg. Tény, Froch nem tartozik azok közé, aki vattázza magát, Butét pedig a szervezők kihagyták a hatok vetélkedéséből, így mindenképpen bizonyítani szeretne. A román a 2., a brit a 3. a világranglistán, a sort a Szuper hatok győztese, a veretlen Andre Ward vezeti, amihez nem férhet kétség. Bute is vereség nélkül áll, de Ward nagyobb skalpokat mondhat magáénak, mi több a szombati ellenfél, Froch is.

Csupán érdekesség: Bute 2011-ben a 10. menetben technikai K. O.-val legyőzte Brian Magee-t, aki ellen Balzsay Károlynak a közeljövőben ki kell állnia.

FORRÓ LÉKGÖRŰ CSATA LESZ

A világbajnok Bute és csapata a Nottinghamben várható légkörre is készül. Az edzések alatt hangos közönségzajt játszanak be felvételről, sőt a a Bute-tábor Carl Froch barátnőjére is készül. Rachel Cordingley visítása ugyanis párját ritkítja, ezért az ő hangját is bejátsszák. Froch erről így vélekedett: – Rachel visongása nem készíti fel kilencezer szurkoló hangzavarára. S nem csupán a zajról van szó, hanem arról a vibrálásról, ami a levegőben van. Bute hiába bokszol Kanadában telt házas arénákban, a brit közönség utánozhatatlan hangulatot teremt."

Froch 2008 óta vb-címmérkőzéseken lépett a szorítóba, most fontosabb számára a cím, mint valaha, mert Ward ellen elvesztette a Bokszvilágtanács (WBC) vb-övét, amit 2008 decembere óta „rá szabtak".

Az IBF világbajnoka, Bute kiemelte, Froch egyik erénye, hogy tökéletesen alkalmazkodik ellenfeleihez. Bute elemezte a Szuper hatok-sorozatban vívott meccseit is, s megállapította, azokon az összecsapásokon is jól bokszolt, amelyeken kikapott ( Mikkel Kessler, Andre Ward). A címvédő szerződésében szerepel a visszavágó-záradék, azaz ha kikap Nottinghamben, a visszavágót kap Frochtól, aki majd' három éve, 2099-ben bokszolt legutóbb Nottinghamben, akkor Andre Dirrell volt az ellenfele. Ennek is tudható be, hogy két nap alatt 5000 jegyet adtak el a 9000 néző befogadására alkalmas arénában.

„Végre itthon bokszolok, ráadásul, vb-öv a tét – kommentálta a helyszínt és a célt Froch, aki azt is elmondta, annak ellenére, hogy a Szuper hatok keretében nem bunyózott szülővárosában, a sorozatban rengeteg tapasztalatot szerzett. – Bute nem nagyon mozdul ki Kanadából, a szememben így védett bunyós – vélekedett a kihívó. A korábbi nagyközépsúlyú világbajnok, Joe Calzaghe úgy véli, ha Froch a közönség támogatásával űzi, hajtja ellenfelét, csak a brit nyerhet.

Bute pedig éppen Calzaghe-val példálózott: – A walesi sem sokszor bokszolt nagy-Britannián kívül, karrierje végén két nagy meccsre utazott az Egyesült Államokba, mégis nagy bokszolónak tartják – mondta a román világbajnok, aki azt is elmondhatja magáról, hogy 5.23 millió dollár éves jövedelemmel ő Románia leggazdagabb sportolója.

A mérkőzést a Sport1 22.30-tól élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik