Ökölvívás: a MÖSZ négy akadémiát is létrehoz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.12.03. 18:56
Négy akadémiát és nyolcrégiós központot hoz létre a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) a 2020-ig szóló sportágfejlesztési koncepciója szerint, melyhez a szerződést kedden írta alá Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

A MÖSZ első embere az MTI-nek elmondta, hogy a megállapodás szerint átlagban évi 560 millió forintot kap majd a szövetség, de ezen felül lesz olyan tétel, mely nem a szövetségen keresztül kerül a sportágba.

„Nagyon boldog vagyok, hogy végre sikerült ide eljutnunk. Ezzel a támogatással van jövőképe a sportágunknak” – mondta Csötönyi.

A sportvezető mindehhez hozzátette, hogy a cél egyértelműen az utánpótlásbázis növelése, a felnőttek megfelelő menedzselése és a szakemberek képzése. A MÖSZ elképzelései alapján négy akadémiát hoznak létre – Budapesten, Győrben, Nagykanizsán és Hajdúszoboszlón –, és e mellett lesz nyolc régiós központ.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip visszatér a Honvédba

Ökölvívás
2025.02.27. 20:28

Ökölvívás: 15 ország nevezett a Bocskai-emlékversenyre

Ökölvívás
2025.02.27. 14:05

Kifelé a pofonok völgyéből – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2025.02.19. 23:14

Már több mint 75 tagja van az új nemzetközi ökölvívó-szövetségnek

Ökölvívás
2025.02.19. 17:00

Az új nemzetközi ökölvívó-szövetség elfogadta a magyar szövetség csatlakozási kérelmét

Ökölvívás
2025.02.18. 16:38

Nagy Zsigmond: Los Angelesbe már éremért megyünk

Ökölvívás
2025.02.15. 10:25

Irány a World Boxing – és Los Angeles?

Ökölvívás
2025.02.08. 14:26

A Magyar Ökölvívó-szakszövetség is csatlakozik a World Boxinghoz

Ökölvívás
2025.02.08. 11:25
Ezek is érdekelhetik