Ökölvívás: 5 millió dolláros pert indítottak Pacquiaóék ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.06. 11:44
null
Az „évszázad mérkőzése” elmaradt a várakozásoktól (Fotó: Action Images)
Az ESPN értesülése szerint két szurkoló több mint 5 millió dolláros pert indított Manny Pacquiao és csapata ellen, amiért nem számoltak be a Floyd Mayweather Jr. elleni mérkőzés előtt az ökölvívó súlyos vállsérüléséről.

 

A sima vereséget követően a Fülöp-szigeteki sportoló és csapata elmondta, hogy súlyos vállsérüléssel várta az összecsapást, és a Nevadai Atlétikai Bizottságot (NSAC) hibáztatták azért, hogy Pacquiao nem kaphatta meg a fájdalomcsillapító injekciót a küzdelem előtt.

Beszámolók szerint a vállproblémák annyira súlyosak, hogy műtét alá kell vetnie magát a bokszolónak, hogy helyreállítsák az elszakadt szalagokat. Michael Koncz, a sportoló tanácsadója ugyanakkor a „nemet” jelölte be a sérüléssel kapcsolatos kérdésnél.

„Először is, nem Manny töltötte ki, én tettem. Csak egy véletlen hiba volt. Ha megpróbáltam volna eltitkolni bármit, összeírtam volna az összes gyógyszert, amelyet használni kívánt? Nem próbáltunk eltitkolni semmit, egyszerűen csak nem hiszem, hogy alaposan elolvastam a kérdést” – mondta Koncz a New York Daily Newsnak.

Az eltitkolt sérülés miatt a nevadai bizottság esetleges szankcióival kell szembenéznie a sportolónak és csapatának, ráadásul egy jogi üggyel is. Két rajongó ugyanis pert indított Pacquiao, Koncz és a sportoló promótere, a Top Rank ellen azért, mert eltitkolták a sérülést, nem tüntették azt fel, és hogy hagyták ezzel együtt versenyezni.

A felperesek szerint a vádlottak már tudtak a súlyos sérülésről, s arról, hogy ez hátrányosan érinti az ökölvívó teljesítményét az összecsapáson, és ezt eltitkolták, mielőtt bárki jegyet vett, fizetett a televíziós megtekintésért vagy fogadott a meccsre.

A Top Rank ügyvédje szerint az állítások hamisak, kifejtve, hogy a bizottsághoz eljuttatott kérdőíven Koncz felsorolta az összes, Pacquiao által kért gyógyszert.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
2025.04.15. 16:59

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
2025.04.15. 13:39

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22
Ezek is érdekelhetik