Küzdősportok: ismét lehetnek profi bokszmeccsek és MMA-gálák

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.04. 12:20
Zöld jelzést adott a profi mérkőzések és gálák rendezéséhez a ringekben zajló küzdelmek orvosi felügyeletét világszerte ellátó szervezet (ARP).

„Noha az összes kockázatot nem lehet kizárni a koronavírussal összefüggésben, óvintézkedéseket lehet foganatosítani a járvány terjedésének megakadályozására” – fogalmazott közleményében a szervezet, hozzátéve, hogy ezeket minden esetben meg is kell tenni, és fontos a rendszeres felülvizsgálat, illetve az új egészségügyi információk beépítése a védekezésbe.„Noha az összes kockázatot nem lehet kizárni a koronavírussal összefüggésben, óvintézkedéseket lehet foganatosítani a járvány terjedésének megakadályozására” – fogalmazott közleményében a szervezet, hozzátéve, hogy ezeket minden esetben meg is kell tenni, és fontos a rendszeres felülvizsgálat, illetve az új egészségügyi információk beépítése a védekezésbe.

Az ARP áprilisban azt javasolta, hogy az ökölvívó-mérkőzéseket és a kevert harcművészet (MMA) összecsapásait függesszék fel. Utóbbi szakág legrangosabb szervezete, a UFC már szombatra 12 mérkőzésből álló gálát tervez a floridai Jacksonville-be. Az ütközeteket zárt kapuk mögött vívják, de lesz televíziós közvetítés. Lenny Curry polgármester biztonságosnak és felelősségteljesnek minősítette az UFC tervét.

Legfrissebb hírek

MMA: Borics Ádám kiütéses vereséget szenvedett

Egyéb egyéni
2025.04.04. 09:31

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
2025.03.28. 09:12

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54

Egy tetoválás buktatta le az MMA-tornát „megnyerő” ikerpárt – videó

Egyéb egyéni
2025.03.06. 11:51

Érik a harmadik meccs: Bivol visszavágott Beterbievnek

Ökölvívás
2025.02.23. 09:50

Profi boksz: ebből még trilógia is lehet – újra összecsap Beterbiev és Bivol

Ökölvívás
2025.02.22. 11:53

Már csak két mérkőzésen szállna ringbe Olekszandr Uszik

Ökölvívás
2025.02.13. 10:05

A legendás Conor McGregorral is találkozott a washingtoni magyar nagykövet – fotó

Egyéb egyéni
2025.01.22. 13:26
Ezek is érdekelhetik