Ökölvívás: Tyson és Jones is kemény csatát ígér

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.31. 12:24
null
Mike Tyson nem egyszerű gálameccsre készül (Fotó: AFP)
Elszántan készül, és kemény csatára számít az egymás elleni mérkőzésén Mike Tyson és Roy Jones Jr., a nehézsúlyú profi övökölvívás két élő legendája – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A nyolcmenetesre tervezett összecsapást november 28-án, Los Angelesben vívják, és a feleket megszólaltató MMA Fighting portál beszámolója szerint a bemutató jellegűnek nyilvánított meccsen nagyon is komoly ütközet várható az 54 éves Tyson és az 51 esztendős Jones között, akik fénykorukban hosszú időn keresztül a világ legjobbjai közé tartoztak – írja a távirati iroda.

Eredetileg szeptember 12-én találkoztak volna, de alapvetően a koronavírus-járvány miatt másfél hónappal későbbre halasztották a találkozójukat.

„Harcolni fogunk, és remélem, Jones is beszáll a csatába – idézi az MTI Tysont, aki a hét végi online sajtótájékoztatón jóval elszántabbnak tűnt. – Nagyszerű erőben vagyok, rengeteget edzettem. Eleinte nem akartam ennyi energiát beletenni, de az ellenfél miatt nem tehettem másként."

A hírügynökség kiemeli, Jones azt hangoztatta, hogy még mindig tud bokszolni, és bízik a robbanékonyságában, de érzékeltette, tart ellenfelétől.

„Ha olyan emberrel nézel szembe, mint Tyson, mindenre fel kell készülnöd. Neki nem csak erős ütései vannak, ő egyike azon bunyósoknak, akik végezhetnek veled a ringben. Tudom, milyen meccs lehet ebből, a halálra is felkészültem."

A nehézsúly többször is megkoronázott királya, Tyson 2005-ben bokszolt utoljára, profiként ötven győzelmet aratott – 44-et kiütéssel –, és hatszor maradt alul. Jones 2018-ban fejezte be profi pályafutását, 66 győzelme mellett kilencszer szenvedett vereséget, továbbá négy különböző kategóriában is vb-címig jutott – emlékeztetett az MTI.

Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56

Jól teljesítettek a magyarok csütörtökön a Bocskai-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.13. 19:42
Ezek is érdekelhetik